Múltról, jelenrõl, jövõrõl…

Három év, de mintha tegnap lett volna…  Kicsit több mint három éve már annak, hogy a Barcelona egykori csapatkapitánya, a közönség kedvence, Luis Enrique szögre akasztotta cipõjét, s visszavonult az aktív futballtól. Igazi vezéralkat volt, s annak ellenére, hogy egykoron az õsi rivális Real Madridtól érkezett, igen gyorsan belopta magát a katalán szurkolók szívébe. Visszavonulásának oka az volt, elmondása szerint – amellett hogy sorozatos sérülések érték az utolsó évei alatt – hogy: „Nem tudtam elérni azt a szintet, amit szerettem volna, amit kitûztem magam elé.”

Luis Enrique Martinez Garcia azonban a futball befejezése után nem a pihenést választotta. Attól a naptól kezdve ugyanis, mióta elhagyta a Barça öltözõjét, többek között szörfözik, versenyszerûen maratont fut, kerékpározik, s néha a kettõt összekapcsolva, és egy kis úszással kiegészítve triatlon versenyeken indul. Nem bír leállni, ahogy a pályán sem tudott…

A focilabda csábításának ereje azonban még most is nagy hatással van rá, s nem titkolt vágya, hogy egyszer edzõként térjen vissza a futballpályákra. Ezért természetesen képben a jelen történéseivel is, s ha csak teheti, megnézi imádott klubjának, a Barcelonának az összes meccsét. És mint ‘culé’-nak, neki is megvan több dologról a véleménye, de nem akar sem elemzésekbe bocsátkozni, sem nagyképûsködni, mert mint mondja: „Amikor belül vagy valahol, idegesít, ha kívülrõl akarnak elrendezni mindent.” A következõ interjút az El Mundo Deportivo készítette az egykori Sporting Gijón, Real Madrid és Barcelona játékossal, melyben mesél ambícióról, emlékeirõl és természetesen a Barçáról.

Mikor látjuk Luis Enrique-t a kispadon?

Ha senki nem szeretne engem kispadon látni, akkor… (Nevet). Amikor majd egy jó lehetõség kínálkozik.

Az elsõ osztályban?

Még ha nagypapa-koromig is kell rá várnom. Csak akarnom kell, hogy edzõsködjek. Azonban az a mentalitás, ami a spanyol fociban van, nem igazán ad önbizalmat azoknak, akik csak most kezdik…

Tehát nem sietnéd el?

Nem, de egyre jobban foglalkoztat. De nem fogok belekezdetni akárhogyan, akármilyen csapatban. Itt szurkálnak, amott „megölnek”. Én akkor hagytam abba a focit, amikor akartam, s remélem akkor is térhetek vissza, amikor szeretnék. Ha nem, folytatom úgy ahogy… s most sem vagyok éppen rossz helyzetben.

Melyik kiváló edzõben (Mourinho, Wenger, Rijkaard, Capello, Schuster …) tudsz magadra ismerni?

Azokat az edzõket szeretem, akik nyernek, ezért mindenkiben egy kicsit. Én szeretem, ha a csapatom támadó felfogásban játszik, talán mert én is támadó területen játszottam. De ezen a téren sok a demagógia. Az egész hazugság. Szerintem a mai edzõk közül nagyon kevesen voltak csatárok. Az edzõk érdeme abban rejlik, hogy alkalmazkodnak a játékosok rendszeréhez.

Mely csapatok játéka tetszik jelenleg külföldön?

Manchester, Arsenal… Sokkal jobban szeretem az angol focit, az angol bajnokságot, mint az olaszt. Most és mindörökké. Az olasz foci a legunalmasabb az összes közül.

Milyennek látod jelenleg a Barçát?

A Barçának évek óta a legnagyobb értéke, erénye a stílusa. A támadó felfogás… Azon kevés csapat közé tartozik, akik ezt játsszák és ezt imádják a szurkolók és én is benne. Szeretem azt, ahogy játszik a Barça. A legtöbben 4-4-2-ben küldik pályára csapatukat, a Barça viszont 4-3-3-ban – és ez felettébb tetszik.

Tehát Capello például elképzelhetetlen lenne Barcelonában?

A dolgok folyamatosan változnak. Fél évvel ezelõtt Mourinho egy démon volt errefelé, amit amúgy nem igazán értettem, most pedig már úgy beszélnek róla, mint aki egyszer edzõ is lehetne itt. A labdarúgásban bármi megtörténhet. Mindesetre, ami nagyon tetszik, hogy a játékról alkotott kép Barcelonában évek óta ugyanaz: A labda a Barçánál van.

Mit gondolsz Mourinhóról? (A portugál tréner 1996-tól volt a Barça másodedzõje, elõbb Bobby Robson, majd Louis Van Gaal mellett egészen 2000-ig – a szerk.)

Nagyon tanult és okos fickó. Sosem mesélt a jövõbeli ambícióiról, de nyilván ez volt a célja. Bobby Robson és Louis van Gaal között hatalmas változás ment végbe, õ mégis maradt. Van Gaal ezt nagyra is értékelte, egyszer azt mondta: „Ez az ember az igazat mondja, nem pedig azt, amit hallani szeretnék.” Van Gaal le volt nyûgözve. Könnyebben mondhatta volna mindenre azt, hogy „ámen”, helyette azonban mindig azt mondta, amit gondolt. Van Gaal pedig mindig elfogadta a kritikákat, megbecsülte másodedzõjét. Mikor elõször láttam õt vezetõedzõként, megütköztem a módszerein. Egy igazi vezér, remek egyéniség, és amit a legjobban szeretek benne, hogy a játékosai a halálba is követnék. Kicsit olyan, mint Clemente. (Javier Clemente, a spanyol válogatott edzõje volt 1992-1998 között – a szerk.) Ez a legjobb jele annak, hogy egy remek vezetõ vagy. Sosem kételkedett senki Mourinho képességeiben. Volt idõ, amikor lekicsinylõen, egyszerûen csak tolmácsnak hívták, manapság pedig az egyik legjobb edzõ a világon. Ha nem a legjobb.

Ha egy olyan edzõje van a csapatnak, mint Mourinho, kevesebb a teher a játékosokon?

Én úgy vagyok vele, hogy a nyomás csak játékosokon van… Én szeretem, ha az emberek akár ki is fütyülik a játékosokat, ha nem tetszik nekik valami.

Láthatunk majd valamit a játékos Luis Enrique-bõl az edzõ Luis Enrique-ben?

Futni keveset fogtok látni engem… De senki nem lehet hûtlen önmagához. Van egy elképzelésem arra, hogyan éljek a futballban. Már most biztosíthatlak titeket, hogy valami mellett leteszem a voksomat. Csak azért, hogy legyek, soha. Nem a pénzért akarok visszatérni a futballba, s nem is azért, hogy az újságokban szerepeljek, hanem azért, mert a focit mindennél jobban szeretem, s mert úgy gondolom, valamit én is tudnék adni a sportágnak, az embereknek.

A játékos Luis Enrique nagyon szenvedélyes volt. Vissza fog köszönni még ez a szenvedélyesség a leendõ csapaton?

Válaszolni fogok a táncra. Ti mit gondoltok?

A jelenlegi Barçában megvan ez a szenvedélyesség?

Nem, ebbe nem szeretnék belemenni. Rijkaard egy remek szakember, rengeteg dolgot lehetne másolni róla.

Hogy reagálnál arra, ha a csapatod egyik játékosa igen rossz kondícióban érkezne edzésekre, és azt hallaná róla, hogy éjszakázik?  

Nos, egyszerû felfogásban. Ha egy X játékos két nappal a meccs elõtt még bulizni volt, az azt jelenti, hogy nincs felkészülve a mérkõzésre. És pont. Nem szabad más olvasatot adnunk ennek. És hívhatjuk az illetõt Pepének, vagy Lucasnak is akár, mindegy. És vigyázat! Ez nem azt jelenti, hogy én túlságosan profi szellemû lennék, egyszerûen csak normális. Amilyennek lennem kell. Nem történhet az, hogy már Cocu vagy Puyol mentalitása tûnjön furcsának.

Ritkaságnak számít manapság Puyolnak lenni?

Nem. A játékosok többsége, akiket ismertem, törekedett rá… És az senki esetében sem lehet kifogás, hogy még csak húsz éves. Bocsánat! A futballisták kiváltságos helyzetûek. De a felelõsségük is nagy.

Apropó… Egyetértett Puyol azon megszólalásával mikor a csapat hozzáállását kritizálta összességében?

Természetesen. És ha Puyol mondja a kapitány jogán, ámen. De én már nem vagyok a csapat tagja. Így csak feltételezem, hogy amikor ezt elmondta, az azért volt, mert már korábban említette az öltözõben is.

Nehéz a Barça kapitányának lenni?

Kételkedtél benne? Persze, hogy az. Nagyon nehéz.

És mit tesz egy kapitány?

Vicces ám… Bármikor van valami probléma, az a kapitány baja. Te képviseled az összes játékost. Neked kell beszélned az edzõvel, a klubbal, ha szükséges… És ha van valami, neked kell jó képet vágnod a sajtó elõtt. Sok ilyenben volt részem…

Puyol középen, vagy jobbhátvédként jobb?

Mindkettõ helyen tud játszani. És szélsõként láttam tõle olyan beadásokat, hogy azt mondtam: „Puyí, micsoda beadások!” Végülis bármelyik feladatot képes ellátni. Ha egy nap középpályára kerülne, nem lenne probléma számára. Olyan, mint Sergio Ramos esete.

Edmílson azt találta mondani, fekete bárányok vannak a csapatban, és vannak, akiknek a foci csak másodlagos az életükben.  Mit gondolsz errõl?

Azt, hogy a csapat dolgait az öltözõben kell megbeszélni. Nem segít senkinek az, ha nyilvánosan, világgá kürtölik ezeket.

Minden játékosnak igazán szeretnie kell a futballt?

Igen, mindenkinek! Ennek kell elbûvölnie. De megtörténhet, hogy utána az egész cirkusz magával ragad – s ennek köszönhetõ, hogy ennyi pénzt keresünk -, s ezzel a cirkusszal együtt valaki letér a helyes útról. Ez mindenkinek a személyiségétõl függ: hogy valaki egy, tíz vagy száz címet akar nyerni. És ezt látni lehet a játékosok mentalitásán. Akkor is látni, ha lõnek valakinek egy gólt, hogy utána hogy viselkedik. Van, aki legszívesebben szíven szúrná magát, van, aki közel sem. De ezt lehet tapasztalni minden csapat esetében.

A kérdés pillanatnyilag: Lesz-e olyan még Ronaldinho, mint volt?

Hány éves is? Csak 27! Kérem! Kétségtelen, hogy lesz!

Vagyis Luis Enrique nem adná el Ronaldinhót?

Nem szeretném a Barça edzõjét játszani. Ez egy olyan dolog, amit az edzõnek és a technikai stábnak kell eldöntenie. Ha úgy gondolod, tiéd a világ legjobbja, eladnád? Nem. De most, ha úgy gondolod, hogy nem lesz a legjobb, jobb eladni. Senki sem örök és helyettesíthetetlen. És itt a Barçánál az biztos, hogy egy sztár sem távozik sztár módjára, pompában. Nem tudom miért, de emlékeznek valakire is, aki úgy ment el innen, mint egy király? Mindig valami vita vagy probléma volt az ügyben. Persze ezzel még nem történik semmiféle tragédia. Egy játékos lehet itt három-négy évig, és kész.

Meglepett, hogy Ronaldinho csak csere volt a Lyon ellen?

A versenynaptár nagyon zsúfolt, meccs-meccs hátán, utazás, különbözõ országok, ezért nincsenek állandó emberek. A gárdának a játékosok formájából kell elõnyt kovácsolnia. Mindenki fontos a csapatban.

Néhány ember úgy gondolja, hogy Ronaldinho elhagyja Barcelonát, mert nincs már ami motiválja, ezért új kihívás után néz.

Nos, lehetséges. Én úgy vélem, hogy figyelembe véve a korát, amit látok, láttam tõle, a fizikai állapotát, még két-három évig a világ legjobbja lehet. De hogy a Barçában vagy máshol? Nos ezt már nem tudom. Kérdezzék meg az érdekelteket. Én nem szeretném összezavarni a dolgokat. Csak azzal vagyok tisztában, hogy én mit csinálnék. De az is világos, hogy elmész esetleg valahová, és ott meg lesz valaki, aki csak rosszat akar neked. De ilyen a futball világa. Egyik távozik, másik jön helyette. És nem történik semmi. Mikor Ronaldinho ideérkezett, nem ismerte szinte senki. Nagyon jó játékos volt, de még senki nem mondta rá, hogy világsztár. Problémái is voltak elõtte folyamatosan, például Luis Fernandezzel (a PSG akkori mesterével – a szerk.). Aztán mikor idejött, bumm! A világ egyik legjobbja lett, és a klub is fantasztikusan nézett ki.

Egy játékos megérzi, mikor kell abbahagynia a focit? Luis Enrique érezte?

Nem tudom, hogy pszichológus voltam-e vagy valami hasonló, de én éreztem valamit. Fejben is… Azt mondtam, hogy elég, mert láttam, hogy már semmit nem tudok adni a csapatnak abból, amit tudtam régen, hogy már nem leszek azon a szinten. Én szenvedni, vagy a csapatomat szenvedtetni nem akartam.

Kinek adnád az Aranylabdát?

Ha az egész szezont vesszük figyelembe, akkor egyértelmûen Kakának, aki egy fantasztikus szezont tudhat maga mögött, egy nagyszerû fináléval a végén. Messi a következõ években lehet a díj nagy várományosa, persze csak abban az esetben, ha trófeákat nyer, és továbbra is ezen a szinten játszik a csapat, mint eddig. Persze ezek felõl nincs kétségem.

Helyes lépés volt Henry leigazolása?

Igen. Jó igazolás volt. Én személy szerint a magatartását, viselkedését szeretem benne. Õ egy olyan játékos, aki sokat dolgozik, erõlteti a dolgokat, és mélységet is ad a gárdának. Egyszer találkoztam vele egy Nike reklámfilm-forgatáson – olyan volt, mint egy repülõgép. Az Arsenalban csupán a sebességével túljutott a védõkön. Jelenleg alkalmazkodik a Barça focijához, ahol sokkal kevesebb helye marad a támadásokhoz, mint volt neki korábban Angliában.

Milyennek látja Bojant?

Igazi gólvágó, fényes jövõ elõtt áll. Különösen tetszik, hogy nagyon erõsen tud lõni jobbal.

Hiányoznak most olyan középpályások, akik elõ tudnak lépni, s gólokat szerezni, mint egykor Luis Enrique vagy Cocu?

A mai középpályások gólpasszokat adnak, világossá teszik, hogy mit játszik a csapat, s a gólszerzés háttérbe szorult. De én például nem adnék egy gólpasszt sem. S ha az összteljesítményt nézzük, azt, hogy ki mennyire hasznos, akkor Iniesta illetve Xavi is többet adna a csapatnak, mint én vagy Cocu. A Barçának nem hiányzik semmi ahhoz, hogy erõs legyen. A csapatból kit hiányolok? Szerintem Deco van a legnagyobb hatással a csapatra. Decót úgy sorolják az igazi klasszisok közé, hogy olyat is tesz, amit csak keveset látni a világsztároktól: „zongorát cipel”. Deco a kapocs az „elitek” és a többiek között. És számomra õ is egy igazi világklasszis. Mert úgy dolgozik, mint egy munkás, és úgy játszik, mint egy sztár. A tavalyi szezon nem sikerült számára valami fényesen, ami arra késztette, hogy változtasson. Tetszett a reakciója. Agresszívabb lett tõle a Barça.

Hány ilyen típusú játékos szükséges a kezdõcsapatba?

Ha öt-hat Puyolom és Decóm lenne, az lenne igazán nagyszerû. De nem. Azt szokás mondani: „Gyerünk, tizenegy Puyol, tizenegy Deco!”

Mi hiányzik akkor igazán a Barçából? Többet futni vagy okosabban játszani?

Nem tudom. Feltételezem, hogy ennek érdekében dolgoznak. Az a baja az idei Barçának, hogy a hitelük már elfogyott. Idén már nincs mentség.

És az, hogy idegenben rosszabbul megy, mint otthon, minek köszönhetõ? Hozzáállásbeli vagy taktikai problémáról van szó?

Nem taktikai. Nincs olyan edzõ, aki a meccs kezdete elõtt, a mágneses táblánál vesztené el a meccset…

Végezetül itt van Luis Enrique búcsúja két videón – 2004. május 16., a Racing Santander ellen: