„Jelenleg nem tartunk ott, hogy a BL-ért küzdjünk”

Lionel Messi nagy interjút adott a Mundo Deportivónak, melynek első, legaktuálisabb részeit az aktuális botránnyal kapcsolatban már közöltük. De Messi sok minden másról is beszélt, így a csapat idei BL-reményeiről, Neymarról vagy az Abidal-botrányról.

A visszaszólása Abidalnak

“Nem tudom, hogy mi futott át a fején, hogy ezt mondta, de szerintem én azért válaszoltam, mert úgy éreztem, engem támad. Éreztem, hogy a játékosokat támadja. És már így is rengeteg dolgot elmondanak az öltözőről, hogy mi irányítunk mindent, hogy mi cseréljük az edzőket, kérünk igazolásokat, és ezt leginkább rólam mondják. Hogy nekem túl nagy hatalmam van és hogy én hozok döntéseket. És engem bántott, hogy ilyet mondhat a klub embere, egy technikai igazgató… Ezért álltam elő, ezért válaszoltam, nem hagyhattam, hogy egy technikai igazgató így megtámadjon.”

A záradék a szerződésében, amely szerint ingyen távozhat bármely klubba a szezon végén

“Nem jut eszembe, hogy elmenjek a Barçából. Ha a klub szeretné, nincs probléma azzal, hogy együtt folytassuk. Valójában mindig adott volt előttem a döntés lehetősége, hogy maradni akarok-e, nem csak emiatt a záradék miatt. Nagyon sokszor adott lett volna az esély, hogy máshova menjek, sok klub érdeklődött irántam, készek voltak arra is, hogy kifizessék a kivásárlási áramat, de valójában soha nem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek, és most sem fordul meg. Ismétlem, ha a klub szeretné, nincs semmi probléma…”

Mi kellene ahhoz, hogy BL-t nyerjenek?

“Ha szeretnénk megnyerni a BL-t, fejlődnünk kell, sokat. Jelen pillanatban nem vagyunk azon a szinten, hogy erre képesek legyünk. Sokkal kiegyensúlyozottabbak kell legyünk játékban, magunkévá kell tennünk minden olyan új elemet, amit most tanulunk az edzőváltás után, ezeket át kell vinnünk a gyakorlatba, stabilabbakká kell válnunk, nem elkövetni buta hibákat, amiket most még elkövetünk, és egész évben elkövettünk. És nem elkövetni azt, ami megtörtént Rómában és Liverpoolban, ahol szinte kiszálltunk a meccsből, olyan, mintha egyáltalán nem lennénk ott, és történik velünk, ami történik…

A kapcsolata Griezmannal

“Jó kapcsolatunk van, ugyanúgy, ahogy a többi csapattársammal is. A pályán kívül is igaz ez. Az nyilvánvaló, hogy eleinte ez nem megy olyan könnyen, meg kell ismernünk egymást, a mozgásainkat… Ez nem azért történik, mert nem jövünk ki jól egymással, hanem mert vannak játékhelyzetek, meccshelyzetek. De nagyon jól kijövünk.”

Neymar

Nagyon sokszor mondtam, sportszakmailag a világ egyik legjobbja, és nagyon örülnék, ha visszatérne.

Mit adott az öltözőnek?

“Nagyon vidám ember, mindig elégedett, mind a pályán, mind a pályán kívül szórakoztatott mindenkit. Elérte, hogy az öltözőben jobb kedve legyen mindenkinek.”

A socióknak lenne néhány aggályuk a visszatérésével kapcsolatban. Mit mondana nekik?

“Normális, hogy az emberek így látják pusztán azért, ahogy elment. Engem is nagyon zavart akkor, és igyekeztünk is meggyőzni, hogy ne csinálja. De végül mindannyian nyerni akarunk, és a legjobbakat akarjuk a csapatunkba. Mi is és a szurkolók is. Ahogy korábban mondtam, ő egyike a legjobbaknak, és nagyon sok mindent adna a pályán. De érthető az is, hogy a szurkolók így gondolják, mert úgy távozott, hogy az nem tetszett senkinek.”

“Ő most is nagyon szívesen visszajönne, mindig azt mutatta, hogy megbánta, ami történt. Nagyon sokat is tett azért, hogy visszatérhessen, és ez lenne az első lépés ahhoz, hogy megpróbálja.

Valverde elküldése

“Nagyon nehezen éltem meg, mert részben ő nagyon jó edző is volt, és nagyon jó ember is. Sokszor elmondtam ezt is. Sok olyan meccs volt, amikor mi sokkal inkább felelősek voltunk az eredmény miatt, mint ő. De végül mindig könnyebb az edzőt kirúgni, mint lecserélni az összes játékost. És az edzők tudják is, hogy ez így van.”

Setién érkezése

“Nagyon emberközeli, sokat beszél mindenkivel, odafigyel a részletekre, imádja a focit, és erről is beszél mindig. Az normális, hogy van füttyszó egy-egy eredmény és Valverde kirúgása után. Az emberek idegesebbek, és ha hátul jár a labda, azt gondolják, hogy elveszítjük és gólt fogunk kapni.”

Messi a legnagyobb? Legyen az a te szobádban is. Óriás Messi falmatrica csak az EuroBarça Shopban!