Kezdõdik a nagy kaland!
Az elõzõ, „nulladik részben” az olvasók megismerhették az elsõ Eurobarçás túra elõzményeit, a szervezés érdekesebb pillanatait egy utazó szemszögébõl. A mostani részben végre megkezdõdik a nagy utazás, felelevenítjük a majd’ egy napos autózás élményeit, valamint az elsõ napok programjáról is szó esik.
„Gépkocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be…”
2009. augusztus 16.-án kora reggel Budakalászon gyülekezett az Eurobarçás utazás nyolcfõs csoportja, hogy aztán reggel hat óra körül minibuszával megkezdje a körülbelül 2200 kilométer levezetését Barcelonáig. Jómagam kilenc óra körül csatlakoztam Tornyiszentmiklósnál, ahonnan rövid ismerkedés után meg sem álltunk a határ túloldaláig, a pincei pihenõhelyig. Az elsõ órák (vagy inkább az elsõ nap) számomra a nevek memorizálásával telt, és habár három Peti és két Robi is volt a csoportunkban, kellett ennyi idõ az ismerkedésre.
A magyar szakaszon Ádám (szergoka) fuvarozott minket, majd Szlovéniában Tamás vette át a kormányt, harmadik sofõrünk pedig Balázs (VIII. Henrik) volt. Három-négy órás váltásokkal, épségben lefuvaroztak minket Katalóniáig, ezúton is köszönjük nekik! Délnyugati szomszédunkon gyorsan „átverekedtük” magunkat, a matricás autópálya rendszer miatt itt akadt a legkevesebb gondunk a fizetõkapukkal. A Ljubljana – Celje – Se¾ana útvonalon kb. három óra alatt végigszáguldottunk (a sebességkorlátozásokat természetesen mindenhol betartva).
Ezután egy jóval hosszabb etap következett Olaszország északi részén. Trieszt, Velence, Verona, Brescia és Bergamo mellett haladtunk el, megállásokkal a fizetõkapuk miatt. Milánóig sikerült általában jól besorolni a kapukhoz, a divat fõvárosában azonban egy olyan kaput céloztunk meg, ahol kártyás fizetési mód volt lehetséges, nem pedig készpénzes. Visszatolatni nem lehetett a mögöttünk várakozók miatt, de a csapatnak 5 perc ékes magyar beszéddel sikerült meggyõznie az automatát (!), hogy engedjen át bennünket.Ezzel sikerült 22 eurót spórolnunk, amit késõbb „karitatív” okokból Barcelona – minden bizonnyal – legdrágább bárjában költöttünk el… Mindenesetre, nagy megkönnyebbüléssel hajtottunk tovább, hiszen a rendõrök sem vettek üldözõbe minket, és egy videómegosztóra sem kerültünk fel ügyetlenkedésünkkel.
A francia határ, Ventemiglia felé haladva csodálatos tájakon hajtottunk végig, mivel nagyszerû látványt nyújtottak a Piemont és Ligúria határán elhelyezkedõ hegyek a sok alagúttal és viadukttal, valamint a bércek és a tenger „összeolvadásánál” elhelyezkedõ falvak, városok. A Côte d’Azur-ön megcsodálhattuk a tengerparti nagyvárosokat, amelyek különösen a visszaúton, este, kivilágítva voltak lélegzetelállítóak. Nizza, Cannes, Aix, Nimes és Montpellier érintésével jutottunk el a spanyol határig, (sok megállással a viszonylag rövid, fizetõkapus szakaszok miatt) ahova már jócskán az éjszaka közepén érkeztünk. A Costa bravai autópálya-szakasz után holtfáradtan (sofõrök és navigátorok), illetve az alvási lehetõségtõl felüdülten (hátsó sorokban utazók) három óra körül érkeztünk meg Barcelonába.
Mivel nem akartuk felébreszteni szállásadónkat, elhatároztuk, megnézzük a Nou Campot… Kedves GPS-ünk egész várost átölelõ körutazásra vitt minket, de az elszánt utazókat még ez sem (sõt, a piros lámpák sem) tántoríthatták el szándékuktól. A „szentély” sötétben is impozáns látványt nyújtott, a környék a turisták hada helyett pedig sötétedés után inkább már az „éjszakai pillangókat” vonzotta, úgyhogy gyors nézelõdés után visszaindultunk szállásadónkhoz.
Carmen készségesen elnavigált lakóhelyünkhöz; majd a bõröndök felcipelése és a szobák elfoglalása után mindenki megkezdte a jól megérdemelt pihenését… Szállásunk a Sagrera metrómegállótól nem messze helyezkedett el, egy ötödik emeleti lakásban. Szépen berendezett, díszített otthonban laktunk, a közelben volt szupermarket, internetezõ hely, bár, sõt, még hangulatos zöld terek is. Ébredésünk „magyar idõ szerint” reggel 9-kor történt, belsõ óránk viszont hiába mutatott ennyit, valójában dél elmúlt, mire felkeltünk az ágyból. Szerencsésen megérkezett a „Peti Triumvirátus” harmadik tagja is Ilúvatar személyében, aki repülõvel utazott, így némileg kipihentebben vethette bele magát a nyaralásba. Ezután a csoport egyik fele elindult bevásárolni, míg a másik otthon maradt, és várta szállásadónkat, aki kettõ óra körül aztán meg is érkezett.
Méghozzá két lengyel diákhölggyel, akik segítettek áthidalni a nyelvi különbségeket, angol mondataikat én tolmácsoltam az érdeklõdõknek. Rendeztük a szállás díját, majd általános ismertetõt is kaptunk a városról, a metróról, illetve a bevásárlási lehetõségekrõl. Miután újból összeállt a csapat, elindultunk a Sagrada Família megtekintésére. Szerencsére lakásunk két metróvonal találkozásánál feküdt, így mindenhova könnyen, gyorsan eljuthattunk. Mindenkit lenyûgözött a Gaudi által tervezett, és még ma is épülõ Szent Család templom, rögtön meg is születtek az elsõ fényképek, egyszóval megkezdõdött a memóriakártyák telítése. A „Jövõ Temploma”, mely csakis közadakozásból épül, a jelenlegi számítások szerint 2026-ra készülhet majd el. A neogótikus és kubista jegyeket ötvözõ épület mellett található a Barça egy kisebb, hivatalos boltja, valamint sok kiskereskedés is, melyeket arab üzletemberek üzemeltetnek. Ezekben a boltokban is szinte minden kapható volt, ami az utazóknak szükséges lehet, ráadásul még az árakból is alkudni lehetett.
A Sagrada utunk egy központi eleme volt, többször visszatértünk ide barcelonai tartózkodásunk alatt. Este Antoni Gaudi másik két híres építményét, a Passeig de Grácián (Barcelona Váci utcája) található Casa Milát és Casa Batlló-t néztük meg. A „La Padrera-ként” (Kõfejtõ) ismert Casa Milá jellegzetessége a hullámos épülethomlokzat és a bejárata elõtt kígyózó turistasor. A Battló az organikus építészet remeke, nincs egy egyenes vonal sem a házban. Mivel az esti fények nem voltak megfelelõek a fotózáshoz, megbeszéltük, hogy nappali fényben is megcsodáljuk ezeket az épületeket még egyszer. Hazafelé már mindenki kellõen szomjas és éhes volt ahhoz, hogy a metrózás elõtt még betérjünk egy bárba. Valószínûleg sikerült Barcelona legdrágább éttermét kiválasztanunk, ráadásul zárás elõtt nem sokkal… A pincér hölgy a második kör sör/bor/üdítõ elfogyasztása elõtt megígértette velünk, hogy az lesz az utolsó, sõt, nyomatékosításképpen összeszedték a többi asztalt is a térrõl.Nem ez volt a legnagyobb „megrázkódtatás” az este, hanem a számla érkezése. Megmaradt pénzünk nagy része ráment a két kör innivalóra…
Hazaérve mindenki tele hassal (némelyikünknek inkább a cech feküdte meg a gyomrát) tért nyugovóra. Kellõen izgatottak voltunk, hiszen a következõ nap programja, – ráhangolódásképp a szerdai Gamper Kupára – a Nou Camp megtekintése volt, melyrõl a következõ részben olvashattok. Tartsatok velünk akkor is!
