Rövidebb út Ázsiába

JÚNIUS ELEJÉN JAPÁNBAN A CSAPA

A csapat tavalyi nagy sikerû ázsiai túrája után az együttes idén ismét visszatér a távol-keletre. A dolog érdekessége, hogy ezúttal Rijkaard csapata csak két mérkõzést játszik útja során, mely mindössze 6 napot vesz majd igénybe, június 10.-tõl 15.-ig.

A 2004-es túra nagy sikert hozott, hiszen a Barca meccseit sokan nézték végig a két hét alatt, s minden egyéb népszerûsítõ rendezvényen is nagy tömegek fogadták a csapatot. A gárdának így egyértelmûen sikerült sok rajongót szereznie a távoli Ázsiában. Nem elhanyagolható szempont, hogy a klubnak komoly anyagi hasznot is hozott a két hetes utazás, s a népszerûsítés további jelentõs profitot jelent majd hosszú távon. Ezért a gárda idén ismét elutazik Ázsiába, bár ezúttal csak Japánban lépnek fel Ronaldinhoék. Tavaly Koreában, Japánban és Kínában is volt meccse, s egyéb rendezvénye a katalán egyletnek, de az idei programban csak két találkozó lesz Japánban.

Ezúttal a Barca két japán klubcsapattal mérkõzhet meg. Az egyik ellenfél a Japán Liga gyõztese, a Yokohama Marinos lesz, de a másik együttes egyelõre nem ismert. Csupán annyit tudni, hogy a rivális a Kashima Antlers, FC Tokyo, Urawa Red, és a Tokyo Verdy közül fog kikerülni. A Japán túra szervezését és anyagi hátterét egyébként három japán cég biztosítja majd, s remélhetõleg ez a néhány nap is hasonlóan sikeres lesz, mint a tavalyi két hét.