De nem Josep Guardiolának; a triplázó elsõéves

Általában három dolgot szoktak felhozni érvként egy edzõ mellett, hogy alkalmas-e a posztja betöltésére, vagy nem. Elsõ ilyen a tapasztalat szokott lenni, az-az adott szituációk megfelelõ lereagálása, és kezelése. Másodikként a játékosokkal való kapcsolat, tud-e fegyelmet tartani az adott tréner, avagy mondhat bármit, úgyis az ellenkezõjét fogják cselekedni a játékosai. A harmadik tényezõ pedig a sajtóval való bánásmód, ami a rohanó és a média által uralt világunkban igencsak fontos dologgá nõtte ki magát.

Guardiola élete – I. rész          Guardiola élete – V .rész         Guardiola élete – IX. rész      

Guardiola élete – II. rész         Guardiola élete -VI. rész         Guardiola már a pálya szélén – X. rész

Guardiola élete – III. rész        Guardiola élete – VII. rész      

Guardiola élete – IV. rész        Guardiola élete – VIII. rész

Nos, amennyiben fõhõsünknek, Josep Guardiolának vizsgáznia kellett volna a fentebb említett három „tételbõl” a mögöttünk hagyott idény elején, bizonyára ma nem lenne La Liga, Bajnokok Ligája és Copa del Rey gyõztes tréner. Mindezt ráadásul egy év alatt érte el, ez pedig azért is figyelemre méltó teljesítmény, mivel más, legendás futballistából lett trénereknek egy sportkarrier sem elég, hogy elérjenek a három közül legalább egyet…

De ugorjunk vissza az idõben – egészen pontosan 2008 nyarának júniusába. Ekkor ugyanis a Barcelona akkor nagyon sokat támadott elnöke, Joan Laporta bejelentette, hogy a 2008-09-es idényben az elsõ csapat szakmai vezetését Josep Guardiola fogja koordinálni. A hír hallatára jó néhányan mámorba estek, többen örültek a változásnak, a többség azonban azt kérdezte: „Oké, hogy világklasszis játékos volt, na de a negyed osztályból a Barca padjára? Örüljünk az UEFA-kupának…” – természetesen ez csak egy volt a legpesszimistább elõrejelzések közül, de bizony, ilyenek is voltak…

S lám, azóta mennyit változott a világ! Guardiola elõször is talán a lehetõ legjobbkor tette a le a névjegyét, mégpedig a bemutató sajtótájékoztatóján. A változásra éhes katalán szurkolótábor ugyanis halhatta, ahogyan Pep kimond három nevet, kimondja a Rijkaard-éra zászlóvivõinek a nevét, hogy õk lesznek azok, akikre nem számít. Ronaldinho, Deco, Eto’o. A három „muskétás”, a Barcelona 2004 és 2006 között elért sikereinek a legfõbb kovácsai, azok a játékosok, akiket tiszteltek, és megbecsültek Katalóniában. Ám csillaguk leáldozott, és Guardiola tökéletesen észre is vette ezt, sõt, e három játékos eladása mellett elengedte Gianluca Zambrottát, Edmilsont, Giovanni Dos Santost, Marc Crosast, Lilian Thuramot és Oleguert.

Az elsõ „vizsgán” tehát tökéletesen átment a fiatal katalán tréner: a három meghatározó játékos „elküldésével” ugyanis rögtön az elején rögzítette, ki az úr a háznál, így ezek után aligha gondolhatta valaki, hogy fegyelmezési gondok lesznek még ennél a morálisan enyhén szólva is nagyon sújtott csapatnál sem.   

Aztán jöttek az érkezõk: Alexander Hleb, Martín Cáceres, Daniel Alves, Seydou Keita, Gerard Piqué és Henrique. Közülük utóbbi rögtön távozott is Leverkusenbe – természetesen csak kölcsönbe. Azonban a legnagyobb erõsítés mégsem közülük került ki, hanem a kameruni Samuel Eto’o nyerhette el ezt a „díjat”. Az afrikai támadó ugyanis elõbb a nyár egyik legnagyobb átigazolási témáját szolgáltatta, majd meggyõzte Guardiolát, hogy lehet vele számolni, így maradhatott a keretnél. Pep pedig azzal, hogy elõbb kitette a „tényleges” keretbõl, majd az elõszezonbeli remek teljesítménye alapján visszatette oda, ismét nõtt egy nagyot mindenki szemében. Ezen döntése pedig tökéletesen megmutatta, hogy õt nem az érzelmei irányítják, hanem az, amit lát. Márpedig Eto’o megérdemelte a kerettagságot, miután látványosan beállt a sorba, és lõtte a gólokat…

Ezek után jött a Bajnokok Ligája selejtezõ, sima továbbjutás, azután viszont két mérkõzés erejéig igen hangosan kongtak a vészharangok, hiszen elõbb a frissen feljutó Numancia tréfálta meg a Rijkaard-csapat gyengeségeinek a sorát felvonultató Barcelonát, majd a Racing Santander csípett el egy pontot a Camp Nou-ból. Ám a Sporting elleni BL-nyitányon minden megváltozott, a fogaskerekek beindultak, jöttek a gólok, a csapat kezdett összeérni, Guardiola pedig mindig valami újat szolgáltatott a sajtónak és a közönségnek.

Apropó, sajtótájékoztató. Nem mehetünk el szó nélkül Pep hangzatos mondatai mellett, amit mindig a legjobb idõben és a legjobb hangnemben sütött el. Ilyen volt például az öt – vagy hatgólos gyõzelmek utáni „Még vannak hibák” elemzései, vagy éppen az átigazolási pletykára éhes katalán és spanyol sajtó kiosztása. De nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg a Real Madrid elleni összeesküvés-elméletekrõl szóló válaszát, amely a következõ volt: „Persze, mindenki a Madrid ellen van. Minden együttes tartalékol ellenünk, hogy aztán a Real ellen 120%-ot nyújtsanak majd.”.

Végül a 2009. május 2-i ’El Clásico’ elõtti sajtótájékoztatóval zárnánk a sort, amelyen arra a felvetésre, mely szerint a ’blancókon’ van a nyomás, mint „üldözõkön”, határozott nemmel válaszolt: „Én akarom a nyomást, mi akarjuk a nyomást. Rajtunk van.” Ahogy a fegyelmezési problémák, úgy a sajtóval való rossz kapcsolat sem merülhetett fel a santpedori születésû tréner egy éves tevékenykedése alatt. Két vizsga tehát már megvan.

Most következne a tapasztalat „témakör”, azonban itt nincs mit elemezni. Az eredmények önmagukért beszélnek. Talán annyit tudnánk hozzátenni, hogy Pep nagyon okosan, a bajnokság elsõ felében rengeteg rotált, forgatta az együttesét, hogy aztán a szezon záró szakaszában már szinte mindegyik találkozón az alapcsapatával álljon ki. Azt hiszem, aki ilyet megtesz az elsõ évében – már ami az elit szintet illeti -, az nem egy szimpla, jó képességû tréner, az egy zseni.

Egy született zseni, aki világklasszis barcelonai idolból a Barcelona héroszává nõtte ki magát, és a hatodik olyan tréner lett, aki mind játékosként, mind edzõként megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Josep Guardiola nemcsak egy edzõ a sok közül a Barca históriás könyvében. Az õ személyisége mindig magában hordoz valami újat, valami elsõ hallásra meglepõt, ami aztán második értelmezésre teljesen logikus.

Az igazi feladat azonban csak most jön. A csúcson kell tartania a világverõ együttesét, és ha ezt is eléri majd a katalán szakvezetõ, akkor kijelenthetjük: átment a záró vizsgán, és az „istenek” közé emelkedhet…