Gündogan egyike azoknak a játékosoknak, akiknek a jelenléte a pályán impozáns. Nem az általa játszott futball miatt, amely első ránézésre egyszerű, és pont ezért a legnehezebben kivitelezhető, hanem a személyisége miatt. A német középpályás a Sportnak adott egy hosszabb interjút a közelgő, szerdai Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonása előtt. Gündogan megkérte az újságírókat, hogy ne legyenek sokan a helyszínen, ennek az oka pedig az volt, hogy zavaró tényezők nélkül akart beszélgetőpartnerével foglalkozni. Gündogan úgy él, ahogyan játszik, mindig előre néz, és mindig előre tekint.
Milyen volt a gyerekkorod?
„Nagyon szép gyerekkorom volt, egy nagy családban nőttem fel, mindenki nagyon közel állt hozzám. Iskolába jártam, aztán hazamentem megcsinálni a házi feladatomat, és amikor végeztem, kimentem focizni. Elmentem a barátaimért, becsöngettem hozzájuk a bátyámmal, és együtt mentünk ki az utcára. A foci a nap 24 órájában a fejemben volt, a labdával aludtam, és nagyon jó emlékeim vannak erről az időszakról.”
Mikor jöttél rá, hogy jól játszol?
„Ezt nehéz megválaszolni, igazából a gyerekkorom nagy részében egy kis csapatban játszottam, nem egy profi klub akadémiáján. Csak tizenöt-tizenhat éves koromban kezdtem el magasabb szinten játszani. Tizenkét-tizenhárom-tizennégy évesen amikor más gyerekekkel játszottam, elhittem, hogy jó vagyok, de soha nem játszottam olyan gyerekekkel, akik már akkor is kimagasló szinten lettek volna. Aztán amikor csatlakoztam a Bochum akadémiájához, akkor érkezett el az első alkalom, amikor a legmagasabb szintű játékosokkal tudtam összehasonlítani magam. Az első ott töltött évem nem volt annyira nehéz, de időre volt szükségem az alkalmazkodáshoz, mert a legtöbben hét-, nyolc- vagy tízéves koruk óta ott voltak, én pedig akkor még a barátaimmal játszottam az utcán, ez nem ugyanaz. De igen, elég gyorsan alkalmazkodtam, és amikor tizenhét évesen elkezdtem az első csapattal edzeni, akkor mondtam, hogy oké, talán van esélyem arra, hogy profi futballista legyek.”
Nosztalgikus emlékek jutnak az eszedbe ennek kapcsán?
„Egy kicsit talán igen. Nincs jó memóriám, de nem felejtek el olyan gyorsan semmit, ami a futballal kapcsolatos.”
Most is ugyanúgy élvezed a játékot, mint akkor?
„Valószínűleg nem, mert a futball üzlet is, és ez nem csak arról szól, hogy kimegyünk és játszunk. Nem csak szórakozásból játszol. Több millió ember előtt vagy, nagy nyomás alatt, próbálsz nem hibázni, próbálsz sikeres lenni, próbálod büszkévé tenni a szurkolóidat, a csapatot, mindenkit a klubban. Ez egy kicsit más, és azt kell mondanom, hogy a prioritások egy kicsit megváltoztak akkorhoz képest, de még mindig szeretem a futballt, még mindig szeretem, amit csinálok. Nem mondanám, hogy elég volt, nem. Még mindig szeretem a kihívásokat, hogy leküzdjem a nehéz pillanatokat, és hogy szembenézzek a megpróbáltatásokkal. Szeretek kilépni a komfortzónámból, és ez az egyik oka annak, hogy Barcelonába jöttem. Hét rendkívüli évet töltöttem Manchesterben, de úgy éreztem, szükségem van egy kis változásra, hogy valami mást csináljak, ami új kihívást jelent számomra.”
Mi az első emléked Barcelonáról?
„Frank Rijkaard csapata, Ronaldinho, Eto’o és Messi elöl, Xavi és Iniesta középen, Puyol hátul és Víctor Valdés a kapuban. Imádtam nézni azt a csapatot, amely lenyűgözött, szórakoztatott és sok örömet okozott nekem.”
Mi volt az, ami lenyűgözött téged?
„A futball stílusa. Azonnal. Nyilvánvaló volt, hogy azok a játékosok nagyon nagy tehetséggel és technikai tudással rendelkeznek, de imádtam nézni, ahogyan azt az egyszerűnek tűnő, vonzó futballt játszották. Soha nem láttam még ilyet korábban. Gyerekként általában azt nézed, hogy ki tud több cselt bemutatni a labdával, de azt hiszem, ahogy öregszel, egyre jobban élvezed a futball egyszerűségét, és hogy őszinte legyek, én már nagyon fiatalon láttam, hogy a legegyszerűbb futball is mennyire hatékony tud lenni. Különösen Pep generációjánál láttam ezt, amikor elkezdett edzősködni. Számomra az volt a leglenyűgözőbb, hogy nem arra tanította a játékosait, hogyan kell trükközni, hanem arra, hogyan lehet lépéselőnybe kerülni az ellenféllel szemben, hogy mikor kell lassítani, vagy gyorsítani a játék tempóját… A játéknak sok olyan fázisa van, ami nagyon érdekes, és látva ezt a fejlődést az évek során, beleszerettem ebbe a fajta futballba, amelyről mindig is a Barça jut először eszembe.”
Mit gondolsz, te játékos alkatnak születtél, vagy csak az évek alatt alakult ez ki?
„Azt hiszem, idővel rájöttem, hogy én mindig is egy olyan játékos voltam, aki sokat gondolkodott a játékról, a játék folyamatáról. Amikor a pályán vagyok, nem csak magamat nézem, hanem a csapattársaimat is, az egész képet nézem, hogyan lehet hátulról kihozni a labdát, hogyan lehet eljuttatni azt a középpályára, majd a támadósorhoz, de egyáltalán nem azzal a felfogással, amit akkor láttam, amikor Pepnél kezdtem játszani. Azelőtt minden egy kicsit… hogy is mondhatnám, minden egy kicsit egyszerűbbnek tűnt, de amikor elkezdtem Peppel dolgozni, minden hatalmas fejlődésnek indult, ráadásul nagyon gyorsan megtanított arra, hogy a játéknak sok olyan fázisa van, amit korábban nem is ismertél, és igen, nagyon sokat tanított nekem a futballról.”
Ezek után úgy érezted, hogy készen állsz arra, hogy Barcelonába igazolj, és miért döntöttél így?
„Két okból: az egyik, mert a Barça volt álmaim klubja gyerekkorom óta. Imádtam nézni a játékukat, ez hatással volt rám gyerekként és tinédzserként, még profiként is, mert néhányszor játszottam a Barça ellen. A másik ok pedig a vezetőedző személye, Xavi. Az a tény, hogy az előző szezonban olyan korán felvette velem a kapcsolatot, hogy folyamatosan beszélgettünk… Az a tény, hogy olyan nagyra értékelt, és elmondta, mit vár tőlem… Mindez meggyőzött. Igaz, hogy ez egy más Barça, mint tíz évvel ezelőtt volt, és talán most ez egy átmeneti időszak, de részese akartam lenni ennek, hogy nyomot hagyjak, hogy hatással legyek erre a változásra. Azzal, ahogyan játszom, aki vagyok, és ahogyan viselkedem… megpróbálom a fiatalokat is fejlődésre késztetni. Sok olyan játékos van, akiben óriási potenciál van, és végül is ők jelentik a Barça jövőjét. Az, hogy megpróbáljam segíteni a fejlődésüket, számomra egy nagyszerű lehetőség volt.”
Élvezed most a játékot Barcelonában?
„Élvezni kell. Tudom, könnyű ezt mondani, mert amikor rossz pillanatban vagy, akkor nem élvezed, de ha előre tekintesz, akkor látod, hogy át kell menned ezen, hogy fejlődj, mint ember és mint játékos, de ez a csapatra és a klubra is igaz. A pályafutásom során soha nem volt olyan évem, amikor minden könnyű volt. Még a tavalyi szezonban, a City triplázásával sem volt minden könnyű, ahogy az azt megelőző években sem. Egyikben sem. Mindig vannak hullámvölgyek, és amikor ezek jönnek, megtanulod kezelni ezeket a helyzeteket. Ha mindig fent vagy, és soha nem voltál lent, akkor nem értékeled eléggé a fejlődést. Mindent úgy kell csinálnod, hogy amikor felfelé ívelő tendenciában van a csapat, tudd, hogy miért. Ez egy folyamat. Az élet is egy folyamat, nem csak a futball. Átélünk csalódást okozó, de rendkívüli pillanatokat is. A futball olyan, mint az élet.”
***
