Robert Lewandowski az egyik legrutinosabb játékos a LaLigában, és egyben a legidősebb is a Barcelona öltözőjében. Majdnem két évtizeddel tapasztaltabb Lamine Yamalhoz és Cubarsíhoz képest. A lengyel támadó a Newcastle-Barcelona mérkőzés előtt adott interjút a Times-nak, amelyben elmondta, hogyan viszonyult ehhez a helyzethez. Míg az ő idejében a veteránok keményebbek voltak, a fiatalok pedig kissé visszafogottabbak, most minden megváltozott.
A generációs különbség
„Azt kell mondanom, hogy ez nagy kihívás volt. Én egy másik generációból jöttem, és meg kellett tanulnom, hogyan hozhatom ki a fiatalokból a legjobbat. Négy évtizede vagyok a futballban, így amikor összehasonlítom őket (a fiatalokat) nem is az én generációmmal, hanem az előttem lévő generációval, amikor én kezdtem a karrierem, az teljesen más.”
Hogyan változott a világ?
„Régen a kiabálás volt a motiváció legfőbb eszköze. Manapság, ha túl sokat kiabálsz, ez a generáció már nem úgy reagál erre, mint mi annak idején. Egy ilyen után nem a pályán fogják bebizonyítani, hogy tévedsz. Jelenleg másképp kell elmagyarázni a dolgokat, sokat kell beszélni. Nem szeretik az emberek, ha kiabálnak velük. Most inkább a futball mentális oldalára kell koncentrálni. Nem csak a játékosokról van szó, hanem az emberekről, erről a generációról. Nem akartam a változás ellen küzdeni, így ezt meg kellett tanulnom.”
Hogyan szerzel ennyi gólt?
„Mindig azt gondolom, hogy a labda hozzám fog kerülni. Amikor a labda megérkezik, le kell győznöm az ellenfelemet, ezért gyorsabbnak kell lennem nála, ez egy reflex. Ezután okosabbnak is kell lennem. Nem szabad sokat gondolkodni, csak cselekedni kell. Ennyi. Én ezt csinálom.”
Az angol csapatok elég sokat költöttek a nyári átigazolási időszakban
„Ők a favoritok között vannak a BL-ben, de ott van a Real Madrid, a Barcelona és a PSG is… A Premier League-ben sokat fizetnek a játékosokért. Vannak olyan játékosok, akiket magas átigazolási díj mellett vásárolnak meg, pedig még csak nem is volt jó szezonjuk. Fiatal vagy, 6 hónap alatt rúgsz 10 gólt, és valamelyik klub 60 vagy 70 milliót fizet érted. Régebben többet kellett elérned ehhez. Azonban soha nem tudhatod, hogy az általuk kiadott összeg meghozza-e azt nekik, amire vágynak.”
Egy ideig úgy tűnt, a Dortmund után a Manchester United lesz a következő csapata
„Ferguson felhívott, én pedig visszahívtam. Beszélt hozzám, de a kiejtése miatt semmit sem értettem. Próbáltam arra koncentrálni, hogy megértsem. Azt mondtam neki: ‘Persze, persze’, de semmit sem értettem. Igent mondtam, közel volt a megállapodás, de a Dortmund elnöke azt mondta, hogy nem adhatnak el engem.”
Hogyan emlékszel vissza a Yamallal való első találkozásodra?
„Amikor először láttam, 15 éves volt. A szezon végén jártunk, és néhány játékos próbajátékon volt a csapatnál. Yamal egy tapasztalt balhátvéddel nézett szembe, és azt csinált vele, amit akart. Sok jó játékost láttam, akiknek időre volt szükségük a fejlődéshez, de neki nem. Soha nem láttam ilyen tehetséget ennyi idősen.”

Meddig tud vajon így teljesíteni?
„Az lesz a kihívás számára, hogy 3 vagy 4 év múlva is megmaradjon benne a sikerre való éhség. Nem az ő hibája, de nehéz lehet számára fenntartani azt az érzést, hogy az udvaron játszik, a vele szemben lévő elvárások és a közösségi média nyomása miatt. Annyi mérkőzés van, olyan intenzív a tempó. Kétlem, hogy ha 16 évesen kezd el a legmagasabb szinten játszani, akkor még 20 évig így tud majd tenni.”
Aranylabda
„Minden megnyertem a pályafutásom során, kivéve az Aranylabdát. Szerintem meg tudtam volna nyerni, de nem tudom megváltoztatni a történteket. Nem érzem úgy, hogy más futballista vagy ember lennék, ha meglenne ez az egyéni elismerés. Sok minden van a futball körül, néha a politika… Tudom, hogy működik mindez. Nem mondom, hogy nem akarom megnyerni, de már nem is álmodozom róla. Az Aranylabda elhódításának hiánya nem veszi el az álmaimat.”
A jelenlegi formája
„Még 2-3 évig magas szinten tudok maradni, erősnek érzem magam. Ha látnád az edzéseim adatait, a fizikai teszteket, akkor látnád, hogy hasonló szinten vagyok, mint korábban. Az emberek tévesen azt gondolják, hogy mivel 37 éves vagyok, már hanyatlásnak indultam. Tudom, hogy a csúcson tudok maradni, és fizikailag nem érzem úgy, hogy nem tudnám utolérni a fiatalokat. Épp ellenkezőleg. A fiatalok fizikailag próbálnak utolérni engem.”

A barátsága Djokoviccsal
„Barátok vagyunk, folyamatosan kapcsolatban állunk egymással. Djokovic a korához képest továbbra is a legmagasabb szinten játszik, és nagyon keményen dolgozik. Én Ronaldo és Messi korosztályában játszottam. Sokan mondják azt, hogy ha ők nem lettek volna ott az elmúlt 15 évben, talán több mindent nyertem volna. Én másképp látom: az, hogy velük oszthattam meg ezt az élményt, számomra még értékesebbé teszi az elért eredményeket. Djokovic is így látja ezt Nadal és Federer esetében.”
Sok sportágat kipróbált fiatalként
„Apám úgy gondolta, hogy a különböző sportágak űzése segít majd nekem a jövőben. A testem nagyon hajlékony volt, és az is maradt, köszönhetően a tornának és a judónak, amit űztem. Úgy gondolom, az, amit gyerekként csináltam, sokat segített abban, hogy hosszabb karriert tudjak befutni.”
Amiről még szó volt…
A csatár sok más témát is érintett ebben a hosszú interjúban, például a milánói kiesést vagy a legutóbbi sérülését. Előbbiről elmondta: „Úgy gondolom, ha bejutottunk volna a döntőbe, nagy esélyünk lett volna megnyerni a Bajnokok Ligáját.” A lengyel játékos azt is elmagyarázta, hogy a legutóbbi sérülése az előszezon során elvégzett utazások és buszozások miatt következett be. Azt is hozzátette, hogy Dél-Koreában kényelmetlen ágyban aludt, emiatt két óránál többet nem tudott aludni, ami izomfáradtságot okozott, ez pedig a későbbi sérüléshez vezetett.
***




