Puyol még nyugalomra int

CSAK ÍGY TOVÁBB!

A Barcelona két gyõzelemre van attól, hogy ismét spanyol bajnoknak mondhassa magát. A csapat játékosai, az edzõk és a vezetõségi tagok nem gyõzik hangsúlyozni, hogy még nem jött el az ünneplés ideje. Most a csapatkapitány, Carles Puyol nyilatkozott, és úgy véli, a játékosok nagyon motiváltak.

A Nou Camp-ban a hétvégén az Albacete legyõzése után a szurkolók már bajnoknak tekintették kedvenceiket, de erre még várni kell egy kicsit. Puyol megérti a rajongókat, hiszen már régóta nem nyert trófeát a katalán csapat, de a védõ még korainak tartja az ünneplést. Óvatosnak kell lennünk, és tovább kell dolgoznunk. Még négy nehéz meccs vár ránk, melyekre hat pont elõnnyel készülhetünk, és a gólkülönbségünk is jobb a Realénál. Azt az utat kell követnünk, amin eddig is jártunk. Hamarosan véget ér a bajnokság, de a célunkat még nem értük el. Azonban mi mindenkinél jobban akarjuk ezt a sikert.”

A hétvégén kemény feladat vár a Barcelonára, hiszen a Valenciához látogatnak a gránátvörös-kékek. Ha Ronaldinhoék három ponttal távoznak a Mestalla-ból, és a Real kikap soros ellenfelétõl, a Racing Santandertõl, akkor a Barcát már a hétvégén bajnokká avathatják. Puyol azonban elmondta, hogy a csapat nem is gondolkodik ilyen elméleteken: „Mi csak arra koncentrálunk, hogy a saját meccseinket megnyerjük. Persze el lehet képzelni, hogy mi lenne, ha a Madrid kikapna, mi pedig nyernénk, de mi nem erre alapozunk.”

Arra a kérdésre, hogy a Real vagy a Barcelona áll nehezebb feladat elõtt, Puyol így válaszolt: „Minden mérkõzés nehéz. Papíron az Albacete is könnyû ellenfélnek ígérkezett, de nagyon megnehezítették a dolgunkat, hiszen remekül játszottak, és csak nagy nehézségek árán tudtuk két vállra fektetni õket.”

Puyol a lépésrõl-lépésre elv híve, így ennek megfelelõen most csak a Valencia elleni összecsapásra koncentrál: „Nagyszerû lenne, ha nyerni tudnánk, hiszen újabb három ponttal még közelebb kerülnénk a végsõ cél felé, de ez nagyon nehéz lesz a Valencia ellen. Olyan csapat ellen kell remekelnünk, mely a Bajnokok Ligája indulást érõ helyekért küzd, és ez plusz motivációt jelent majd nekik. Motivációnak azonban mi sem leszünk majd híján.”

Puyol még hozzáfûzte, hogy az egész csapat nagyon reméli: Eto’o elnyeri a spanyol bajnokság gólkirályi címét: „A legfõbb célunk természetesen a bajnoki cím, de a lehetõség, hogy Samuel lehet a legjobb góllövõ, Victor pedig a legjobb kapus, ez külön ösztönöz bennünket.”