Ismét otthon

HELYZETKÉP

A Barca befejezte négy napos peraladai edzõtáborozását, s hazatért Barcelonába, ahonnan majd szombaton tovább is utazik Villarealba, hogy aztán vasárnap lejátssza elsõ 2005-ös mérkõzését.

Frank Rijkaard vezetõedzõ igen intenzív négy napot rendelt el most a játékosoknak, hiszen sok erõnléttel foglalkozó edzés volt, s a négy nap alatt 7 foglalkozásra került sor. A tréner saját bevallása szerint a jó nyári tapasztalatok, és a nyugalmas környezet miatt választotta a peraladai fölkészülést, ahol most is jól teltek a napok. Itt ismét egész napokat töltött együtt a keret, s ez a hosszabb szünet után mindenképpen szükséges volt, mivel így mindenki ismét kellõképpen ráhangolódhatott a mindennapi munkára, s koncentrálhatott az elkövetkezõ feladatokra. Ma estére már pihenõt kap az alaposan megdolgoztatott gárda, de holnap reggel ismét edzést tart majd Rijkaard mester. A délután folyamán pedig a keret együtt elutazik Villarealba, ahol majd vasárnap este 21 órakor lép pályára az El Madrigalban.