Maxi optimista a jövõt illetõen

JÖVÕRE TÖBB LEHETÕSÉGET VÁR

Mielõtt Maxi López elutazott volna a nyári szünetre, exkluzív interjút adott a Barca TV-nek és az fcbarcelona.com internetes oldalnak. Az argentint talentum beszélt sérülésérõl, elmondta benyomásait a Barcelonában töltött fél évérõl, és kitért távolabbi céljaira is.

Maxit május 3-án megoperálták, ugyanis az egyik edzésen eltört az egyik lábközépcsontja. A hosszú hajú csatár most minden erejével azon van, hogy felépüljön az elõszezon kezdetére. Az orvosok három hónapos kihagyást jósoltak a fiatal támadónak, tehát várhatóan augusztus elején lesz ismét 100 %-os állapotban. Maxi López most a sérülésérõl is beszélt a riportereknek.

Remekül vagyok. Pontosan kidolgoztuk a rehabilitációs menetrendet, de nem szabad siettetni semmit. Lelkiismeretesen dolgozom, de mindig szem elõtt kell tartanom az orvosok utasítását,” – mondta Maxi a sérülésével kapcsolatban, ami egyébként hihetetlenül szerencsétlen pillanatban érte utol a játékost, aki így lemaradt a bajnokság hajrájáról: „Nagyon sajnálom, hogy pont a bajnokság végén következett be a sérülés, hiszen ekkor történtek a csapattal a legszebb dolgok.”

Maxi ugyanakkor továbbra is pozitívan szemléli a dolgokat, és a jövõre nézve is bizakodó: „A legfontosabb, hogy minél elõbb újra a többiek közt lehessek. Ebben az orvosi stáb nagy segítségemre van. Maximálisan fel kell épülnöm, és akkor a szezont a csapattársaimmal együtt kezdhetem majd. Biztos vagyok benne, hogy ha keményebben edzek, akkor több játéklehetõséget is kapok majd.”

Ezquerro érkezésével és Larsson felépülésével Frank Rijkaardnak több lehetõsége lesz a támadó sor összeállításában. A konkurencia tehát igen erõs, Maxi mégis hisz benne, hogy az így kialakuló verseny mindenkinek javára válik majd: „Tisztában vagyok vele, hogy remek játékosok harcolnak majd ugyanazért a posztért, de ez elõnyünkre fog válni. Én még fiatal vagyok, megpróbálok minél többet tanulni, és ugyanúgy küzdeni fogok a kezdõbe kerülésért, mint bárki más.”

Maxi ugyanakkor nagy elvárásokkal néz a jövõbe, szeretné magát beverekedni Rijkaard kezdõcsapatába: „Elõször is remélem, hogy maximálisan sikerül kihevernem a sérülésemet. Aztán szeretném beverekedni magamat a kezdõbe, ami lehetõvé tenné számomra, hogy tovább fejlõdjek mind technikailag, mind fizikailag. Aztán pedig szeretném megszilárdítani a helyemet a csapatban, ahol nagyon jó fogadtatásban volt részem.”

A Barcelona idén hat év után nyerte meg ismét a bajnokságot, és ennek köszönhetõen jövõre is indulhat a Bajnokok Ligájában. Az argentin játékos szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a katalán csapat minden sorozatban elhódítsa a végsõ gyõzelmet, amelyben csak elindul: „Elõször is a lehetõ legjobban fel kell készülnünk az elõszezonban, hiszen nehéz idény vár ránk. Azért fogunk küzdeni, hogy megnyerjük a bajnokságot, a Spanyol Kupát és a Bajnokok Ligáját is. A játékoskeretünk alapján képesek vagyunk erre. Tudom, hogy ez nem egyszerû, de kemény munkával minden megvalósítható.”

Jövõre ráadásul világbajnokságot is rendeznek majd Németországban, és Maxi szerint ez plusz motivációt jelent majd a játékosoknak: „Sokan azért is harcolni fognak majd, hogy bekerüljenek a vb-re utazó válogatottjaikba. Ez is csak fokozni fogja a versenyfutást, ami jót tesz a futballnak.”

Maxi azonban annyira nem lehet biztos csapattagságában, mint amennyire az a nyilatkozataiból kitûnik, hiszen a vezetõségben már felmerült annak a lehetõsége is, hogy egy évre kölcsönadják a fiatal támadót. Ennek valószínûsége még nagyobb lesz, ha a Barca tényleg le tud igazolni egy klasszis támadót, hiszen akkor Maxinak szinte egyáltalán nem is jutna játéklehetõség. A 21 éves játékosnak viszont mindenképpen sok játéklehetõségre lenne szüksége ahhoz, hogy tovább tudjon fejlõdni. „