Elsõ rész – Plattkó Ferenc
A következõ napokban különleges történelmi írást olvashatnak az Eurobarca látogatói, ugyanis egy olvasónk vállalta a fáradtságot, és eddig nem tárgyalt részletességgel földolgozta a klub történetének hõskorát, az 1920-as éveket. Az írás során az idõszak összes jelentõs szereplõje bemutatkozik, az elsõ rész egyedül Plattkó Ferencé, aki kapusa, majd késõbb edzõje is volt a Barcelonának.
Plattkó Ferenc az 1920-as évek Barcelonájának meghatározó tagja. A magyar származású kapus Ricardo Zamora Real Madridba történt távozása után lett a katalán csapat elsõ-számú portása. A barcelonai magyarok sorát nyitó kapus 1898. december 2-án Budapesten született, és 1982. szeptember 2-án hunyt el a chilei fõvárosban, Santiagóban.
A tehetséges kapus a pályafutását a Vasasban kezdte (1917-21), az MTK csapatában folytatta (1921-22). Labdaérzéke és megbízhatósága hamar ismertté tette a nevét, és amikor Zamora a Madrid kedvéért elhagyta a katalán fõvárost, a csapat vezetõi pedig benne találták meg a méltó utódját. Zamora távozása után a klub több kapust is kipróbált – Bruguera, Uriach, Pascual -, de egyikük sem nyerte el a szakvezetés tetszését. Így került 1922 nyarán az FC Barcelona csapatához Plattkó. (1922 más szempontból is fordulópont a Barca történetében: ekkor adták át az új stadiont, amely a Les Corts nevet viselte. Az építmény 20000 nézõ befogadására volt képes, és a kor követelményeit messze meghaladta adottságaiban.)
De térjünk vissza a magyar kapus történetéhez. Az 1923-24-es bajnokságban még jobbára barátságos, és elõkészületi meccseken védte a Barca kapuját. Az 1924-25-ös évadban már minden bajnokin Plattkó nevével kezdõdött az összeállítás. Ennek két oka is volt: Egyrészt, kiváló formába lendült, másrészt a csapat kispadján egy magyar tréner, Pozsonyi Imre – forrásokban, ill. katalán oldalakon Jesza Poszony néven fordul elõ – ült. A kapusnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Barca újra katalán bajnok lett, 14 meccsébõl kilencet megnyerve; sõt, a Spanyol Kupát is sikerült újra elhódítania. Az idény fénypontját a kupa negyeddöntõje jelentette, amelyben a Realt sikerült két vállra fektetni – nem is akárhogyan. Madridban 5-1-es csapást mértek a királyiakra, majd odahaza is egy hármast gurítottak nekik (3-0). Plattkó karrierje egyenesen emelkedett felfelé. Õ védte a csapat kapuját az 1925-ös Spanyol Kupa döntõjében, ahol az Arenas csapatát verték 2-0-ra. Az 1925/26-os idény minden meccsén õ védett, és lett újra katalán bajnok és Spanyol Kupa – gyõztes.
A következõ két szezonban meg kellett osztoznia a poszton Ramón Llorens-szel. Pályafutása legemlékezetesebb pillanata mégis ekkor, 1928. május 20-án érkezett el. Ekkor játszották Santanderben az FC Barcelona – Real Sociedad Spanyol Kupa döntõt. A két csapat küzdelmének kulcsjelenetét így írta le a kor híres költõje, Rafael Albertí:
„Egy kapu elõtti csetepatéban a Sociedad játékosai rávetették magukat Plattkóra, és amikor leomlott az embergúla, alul egy vérbefagyott, látszólag élettelen test terült el, kezében a labdával. A tömeg üvöltött, és a csapattársak, miután levitték az ápolásra szoruló kapust, csak álltak villámsújtottan. Mintha beletörõdtek volna sorsukba, a vereségbe. Percekkel késõbb viszont csoda történt. A bebugyolált fejû Plattkó visszatámolygott a helyére, és a csapat varázsütésre megtáltosodott.”
A beszámoló valószínûleg nem mentes a költõi túlzásoktól, mindenesetre a sérült Plattkó a visszatérése után bemutatott néhány szép védést, míg Pepe Samitier kiegyenlített. A mérkõzés 1-1-re végzõdött, csakúgy, mint a megismételt döntõ. A harmadik összecsapást végül a Barca 3-1-re megnyerte, így az övék lett a kupa. A 30 éves kapus felkészült arra, hogy átadja helyét utódjának, azonban az életre hívott országos bajnokság alkalmat adott neki arra, hogy megmutassa, mire képes. Az elsõ kiírásban nem vele kezdett a csapat, viszont helyettese rendre betlizett. Így Romá Forns edzõ – az 1910-es évek egyik legkiválóbb Barca játékosa, 3 spanyol kupa birtokosa – változtatott az összeállításon, és Plattkó beállításával a csapat szinte megtáltosodott. Azon a 9 mérkõzésen, amelyen a magyar védett, csak négy gólt kaptak, és mindössze egy pontot vesztettek. Így a Barcelona nyerte az elsõ alkalommal kiírt országos bajnokságot. Az 1929/30-as idényben is õ volt az elsõszámú kapus, de ez már nem volt annyira sikeres sem a kapus, sem a csapat számára. A nyolcadik meccs után kiszorult a kezdõbõl, és az idény végén befejezte barcelonai pályafutását. Összesen 187 alkalommal húzta magára a csapat mezét.
Aktív pályafutása befejezése után az edzõi pályára lépett. Két alkalommal ült a katalán csapat kispadján – az 1934/35-ös és 1955/56-os szezonokban -, de edzette a Porto, az Arsenal, a Craiova, a chilei Colo Colo, és az argentin River Plate és Boca Juniors csapatait is. A Colo Colóval háromszor nyert bajnokságot (1939, 1941, 1953). Élete utolsó évtizedeit Chilében élte le, és itt érte a halál is. Santiagóban temették el a Barcelona magyar származású kapusát.
A Plattkóról írt költemény spanyolul, illetve magyarul:
ODA A PLATKO
(Poema de Rafael Alberti)
Nadie se olvida, Platko,
no, nadie, nadie, nadie,
oso rubio de Hungría.
Ni el mar,
que frente a ti saltaba sin poder defenderte.
Ni la lluvia. Ni el viento, que era el que más rugía.
Ni el mar, ni el viento, Platko,
rubio Platko de sangre,
guardameta en el polvo pararrayos.
No nadie, nadie, nadie.
Camisetas azules y blancas, sobre el aire,
camisetas reales,
contrarias, contra ti, volando y arrastrándote.
Platko, Platko lejano,
rubio Platko tronchado,
tigre ardiendo en la yerba de otro país.
¡Tú, llave, Platko, tú, llave rota,
llave áurea caída ante el pórtico áureo!(…)
És lába nõtt a szélnek
és feje, törzse, karja.
És Platkó mint teérted,
te szõke magyar Platkó
(…)
Nem, senki, senki, senki,
el nem feledi Platkót!
És a végét sem: távozásod,
telivér szõke medve:
ájult zászló, a pálya fölött vállraemelve.
Ó, Platkó, Platkó, Platkó,
honodtól messze, messze!
(fordította: Somlyó György)
Írta: Varga Tamás
