A sztár útja a Barcáig
„Szerencsére apámnak pont akkora lába volt, mint nekem” – azt gondolom, ezzel a mondattal, melyet Titi már Világ- és Európa-bajnoki címmel a zsebében mondott el egy vele készített interjúban, tökéletesen tiszta képet mutat arról, milyen nehéz körülmények között ismerkedett meg fõszereplõnk a futballal.
Mondhatnánk azt is, szinte tipikus gyermekkor, ha a futballsztárokra gondolunk. Ott vannak például a brazilok, akiknek kivétel nélkül csak a futball volt az egyetlen kiugrási lehetõségük az õket körülvevõ nyomorból. Csakhogy Franciaországban ez nem volt akkora „divat”. Kivételt képeztek ez alól az olyan családok, mint amilyen Titié is volt. Az Henry család ugyanis az egykori a francia gyarmatokhoz tartozó karibi szigetcsoportról, Guadeloupe-rõl származik. A papa, Antoine Henry a Párizs közelében fekvõ Les Ulis városába költözött egy jó munka reményében, majd késõbb itt nevelte fel Thierryt, feleségével, Maryse-szel.
Mi tagadás, Les Ulis azon környéke, ahol a család lakott, nem a nagy lehetõségek vidéke volt, Antoine ezért mindenét fia taníttatására fordította. Azonban hamar kiderült, hogy Thierry inkább a labda iránt érdeklõdik, s mivel apja is futballozott korábban (sõt, remek középcsatár hírében állt), természetesen támogatta, hogy fia minél elõbb valamelyik korosztályos csapatban szerepelhessen. Olyannyira volt fontos apja számára, hogy a fiát felfedezzék, hogy egyszer súlyos árat fizetett érte:
„A környéken néhány nagyon ügyes srác akadt, akikbõl azért nem lett profi, mert nem volt elég erejük, hogy kikerüljék a csapdákat. Bûnözõk lettek. Apám vigyázott rám. Egyszer még az állásából is kirúgták, mert engem vitt valamilyen meccsre, s csak kétórás késéssel ért vissza a munkahelyére, ahol biztonsági õrként dolgozott” – mesélte Henry egy késõbbi interjúban.
Apja fáradozásai késõbb kifizetõdtek, hiszen Thierry alig volt öt éves, amikor a helyi OC Les Ulis korosztályos csapatában rúghatta a bõrt. Az itt eltöltött hat év alatt sajátította el a futball alapjait, majd egy-egy évet játszott az US Palaiseau, valamint a Viry-Chatillon korosztályos csapatában. 15 évesen került élete elsõ „komoly” klubjába, az utánpótlással igen magas szinten foglalkozó INF Clairefontaine csapatához. Itt csupán egy évet töltött el, hiszen az AS Monaco játékosmegfigyelõi azonnal kiszúrták maguknak, s elvitték a hercegség ifjúsági csapatához, ahol Arséne Wenger keze alá került. A francia szakember azonnal látta, nagy tehetség került a szárnyai alá, s némi meglepetésre 1994. augusztus 31-én egybõl a mélyvízbe dobta, 17 évesen, s 14 naposan bemutatkozhatott a francia élvonalban a Nice ellen. Hamar fény derült tehát arra, hogy a francia labdarúgásnak újabb csiszolatlan gyémántja tûnt fel, s a Monaco csapatánál mindent megadtak számára a további fejlõdés reményében.
Élete elsõ sikerét azonban az 1996-os ifjúsági Európa-bajnokságon érte el, ahol egészen a döntõig menetelt a francia gárda, ami a keretet figyelembe véve nem is meglepõ. Henry csapattársa volt többek között David Trezeguet, William Gallas, Sylvain Wiltord, s az akkor még csak állandó csere, Nicolas Anelka is. A döntõben Spanyolország jelentette az utolsó akadályt, amit természetesen Titi góljával ugrott át a csapat, s gyõzött. Ezután hamar jött az újabb sikerélmény a Monacóval is, hiszen az 1996/97-es bajnokságot a hercegség csapata nyerte meg. Henry elsõ végigjátszott szezonja alatt 36 meccsen 9 gólt lõtt, nála többet csak a nigériai Víctor Ikpeba, és Sonny Anderson szerzett. Még a ’97-es év õszén Aimé Jacquet meghívta õt a francia nagyválogatottba, s a debütáló meccsét a dél-afrikai válogatott ellen játszotta. Az eset érdekessége, hogy a következõ nyáron megrendezésre kerülõ, hazai világbajnokságon is a dél-afrikai válogatott várt a franciákra, mint elsõ ellenfél, ám Henry sokáig gondolni sem mert az esetleges VB-szereplésre. Ám amikor Jacquet kapitány kihirdette a világbajnokságon szereplõ keretét, a csatárok között ott szerepelt egy bizonyos Thierry Daniel Henry is…
A világbajnokságon aztán megindult a lavina. Rögtön az elsõ mérkõzésen, Dél-Afrika ellen gólt szerzett, majd az ezt követõ, Szaúd-Arábia elleni összecsapáson duplázott. Két mérkõzés után három góllal állt a góllövõlista élén. Ezután már gólt nem szerzett, de a világbajnoki címhez így is nagyban hozzájárult. A világbajnokság után pedig tucatjával érkeztek a gazdagabbnál gazdagabb klubok, hogy elcsábítsák Thierryt a Monacótól. A piros-fehérek vezetõsége azonban nem engedett, hiába állt ott a kérõk listáján többek között a Real Madrid is. Az 1998-99-es szezont tehát még az AS Monaco színeiben kezdte, ám a téli átigazolási idõszak alatt klubot váltott, s a torinói Juventus csapatához szerzõdött. Olaszországban nem igazán találta a helyét, s az akkori Juve-tréner, Lippi, majd késõbb Ancelotti sem tudott vele mit kezdeni, pedig utóbbi még a védelem tengelyében (!) is szerette volna Henryt játszatni, ám a játékos tiltakozott ez ellen, s végül egykori edzõje, Arséne Wenger mentette meg szorult helyzetébõl, s elvitte magával Londonba, az Arsenalhoz, hogy ketten új fejezetet írjanak a klub történelmében.
Rögtön az elsõ Londonban töltött idényében 18 gólt szerzett 31 mérkõzésen, és csapatát az UEFA-kupa döntõjéig juttatta, majd a következõ szezonban is rúgott 17-et, ami a góllövõlista harmadik helyéhez volt elég. A változások egyértelmûen Arséne Wenger munkájának voltak köszönhetõk, aki az addig általában bal szélsõ játékosból igazi középcsatárt faragott. Beindulni látszott Henry karrierje, a londoniak megszerették, befogadták, s ekkor jött el a 2000-es, holland és belga rendezésû Európa-bajnokság:
„A rosszmájúak állandóan azzal jöttek a világbajnokság után, hogy túl könnyû csoportból jutottunk tovább, hogy Olaszországot is csak 11-esekkel tudtuk megverni, stb. Az Európa-bajnokságon megint gyõztünk, s most már sem a hazai pálya elõnyérõl, sem a véletlenrõl nem beszélhetett senki.”
A válogatottal tehát már mindent elért, amit lehetett, ezután az Arsenallal szeretett volna sikereket halmozni, a cél érdekében egyre jobb formába lendült, s egyre többet vállalt magára a londoni együttesnél. Az ágyúsoknál töltött 8 év alatt két bajnoki címet szerzett. 2002-ben és 2004-ben. Utóbbi egyedülálló az európai futballban, hiszen a vörösök Henry, Vieira s Pirés vezetésével veretlenül harcolták ki a bajnoki serleget. Az õ góljainak is köszönhetõen 3 FA-kupa sikert is elkönyvelhettek, valamint két Ligakupát 2002-bõl, s 2004-bõl. És bebizonyítván, hogy valóban korszakalkotó volt a játéka az Arsenalban, s a Premier League-ben, arra csupán néhány egyéni elismerés:
Gólkirály volt 2002-ben, 2004-ben, 2005-ben, s 2006-ban. A 2004-es, s 2005-ös teljesítménye olyannyira kiemelkedõ volt, hogy az európai Aranycipõt is õ kapta. Ezen kívül több ízben választották a Liga legjobb játékosának, s az Aranylabda-szavazásokon is – bár magát az Aranylabdát sosem sikerült elhódítania – szép helyezéseket ért el.
És most, 2007 nyarán, lezárult egy korszak az Arsenal történelmében, Titi az FC Barcelonához igazolt négy évre, s csak remélhetjük, hogy legalább annyi szép gólt szerez gránátvörös-kékben, mint azelõtt Londonban, s ami a trófeák számát illeti, bízzunk benne, hogy ott sem lesz hiány…
Thierry Henry pályafutása számokban:
Klubjai, s a velük elért sikerek:
1995-’98: Monaco, sikerei: francia bajnok ’97, a francia Szuperkupa gyõztese ’97 meccs/gól: 110/20
1998-’99: Juventus, meccs/gól: 16/3
1999-’07: Arsenal, sikerei:
angol bajnok ’02 ’04
FA-kupa gyõztese ’02 ’03 ’05
Ligakupa gyõztese ’02 ’04
BL-döntõs ’06
UEFA-kupa-döntõs ’00
meccs/gól: 254/174
Válogatottal elért sikerei:
1998-Világbajnok
2000-Európa-bajnok
2006-VB-döntõs
2003-Konföderációs kupa gyõztese
HENRYRÓL MONDTÁK:
„Titi nem csak egyszerûen lövi a gólokat. Nagyon fontos szerepe van az elõkészítésekben is, szerintem közel annyi gólpasszt ad, mint ahányszor õ maga juttatja a kapuba a labdát. Nagyon erõs személyiség, aki, ha nehézségei vannak, sosem hátrál meg, mindig felveszi a kesztyût..” – Patrick Vieira
„Valósággal varázsol a labdával, ráadásul hihetetlen gólérzékenységgel áldotta meg a Jóisten. Legnagyobb erõssége a félelmetes gyorsasága, talán még sosem volt ilyen félelmetesen gyors fickó a futballelitben.” – Lilian Thuram.
„Megvan benne egy csatár és egy játékszervezõ minden ismérve. A gyorsasága egyedülálló, emellett kiválóan cselez, képes az utolsó „gyilkos” passzokra, jó a fejjátéka, s gyakran eredményes szabadrúgásokból. Szerintem õ a tipikus XXI. századi világklasszis csatár!” – Eusébio.
Írta: Gauchomester
„
