„Életem legszebb időszakát élem!”

Ter Stegen a klub médiacsoportjának adott interjút

Marc-André ter Stegen a hétvégi bajnokin 200-ik alkalommal védte a Barça kapuját. A német hálóőr, aki ezalatt a 200 meccs alatt a közönség kedvencévé vált, ennek a jubileumnak az apropóján, a válogatott szünet előtt interjút adott a klub médiacsatornájának, melyben beszélt a pályafutása mérföldköveiről, valamint bepillantást engedett a pályán kívüli életébe is.

A legnagyszerűbb pillanatok

„Az első meccsem a Bajnokok Ligájában, az APOEL ellen, nagyon különleges volt. Általában nem szoktam ideges lenni a mérkőzések előtt, de akkor egy picit izgultam. Jól szerettem volna játszani, hogy meggyőzzem a közönséget.
A másik, egyik legemlékezetesebb mérkőzés a BL döntő Berlinben, de természetesen a többi meccs is, amikor megnyertünk valamilyen kupát. Azok a pillantok legkülönlegesebb egy játékos életében.”

Nagyszerű érzés nagy védéseket bemutatni, a kapusok az ilyen pillanatokért élnek. Ha a legjobbamat tudom hozni és ezzel segíteni a csapatomat, az mindenkinek jó.

Napi rutin

„Szerencsés vagyok, hogy minden nap De la Fuente kapusedzővel dolgozhatok, mindig próbálunk fejlődni és az esetleges hibákat kijavítani. A mérkőzések után mindig tudom, hogy ha hibáztam, akkor miben. Emberek vagyunk, és néha mindenki hibázik, de nyitott vagyok a kritikákra és ez segít, hogy fejlődhessek. Senki sem boldog, ha hibát vét, de jó tapasztalatok a jövőre nézve.
Barça játékosként az egyérintős, és a pozíciós játék kiemeltem fontos. Próbálok minden nap fejlődni, ami könnyű, mert itt minden nap a világ legjobbjaival gyakorlok, és nincs más opció csak az alkalmazkodás.”

200 mérkőzés

„Nagyon boldog vagyok, hogy elértem ezt a mérföldkövet, nem könnyű teljesítmény. Sok mindenben változtam az évek alatt, mint játékos és mint ember is. Körülöttem minden és közben én is megkomolyodtam, és örülök ennek. Nagyon sok emlékem van ezekről a mérkőzésekről, néhány barátom, mint például, Reus, Götze, Dante mezét meg is tartottam és ha meglesz a megfelelő hely kiteszem őket az otthonomban. Aduriz okozta számomra az egyik legtöbb kellemetlen pillanatot a Ligában, nagyon örülök, hogy hamarosan befejezi a pályafutását és nem kell ellene játszanom sokszor (nevet-szerk.). Még egyszer nézünk farkasszemet a bajnokságban, remélem nem lő több gólt nekem.”

Ter Stegen a pályán kívül

„Otthon igazán ki tudok kapcsolni. Nem szoktunk sokat beszélni a fociról a családommal, de néha előfordul. Ugyanez a helyzet a feleségem munkájával. A közösen töltött időben próbálunk olyan dolgokat csinálni, ami kikapcsol és feltölt minket. Imádom felfedezni Barcelonát. Az emberek kedvesek és tisztelettudók, nagyon szeretek új helyeket megismerni, mind Barcelonában, mind Katalónia többi részén.
Életem legszebb időszakát élem, a feleségemmel az első gyerekünket várjuk, nem alakulhatnánk jobban a dolgaink. Megszoktuk Barcelonát és nagyon boldogok vagyunk itt. A foci is jól megy, remélem ebben a mederben haladnak a dolgaink tovább.”

A Barça manapság

„Jó irányba haladunk. Nehezen indult a szezon, a csapatok nagyon szervezetten játszanak ellenünk, főleg idegenben. Van még hova fejlődjünk, de minden rendben van. Jól kezdtünk a Bajnokok Ligájában, igaz, hogy szenvedtünk Dortmundban, de ott pályára lépni nem sétagalopp, végül egy pontot mégis hazavittünk. Az Inter elleni győzelemmel pedig minden a saját kezünkbe került.
Neto nagyszerű kapus, sajnos volt egy kisebb sérülése, de már visszatért hozzánk. Még mindig alkalmazkodik, de ezen mindenkinek át kell esni, Barcelonában más a filozófia, mint bárhol máshol. Mindenkivel jól kijön és mindig fejlődni szeretne, ezzel pedig nem csak magának, hanem másoknak is segít.
Messi egyedi. Mit tudnék mondani, amit már nem mondtak el róla? Mindenki mást megpróbál jobbá tenni, nagyon fontos a csapat és a klub számára, nagy öröm, hogy itt van velünk.”