Font új szavazást akar az Espai Barça-projektről

Hiányolja az átláthatóságot | Azt sejti, hogy számos részlet megváltozott 2014 óta

Az FC Barcelona elnöki posztjára kandidáló Víctor Font a csütörtöki nap folyamán sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy szükségesnek tartana egy új szavazást a pártoló tagok körében az Espai Barça-projekt kapcsán. A Camp Nou modernizálását is magába foglaló terv Font szerint alapjaiban változhatott meg 2014 óta, erről pedig tájékoztatást érdemelnek a sociók. 

Amint az ismeretes, a klub 2014-ben bocsátotta szavazásra, hogy az Espai Barça-projekt megvalósításra kerüljön-e. Ez a terve léggé széleskörű, sok mindent érint, többek között a már elkészült Johan Cruyff Stadiont a Ciutat Esportiva Joan Gamper edzőközpontban, de a legfőbb eleme a Camp Nou felújítása, melyet az eredeti tervek szerint 2017-ben kellett volna megkezdeni, és 2021-re fejeződtek volna be a munkálatok. Azóta azonban még kezdetét sem vette a munka egyéb okokból kifolyólag, a klubvezetés pedig nem igazán közlékeny a fejleményekkel kapcsolatosan. Legutóbb Josep María Bartomeu elnök azt mondta, hogy az engedélyek beszerzése miatt csak 2019-ben kezdik el a Camp Nou felújítását, ám a munkálatok idén sem kezdődtek meg, részletesebb tájékoztatást pedig azóta sem kapott a közvélemény.

 

 

És pontosan ezt hiányolja a 2021-es elnökválasztáson az indulási szándékát már 2018-ban bejelentő Víctor Font elnökjelölt, aki egyrészt kritizálja az átláthatóság hiányát, másrészt pedig úgy véli, hogy számos részlet megváltozhatott az eredeti terv nyilvánosságra hozatala óta, ha pedig ez a helyzet áll fenn, úgy ismételten szavazni kellene a projektről.

Egyértelmű, hogy gondolnunk kell a finanszírozásra, valamint a projekttel kapcsolatos kockázatokra is. Nem arról van szó, hogy egy 700-800 milliós beruházást ne lenne képes végrehajtani egy olyan egyesület, mint amilyen az FC Barcelona. Képes rá a klub. Nem ismerjük viszont pontosan az adósságállomány nagyságát, illetve arról sincsenek információk, milyen garanciákat adott a Goldman Sachs (az amerikai pénzügyi vállalatot azzal bízta meg a klub, hogy tanácsadóként segítse a Camp Nou modernizációját – a szerk). Ezeknek a dolgoknak nyilvánosnak és átláthatónak kellene lenniük. Vannak módszerek arra, hogy megmutassuk, hogy a vállalt kockázatokat ellenőrzés alatt tartjuk. Arra kérjük a klubvezetést, hogy magyarázzák el nekünk ezeket a részleteket, és ne csak úgy nagyjából… Ha például vannak olyan számítások, hogy az új Espai Barça-terület plusz bevételeket fog generálni, akkor fejtsék ki nekünk, hogy mik ezek az új források, és hogyan számolták ki őket. Magyarázzák el, és magyarázzák el jól. Ez a tájékoztatási kötelezettség a következménye a klub demokratikus felépítésének.

Font azt mondta, hogy nem célja sem a jelenlegi elnökség lejáratása, sem pedig az, hogy két év múlva vonja felelősségre a vezetőket, ha hatalomra kerülne. Az elnökjelölt most szeretne információkat, illetve magyarázatot kapni a fenti témakörben. Az elnökjelölt egyébként hozzátette: nem optimista a kérdéseit illetően, és arra számít, hogy nem lesznek válaszok, ugyanakkor emlékeztette Bartomeu elnököt a szavaira, amiket 2014-ben mondott, miszerint ha jelzik, az egész projektbe belenézhetnek a pártoló tagok.

Végül, de nem utolsó sorban Font kitért az adósságállományra is: „Csak becslések, illetve a nagyságára utaló jeleink vannak, éppen ezért kérnék itt is tájékoztatást. Haladunk a jelenlegi elnökség mandátumának a vége felé, és olyan döntések előtt áll a klub, például szerződéshosszabbítások, amik nagyrészt már a következő vezetést érintik. Meg szeretnénk ismerni a klub helyzetét, hogy láthassuk, milyen szituációba is kerülnénk bele egy sikeres kandidálás esetén. Az egyesület jelenlegi felépítése sajnos lehetővé teszi, hogy az elnökség tulajdonosként viselkedhet, és kisajátíthatja ezeket az információkat. A ‘LaLiga’ például az utóbbi években dicséretes módon és magas színvonalon hajtotta végre a költségvetési kérdések átláthatóvá tételét, és egyértelműen, valamint transzparens módon javította a spanyol futball gazdasági hátterét.”