A mandátuma vége felé – interjú Joan Laportával

Útja vége felé tart immár Joan Laporta, aki nem élt át nyugodt éveket a Barcelona élén 2003-tól kezdve, de a számok és a látvány önmagukért beszélnek. Ha csak ezeket nézzük, Laporta a Barca történetének talán legsikeresebb elnöke, de mindkét mandátumát számos vita és kellemetlen szituáció kísérte végig. Olyan helyzetek, amikbe minden bizonnyal nagyon sokan belebuktak volna, Laporta valahogy mégis túlélt sok csatát, és most már nyugodtan várja a küldetés végét.

Az alábbi interjúban többek között errõl szólt az elnök, akit a katalán ’La Vanguardia’ kérdezett az utolsó szezonjának hajnalán.

Azt mondják, hogy Ön egy nagyon karakteres ember.

Szeretném ezt hinni és erre is törekszem. Ez ugyanis nélkülözhetetlen, ha csapatban kell dolgozni és ha a Barca minden más elõtt áll.

Feltételezem, hogy most számolgatja a sikereit.

Két Bajnokok Ligája, három bajnoki cím, egy Király Kupa, három Spanyol Szuperkupa, egy Európai Szuperkupa, szigorú pénzügyi és gazdasági politika, Unicef, Rijkaard, Pep, a csapat, valamint kitartás nagyon nehéz körülmények közepette is…

Gondolt arra valaha, hogy távozik a posztjáról?

A Boixos Nois korábbi, gyermekeim ellen irányuló fenyegetése meggondolásra késztetett, és fölvetõdött ez a lehetõség. De voltak más pillanatok is, amikor halottnak kellett tettetnem magam ahhoz, hogy végül túléljem a szituációt.

Egy nagyon hasznos erény a politika világában… Talán ez további ambíciókat ad majd.

Nincsenek politikai ambícióim, csak politikai aggodalmaim.

Látja? Úgy beszél, mint egy politikus.

Ahogyan tennie kell minden felelõsségteljesen gondolkozó polgárnak a városban…

Végül miért nem hagyta el a posztját akkor?

A rám esõ felelõsség miatt, azért, mert a kidolgozott modellünk jó volt, és ez most már be is bizonyosodott. Hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem a nehéz pillanatokban is. És igen, valóban mondtam akkor olyat, hogy „Nem vagyunk olyan rosszak, hogy jobbak vagyunk, mint tûnik…” Most nekik üzenhetem, hogy a java még csak most következik.

A játékosaihoz úgy beszél, mint a fiaihoz?

A korkülönbség miatt talán olyan lehetek, mint egy idõsebb testvér. Nézze! A játékosoknak óriási nyomást kell kezelni tudniuk pusztán azért, mert a Barcában vannak.

És euró milliomosok.

Amíg a kortársaiknak meg van arra a lehetõségük, hogy tanuljanak, készüljenek az életre, nekik csak a focira kell koncentrálniuk… És õk fiatalok, nagyon híresek, sok pénzzel…

Hol van ebben a történetben a tragédia?

Ott, hogy ebben a korban nagyon nehéz elviselni és jól kezelni ezt a megkeveredett szituációt. Ezért védem és támogatom a játékosokat.

Az öltözõ szelleme nem tanít érettségre?

Az öltözõ egy külön szentély a maga törvényeivel, amiket õk tiszteletben tartanak, amik utat mutatnak abban a világban. Ahhoz, hogy nyerj, ismerned kell, és be kell tartanod a szabályokat.

Rijkaard elvesztette ezt a kontrollt?

Nem könnyû mindent megnyerni, megtartani a fegyelmet, és fönntartani a motivációt. Frank – aki egy csodálatos ember, és egy remek edzõ – végül elveszítette a súlyát az öltözõn belül.

Várta Ön, hogy Guardiola pszichológusként is jelesre fog vizsgázni?

Én hittem abban, hogy megfelel majd, ha eljön a vizsga ideje, és rendet tud tenni az öltözõben, de a realitás felülmúlt minden korábbi elvárást. Pep egészen mesteri.

Spanyolországban szeretik Önt?

Amikor nem szeretnek, legalább tisztelnek, vagy tiszteletben tartanak. Nincs semmi okom a panaszra.

Van sok olyan culé, akik maximálisan „spanyolok.”

Mert a Barca egy katalán gyökerekkel rendelkezõ klub, egy svájci alapítóval, nagyon sok katalán és spanyol szurkolóval, sok szurkolóval a világon mindenhonnan. Hol van a probléma?

Ön talán megmondja.

Egyedül az-az általános forma számít, ahogyan ki szeretnénk fejezni az identitásunkat: Messi Argentínából jött, velünk nõtt föl; Iniesta Albacetébõl jött, itt vált játékossá… Ezen kívül van egy külön bejáratú játékstílusunk…

De a cél ugyanaz: nyerni és pont.

Nem fogunk eredmény centrikus szemlélettel dolgozni, mert az hosszú távon rossz eredményeket hoz magával. A Barca mindig a meccsen megszerzett uralmával keresi a gyõzelem lehetõségét, állandó labdabirtoklási fölénnyel, kényszerítõkkel, támadva, mindig gólra törõen. Legjobbnak lenni nagyobb érdem, mint elsõnek lenni, mert végül a legjobbak lesznek az elsõk is.

Hét év elnöki szerepbõl már csak egy marad… Ha azt kérdezem, hogy mi a foglalkozása?

Ügyvéd vagyok. És be kell vallanom Önnek, hogy ennyi év után igazán nagy nyugalommal vagyok, ha az elnöki mandátumom végére gondolok. Persze a fociban egy évnyi elnökség is örökkévalóságnak tûnik.

Kiktõl tanult a legtöbbet?

Az édesapámtól, ezen kívül Armand Carabéntõl (Barca klubvezetõ a 70-es években – a szerk.) és Johan Cruyfftól. Armand azt mondta, hogy a fociban a leginkább arra kell figyelni, hogy ne kövess el hibákat, de én azt hiszem, hogy Johan vagy Messi a sportágat inkább mûvészetté változtatták. Armand azt is mondta, hogy a foci olyan, mint egy törzsi harc, ahol a legszórakoztatóbb ütközetet hétfõn lehet megcsodálni a bárban, megvitatván a vasárnapi meccset.

… Illetve a foci egy szociális gyûjtõpont is.

Lehetõséget ad arra, hogy milliók egy beszélgetéssel kezdhessék a napjukat. Ez pedig gazdagítja, javítja a társadalmat. De még megtanít milliónyi gyermeket nyerni és veszíteni is.