Messi: „Minden, amit tettem, azért volt, mert a Barça javát kerestem”

Lionel  Messi exkluzív interjút adott a katalán ‘Sport’-nak, mely szerdán kerül az újságárusokhoz Spanyolországban. Az interjúból egy-egy részletet viszont már kedden este nyilvánosságra hozott a lap.

Ebben Messi üzenete egyértelmű: mindenkinek le kell zárnia a múltat, és a sikeres szezon érdekében egységbe kell kovácsolódni, mert csak akkor lehet sikeres a következő szezon, ha mindenki egy irányba tart.

Önkritika

“Elfogadom és elismerem a hibáimat, és ha voltak, akkor csak azt kerestem, hogy jobbá, erősebbé tegyem az FC Barcelonát.”

Itt az egység ideje

“Sok-sok nehézség után szeretnék egy pontot tenni ennek a végére. Össze kell fognunk, egyesítenünk az erőinket, és azonosulnunk azzal, hogy a legjobb dolgok előttünk állnak.”

“Ha összeadjuk a szenvedélyünket és a vágyainkat, csak akkor érhetjük el a céljainkat, mindig egységben, ha mind egy irányba húzunk”

Üzenet a szurkolóknak

“Szerettem volna egy üzenetet küldeni minden sociónak, és minden culénak, akik szurkolnak nekünk. Ha valamikor valamelyiküket bánthatta vagy sérthette amit tettem vagy mondtam, ne legyen semmi kétségük, hogy mindig azért tettem amit tettem, mert a legjobbat kerestem a klub számára.”

fc barcelona maszk