Guardiola levezetése; III. és egyben utolsó rész
Kész. Vége. A Guardiola életét bemutató sorozatunk elérkezett az utolsó lépéséhez, az utolsó részéhez, amelyben lerántja a leplet arról, hol is kötött ki a jelenleg a Barcelona szakvezetõi posztját betöltõ egykori kiváló labdarúgó. Továbbá kiderítjük, miért lett „tiszavirág” életû az olaszországi kalandja, illetve elutazunk arra a helyszínre, ahol Guardiola szögre akasztotta a csukáját…
A legutóbbi írásunkat pontosan ott hagytuk abba, hogy Guardiola egy – kívülrõl – eléggé groteszknek látszódó szituációban találta magát, hiszen Európa egyik legjobb védekezõ középpályása semelyik együttesnek sem kellett. A katalán klasszis ekkora már túl volt a tárgyalások sokaságán – többek közt az Interrel és a Juvéval – de végül ilyen-olyan okok miatt mindegyik transzfer kútba esett. Kérõ nélkül pedig nehéz eligazolni bárhova is, pláne még egy olyan kizáró feltétellel, hogy csak Ibérián kívül…
És most érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol abbahagytuk az elõzõben. Egy napon viszont megjelenik a színen egy akkortájt már korántsem a régi fényében pompázó, lombard alakulat. Ebben a kék-fehér alapszínû egyesületben rúgta a bõrt akkoriban egy világklasszis csatár, aki nemcsak az olasz, hanem a világ labdarúgásának meghatározó alakja volt az 1990-es években. A sztárjátékos nem más, mint Roberto Baggio, a klub neve pedig Brescia Calcio… Semmiféleképpen nem szeretnénk megbántani az észak-itáliai csapatot, de azt azért leszögezhetjük; akkoriban nem volt olyan józan eszû ember, aki nagy összegben mert volna fogadni az átigazolás létrejöttére.
Viszont Pep akkori ügynöke, az elõzõ részeinkben már sokat nyilatkozó Josep Maria Orobitg – aki jelenleg a Guardiola utódnak kikiáltott Sergi Busquets menedzsere – elmeséli, hogy a santpedori középpályást egyáltalán nem rendítette meg mélységesen, hogy „csak” a Brescia kívánja õt leszerzõdtetni: „A lombard csapattal való szerzõdés csupán egy tényezõn múlott: egy, a klub helyzetéhez képest elfogadható ajánlat. Semmiféle presztízs nem játszott szerepet Pep döntésében.” Az e fajta hozzáállás tudatában pedig egyáltalán nem meglepõ, hogy a felek egymás kezébe csaptak, hogy 2001 õszétõl Josep Guardiola Sala már a Seria A támadó középpályásait nyüstölje!
Az aránylag jól induló brescai karrier viszont rémálomszerûen folytatódott! Guardiola biztos kezdõ volt a Bresciában, a szurkolók imádták, míg amellett, hogy 8 mérkõzésen át folyamatosan a kezdõ tizenegy tagja volt , Carletto Mazzone, a csapat mesterének a segítõ jobb keze is volt egy személyben. Ám egy Piacenza-Brescia találkozó után beütött a krach; a 90 perc utáni doppingtesztje pozitív lett, miután nandrolont találtak a szervezetében! Orobitg nem éppen a legjobb emlékekkel gondol vissza azokra a napokra: „Soha nem fogom elfelejteni 2001. november 22.-t! Ezen a napon ugyanis állandóan csörgött a telefonom, és a különbözõ lapok újságíróinak kellett válaszolnom, hogy mi is történt Peppel, hogy is van ez az egész…”
Guardiola mentalitását ismerve azonban egy percig se lehetett kétség afelõl, hogy vissza fog térni, az pedig már a sors igazságszolgáltatása, hogy nem is akármilyen játékkal örvendeztette meg a futballszeretõ szurkolókat az eltiltása lejárta után a katalán klasszis! Olyannyira jól teljesített, hogy az õt egy évvel korábban „kikosarazó” Juventus újra bejelentkezett érte, és Orobitg rögtön meg is beszélt egy találkozót a torinói vezetõséggel a barcelonai Hotel Ritz-be. De sokáig nem dörzsölhette a tenyerét a Luciano Moggi vezette zebra-csíkos küldöttség; az este 10 órakor lezajlott „tárgyaláson” Pep az olaszok meglepetésére bejelentette; esze ágában sincs a Juventushoz igazolni! Az okokat bizonyára nem kell tovább magyaráznunk…
A szállodából kijövet szólalt meg Orobitg telefonkészüléke, a hívó fél pedig nem más volt, mint Franco Baldini az AS Romától! Újabb fordulat tehát a már amúgy is eléggé izgalmas Guardiola-életpályában. A rómaiak természetesen szerzõdést ajánlottak Pepnek, aki viszont elõbb beszélni akart a Róma akkori edzõjével, Fabio Capellóval, és mivel a talján mester sem gördített akadályt a transzfer elé, Guardiola 2002 nyarán már a fõvárosi csapattal készülhetett! Az ottani „élete” viszont igen rövid volt, hiszen egy sikeresnek mondható kezdés – három 90 percnyi játék – után megsérült, és a felépülése befejeztével – valamilyen rejtélyes októl fogva – bizalmasan közölte az ügynökével: „Itt én további három mérkõzést sem szeretnék már játszani!” – gondol vissza Orobitg a hirtelen elhatározásra. A távozási szándékának kihirdetése után a Brescia újból leszerzõdtette az ekkor már „vándormadárnak” nyugodtan nevezhetõ középpályást, ám a második kék-fehér periódusa is rövid volt, csupán 13 meccsig tartott…
A szép európai karrier ezennel lezárult, és Guardiola – többek közt Fernando Hierrót követve- elõbb a milliárdosok által uralt arab országokba szerzõdött, ahol az Al-Ahli mezét viselte, majd késõbb Mexikóba igazolt, hogy a Dorados de Sinaloa játékosa legyen. A pályafutásának ezen részérõl nem szólnánk bõvebben, csupán egy olyan történetet mesélnénk el, amely méltó lezárása lehet a jelenlegi szakvezetõ labdarugó pályafutásának lezárására: „Pep az a játékos volt, akit soha nem érdekelt a pénz! A megannyi szerzõdéskor, amit kötöttünk az egyesületekkel, csupán két alkalommal kerültek szóba az anyagiak: elõször, amikor a Brescia után az Al-Ahlihoz igazolt, második alkalommal pedig tavaly nyáron, amikor is segítõjének, Tito Villanovának akart kiharcolni magasabb jussot…”
Ezzel pedig vége a Josep Guardiola sportkarrierjét bemutató cikksorozatunknak! Személy szerint úgy gondolom; az etalon – legyen szó akár hozzáállásról, akár emberi oldalról – Pep…
