Kubala László élete és pályája
Az emberek nagy része szereti a sportot, egy-egy esemény alkalmával szurkol is valakinek, valamelyik csapatnak. Vannak emberek, akiket nem érdekel a sport, de õk is hallották ezt a nevet. E nevet, amely halhatatlanná vált Katalóniában, Spanyolországban és szerte a világban. E név, amelyet úgy tisztelnek Barcelonában, mint Puskás nevét a Real Madridnál. E név, melynek hallatán könnybe lábad a Barca-drukker szeme, és elszorul az ember gyomra. Mely név kiejtése során végigfut az ember hátán a hideg.
Mi, egyszerû Barca-drukkerek, kik oly távol élünk Katalónia fõvárosától, a Hamilkar Barkas, pun uralkodó által alapított Barcelonától, nem is tudjuk kellõen átérezni azt, amit ott a Földközi-tenger partján éreznek Kubala nevének kiejtésekor. Hát még azok mit gondolnak, mit éreznek, akiknek megadatott a szerencse élõben látni õt kifutni a Nou Camp gyepére? Elképzelhetetlen, felfoghatatlan és emberfeletti. Mindig mondom Édesapámnak: egy dolog miatt cserélnék vele az életkort tekintve. Ez pedig 1954 ama nevezetes napja, amikor a Nép-stadionban 7-1-re vertük az angolokat – neki megadatott élõben átélni azt az élményt. A katalán öregek is valahogy így érezhetnek. Elképzelem, amikor a sok idõs szurkoló kiül a Ramblais valamelyik kávézójának teraszára, és azt mondják egymásnak: „Tudod José, mikor Kubala kifutott a gyepre, és Luis Suárezt szöktette, azok voltak a szép napok…” Milyen boldogok lehetnek, cserélnék velük. Ki volt Õ, aki miatt megépült a Nou Camp, és aki miatt hétrõl-hétre megtelt ez a monumentális építmény? Ki volt Kubala, akit 3 ország is gyászolt, amikor meghalt 2002. május 17-én? Akirõl Nicolau Casaus így emlékezett meg: „Kubala nemcsak a Barcelona elsõ sztárja volt, hanem Õ volt a Barcelona. Laszi halálával egy családtagot vesztettünk el, akinek a pótolhatatlansága miatt a Barca már sohasem lesz olyan, mint a múltban. Már csak azért sem, mert Õ tette naggyá azt a Barcelonát, amelyet ma annyira tisztel a világ”. De, hogy alátámasszam Kuksi nagyságát, álljon itt az õsi vetélytárs korszakos zsenijének, Di Stefanónak az emlékezése is: „Életem egyik legszomorúbb napja a mai, hiszen elment a testvérem, Laszi. Igen, a testvérem volt, mivel õ volt az, aki otthont adott nekem Spanyolországban. Amikor Dél-Amerikából megérkeztem a Barcelonához, senki sem fogadott be, csak Laszi. Õ ismeretlenként is felajánlotta nekem a saját lakását, és mindenben segített. Laszi halála ezért olyan, mintha én is egy kicsit meghaltam volna. Kubala volt a labdarúgás történetének legnagyobb alakja” – tette hozzá a Real egykori sztárja.
A Kezdetek
Kubala László (eredeti családnevén Stecz) 1927. június 10-én született Budapesten, aki ismert még Ladislav, Ladislao keresztnévvel is. Szülei az akkori Csehszlovákia területérõl származnak: édesapja lengyel-szlovák, édesanyja magyar-szlovák gyökerekkel rendelkezik. Hosszú, mozgalmas pályafutása során játszott a magyar, a csehszlovák és a spanyol labdarúgó válogatottban is, aki önmagát „világpolgárnak” tartotta.
Kubala fiatal gyermekkorától a labdarúgásnak szentelte életét, gyermekként az iskola helyett a foci töltötte ki minden percét. Kivételes gömbérzékét korán felfedezték, tizenévesen az idõsebb korosztály tagjai ellen focizott – megszégyenítve õket. 18 évesen leigazolta õt a Ferencváros, ahol egy idényt töltött el (1945-46). A következõ két idényben a Slovan Bratislava (1946-48) igazolt labdarúgója volt – ez idõ alatt 6 alkalommal szerepelt a csehszlovák válogatottban, és 4 gólt ért el ezeken a meccseken. Erre az idõszakra esik a házasságkötése is. 1947-ben vette feleségül Anna Violát, edzõje, Ferdinand Daucík leányát, aki három gyermekkel ajándékozta meg. Igen, az a Dacík, aki 1950-ben az FC Barcelona edzõje lesz, és aki minden idõk második legeredményesebb szakvezetõjeként arany betûkkel vési be a nevét a Barca históriás könyvébe. 1948-ban hazatért Magyarországra, és a Vasasban folytatta pálya-futását (1948-49). Ezen idõszak alatt 3 alkalommal játszott a magyar nemzeti csapatban, de gólt nem sikerült szereznie. Csehszlovákiából a katonai behívó elõl menekült el, Magyarország-ról a Rákosi-diktatúra üldözte el. A következõ két év a hányattatások, a bizonytalanság jegyében telt el.
A Barcelonában
Az ’50-es évek a Barcelona elsõ igazi sikerkorszaka volt, amelyet 4 bajnoki cím (1952, 1953, 1959, 1960), 5 Copa Generalissimo gyõzelem (1951, 1952, 1953, 1ö57, 1959), két Spanyol Szuperkupa gyõzelem (1952, 1953), két VVK gyõzelem (1958, 1960) fémjelzett. Emellett a csapat 1952-ben megnyerte a Copa Latin-át, és a Copa Eva Duarté-t is. Az 1952-es Barcelona csapatát az „ötkupás Barca”-ként emlegették, és vonult be a futball történelemkönyvébe. A sikerek kovácsai Ferdinand Daucík és Helenio Herrera voltak. A két edzõlegenda között Sandro Puppo, Plattkó Ferenc és Doménec Balmanya trenírozták a csapatot, de kézzelfogható sikert ebben a pár évben nem sikerült elérni. Kubala László ennek ellenére a csapat meghatározó alakja volt, a szurkolók imádták, az ellenfelek rettegték, a futballvilág pedig csodálva nézte játékát. A Les Corts idõvel szûknek bizonyult a megnövekedett szurkolói érdeklõdés következtében, így a Klub vezetõi végsõ elhatározásra jutottak: az 1940-es évek végétõl dédelgetett álmot, egy új, korszerûbb, és nagyobb befogadó képességû stadion építésébe kezdtek az ’50-es évek közepén. A legenda és a korabeli visszaemlékezések szerint mindezt Kubala játéka idézte elõ. A csapattársakkal készített interjúkból mindenki számára kitûnik: a magyar legenda volt a csapat lelke, esze, irányítója: õ volt a szív, amely éltette a Klubot, és a tüdõ, amely ehhez a tehetséget, a brillírozást biztosította. Az ’50-es évek egészét tekintve csak egy játékos volt hozzá mérhetõ, a legendás kapus, Antoni Ramallets. Ketten több, mint egy évtizeden keresztül meghatározták a Csapat játékát….
A Barcelonai karrier folytatásával következik a cikk második része…
Varga Tamás karácsonyi ajándéka
