Élményekrõl, Rijkaardról

Nagyon ritka dolog a futballvilágban, ami Javier Saviolával történt. Sikeres és kedvenc volt csapatában, de különbözõ okoknál fogva távozni kényszerült 2004 nyarán. Távolléte alatt a többség már biztosra vette, hogy soha többé nem öltheti magára a gránátvörös-kék szerelést, az élet azonban másként alakította a sorsát, s most már ott tart, hogy újfent fontos tagja lehet az FC Barcelonának. De hogyan élte meg az utóbbi hónapok eseményeit, s hogyan látja a jelenlegi Barcát? Mindez kiderül a most következõ két részes interjúból.

II. rész

Miért döntött a maradás mellett?

Semmi másért, minthogy sikereket arassak az utolsó évemben a világ legjobb klubjában. A saját kihívásom volt megélni ezt egy ilyen jó csapatban.

Mennyire volt problémás a két kölcsönben töltött év a Monacóban és a Sevillában?

Az elsõ évet nehezebb volt tolerálni, hogy el kellett mennem a Monacóba, mert a csapattársaim nélkül voltam, de Sevillában jobban sikerült beilleszkednem.

A maradást a nyáron már akkor eldöntötte, mikor csatlakozott az edzésekhez?

Igen. Sok jó ajánlatot kaptam, valóban csábítóakat, hogy menjek, de úgy döntöttem maradok. Két évet távol voltam, ezért szerettem volna visszatérni, függetlenül a dolog veszélyeitõl s elõnyeitõl. Egy alkalommal elkezdtem edzeni, s láttam a csapattársaim hozzáállását, hogy soha nem közösítenek ki, s láttam, hogyan gondolkodik az edzõ, így már biztos voltam benne, hogy maradok.

Amikor Rijkaard azt mondta önnek, hogy jobban járna, ha elmenne, nem tette föl magának ismét a kérdést?

Nem, mert õ azt mondta nekem, hogy ha maradok, ugyanúgy számításba fog venni, mint a többi játékost is, ez pedig meggyõzött.

Ön is sokat dolgozik a La Masiában

Nekem már korábban is nyilvánvaló volt, hogy nem lesz könnyû játszanom, s hogy vannak más csatárok elõttem a sorban. Ezért mindent bele kellett adnom az edzéseken, bizonyítani, hogy hasznos lehetek. Szerettem volna tiszta fejjel, egyszerûen mindent beleadni.

Rijkaard és Txiki elég sötét képet festettek arra az esetre, ha marad…

Txikivel alig beszéltem, de Rijkaarddal rendszeresen. Éppen ezért biztosíthatom, hogy sok esetben nagy különbség volt aközött, amit mi beszéltünk, s ami kikerült a nyilvánosság elé. Rijkaard azt mondta, hogy elégedett a munkámmal, s amikor lesz lehetõsége beválogatni, meg fogja tenni. Most az a legfontosabb, hogy hasznosnak érzem magam, mert mindez megtörtént.

Mit érzett, mikor meglátta a nevét a Valencia elleni listán?

Óriási örömöt. Mindig egy olyan játékos voltam, aki bekerült a keretbe, de most, ez a behívás nagy erõt és örömöt adott.

Várta?

Igen, mert azon a héten sokat beszéltem a mesterrel, s azt mondta: mivel látja, hogy nagy erõfeszítéssel dolgozom, amint lehetõsége lesz beválogatni, meg fogja tenni.

Nem gondolja, hogy szerencséje volt, s kiismerték egymást Rijkaarddal?

Amit kiemelnék belõle az-az õszinteség, és a bánásmódja a játékosokkal. Amikor el kellett mennem, azt mondta, mindkét félnek a legjobb, ha nem maradok a Barcában, s most azt mondja, megváltoztak a játéklehetõségek. Megismertem az õszinteségét, s a vágyát, hogy azt szeretné: jól alakuljanak a dolgaim.

Õ mivel magyarázta egykor, hogy a legjobb a távozása lenne?

Semmivel. Nem is kértem, mert azt akartam, hogy minden gyorsan záruljon le. Most sokat beszéltünk, s jól mennek a dolgok.

Amikor a Valencia meccs közben hívta önt, hogy álljon be, elhitte?

Fantasztikus nagy öröm volt átélni, hogy be fogok állni. Az ováció is lenyûgözõ volt. Mindössze öt perc volt, de nekem örökkévalóságnak tûnt a boldogság miatt. Azt nem tudtam, hogyan fog reagálni a közönség. Mialatt kölcsönben voltam, éreztem az emberek szeretetét, mert mindig kimutatták felém az utcán, mikor éppen visszatértem Barcelonába. Amit nem tudtam, hogy a stadion egésze is ünnepelni fog. Ezért volt egy különleges dolog, amit soha nem fogok elfelejteni.

Nagy dolog, hogy önre így emlékeznek, valakire, aki máshonnan jött, ráadásul amikor kölcsön volt adva, a csapat mindig nyert.

Meglepetés volt, éppen ezért, mert a Barca nyert, mikor én távol voltam, s ilyenkor normális, hogy elfelejtik azokat, akik már nincsenek itt, de engem egyáltalán nem feledtek. Ez talán azért van így, mert amikor itt voltam, problémák nélkül végeztem a dolgomat. Amikor az emberek látják, hogy igazán akarsz, melléd állnak.

Gondolja, hogy hamarosan kezdõ lesz?

Nyugodtan, lépésrõl-lépésre szeretnék elõrelépni. Szeretnék mindent kiadni magamból, edzeni, s az edzõ majd dönt.

Amikor megsérült Eto’o, úgy érezte több esélye lesz a játékra?

Ebben a pillanatban csak a sérült csapattársadra gondolsz, mert eszedbe jut, hogy ami vele történt, akár veled is megeshet a következõ nap. De az is egyértelmû volt, hogyha eddig jól edzettem, akkor mostantól még jobban kell, mert több lehetõségem lesz játszani.

Rijkaard középsõ támadóként tekint önre, de hogyan viszonyulna ahhoz, ha a szélen játszana?

Az (amerikai) túrán a baloldalon játszottam, a Valencia ellen a jobbon, Bilbaóban pedig középen. Ezen a három meccsen ezeken a posztokon kaptam helyet, most pedig a mestertõl függ majd.

Amikor gólt szerzett a Bilbao ellen, az égre mutatott a karjaival. Miért?

Mindig is mondtam, hogy van egy megegyezésem az édesapámmal. Amikor rosszabbul mennek a dolgaim, nála keresek menedéket. Az emberek a Jóistent keresik, én õt. Vannak, akik egy szûzben hisznek, én azután, amit vele megéltem, mindig hozzá fordulok segítségért. Elsõként az édesapámra gondolok, de azokra az emberekre is, akik mindig támogattak. A közönség is így tett, ugyanúgy ahogy Ángel Mur (a nyárig a csapat gyúrója – a szerk.) vagy Xavi, akik mindig mellettem álltak, s nem csak társak, barátok is. De összességében minden csapattársam szimpatikusan állt hozzám, és sokat segítettek, mikor a legrosszabb volt.