Kié a legnagyobb felelõsség?
Ahogy halad elõre a szezon, úgy kell egyre inkább nagyobb és nagyobb csalódásokkal szembenéznie a Barcelona szurkolóinak, a kérdés már csak az maradt, hogy hány kellemetlen várt, vagy kevésbé várt fordulat van még ebben az évben. Elúszott a kupa, ahol a legnagyobb sansz lett volna a végsõ gyõzelemre, most már csak a bajnokság és a BL maradt, egyikhez hiányzik a kiegyensúlyozottság, s alapvetõen a teljesítmény, a másikhoz szükséges lenne egy jó adag szerencsére, s a legjobb formára együttvéve. Nem lehetetlen semmi, de már inkább az lenne a meglepetés, ha ez a Barca elsõ helyen végezne valahol az idény végén.
A közönség türelme egyre inkább elfogy, s nem csoda, hogy megkezdõdött a mutogatás: ki a felelõs azért, hogy ide jutott a Barcelona? Erre konkrét válasz nyilvánvalóan nincs, s legyünk igazságosak, ha a siker közös, akkor a kudarc is az. Frank Rijkaard népszerûségi indexe minden bizonnyal történelmi mélységekbe esett már Katalóniában is, pedig a korábbi sikerek miatt sok problémát nem varrt a holland nyakába a nézõsereg. A türelem most már vele szemben is elfogyott, s immár Barcelonára is igaz – ahogy a világ legtöbb helyére -, hogy a legkönnyebb az edzõt felelõssé tenni a gondokért. Ezt meg is teszik a rajongók, a legtöbb felmérés szerint a megnevezett „fõbûnös” Frank Rijkaard.
Hogy igaz vagy sem? Erre a legmegfelelõbb válasz talán az, hogy nagy butaság egy másfél éve tartó hanyatlás után megnevezni valakit a bûnbaknak. De Rijkaard is hibás, nem is kérdés. A hollandus munkamódszerei messze földön híresek, minden alapja a pszichológia, a jó viszony felépítése a játékosokkal, akik egy egészséges versenyhelyzetben önmagukat képesek motiválni oly mértékben, hogy a csapat összteljesítménye mindenképpen jó lesz. Mindez mûködött is, amíg meg nem érkeztek a sikerek. Miután ez a gárda majd’ mindent megnyert, ez a fajta óvatos, túlságosan demokratikus politika nem lehetett eredményes. Mert a legtöbb dolog a fejekben dõl el, különösen olyan klasszis futballisták között, akikkel jelenleg a Barcelona bír.
De ez csak egy szelet a gondok táborából. Aki nem hibáztatja a játékosokat ilyen hosszú idõ után, aligha lát tisztán, mert nem lehet az edzõnek tulajdonítani azt a tényt, hogy több játékos formája távolról sem közelíti meg az elvárhatót. De egyénekre szintén felesleges lenne külön mutogatni, mert a bajok az egységben vannak, s nem egy-egy játékos miatt nem mûködik jól az együttes.
Szintén hibás természetesen a vezetõség, mert nem akarta beismerni, hogy véget ért egy ciklus, egy idõszak, hogy váltani kellene. Sokan még most sem akarják, ám a kudarcok folyama elõbb vagy utóbb mindenkit ráébreszt majd arra, hogy a megújulás elkerülhetetlen. Az igazgatótanácsban egyre inkább csökken a Rijkaardot védõk tábora, elsõsorban azért, mert egyre kevesebb ok van arra, hogy kiálljon valaki az edzõ mellett.
A következõ vitapont nyilvánvalóan az lesz, hogy mi legyen a sorsa bizonyos kulcsjátékosoknak Rijkaard mellett, ez azonban már egy következõ történet, s ez is nehéz döntés. Ám ha hibást keresünk, nem lehetne érintetlenül hagyni a sorra gyenge teljesítményeket leadó játékosok összességét sem.
