Revízió: A választás megnyerése, a kezdeti sikertelenség, türelem

Joan Laporta a csütörtöki naptól kezdve nem a Barcelona elnöke. Furcsa érzés lehet ez számára, hiszen 2003-tól egészen június 30-ig, azaz nagyjából hét évig volt az egyesület elsõ embere, s habár mandátuma alatt volt minden, amirõl írni lehetett, egy biztos: túlszárnyalni nehéz lesz  a munkásságát. Laportát sokan nem szerették, mivel határozott elképzelései voltak, amihez gyakran nem kért segítséget, ellenben sokan épp ezért kedvelték, mivel cselekvõképes, határozott embert ismerhettek meg benne. Revízió, avagy hogyan, mikor történtek – és mik voltak Laporta elnökségének legfontosabb pillanatai, I. rész.

Jómagam már régóta azt vallom, hogy a nagy egyéniségek arról ismerhetõek fel, hogy – egyszerûen kifejezve – vannak, akik utálják õket, és vannak, akik nála jobb személyiséget el sem tudnának képzelni. Vagy csak nehezen. Lényeg a lényeg, Laporta pontosan ilyen elnök volt a Barcelona elsõ embereként eltöltött hét esztendeje alatt.

Egy kicsit az okot is fürkészve visszatekintünk erre a hét évre, és felidézzük azokat az eseményeket, amelyek nagyban hozzájárultak Laporta megítélésének a kialakulásában.

A kezdetek kezdete: hanyatlik a labdarúgócsapat

A 2000-es évek eleje nem a katalán együttesé volt, már ami a labdarúgó szakosztályt illeti. Az 1999-tõl 2003-ig eltelt idõszakban – finoman kifejezve – semmit sem nyert a Barcelona, sõt, 1998-ban éppen a Laporta vezette ‘Elefant Blau’ csoport kezdeményezett bizalmatlansági indítványt Josep Lluís Nuñez akkori elnök ellen.  A szavazás nem lett sikeres, Laporta nevét mindenesetre megtanulhatták a sociók.

A 2003-as elnökválasztásokon már Laporta is indult, viszont korántsem favoritként, a végsõ esélyes ugyanis Lluis Bassat volt. A most már ex-presidente azonban élt a média adta lehetõségekkel, és „jó hangosan” kinyilvánította, hogy amennyiben õt választják meg a culék, David Beckham Barcelonába teszi át a székhelyét. A sikerre éhes pártolók véleménye nagyban megváltozott ettõl a kijelentéstõl, ennek következtében a 2003-as elnökválasztás a fiatal ügyvéd, Sandro Rosell támogatását is élvezõ Laporta nyerte meg.

Beckham végül nem jött, Laporta ellenben sztár lett, s néha bizony nagyobb reflektorfényben volt, mint néhány játékos, bár ez az akkori sikertelenségek után nem volt nagy szenzáció…

Az elsõ vízválasztó év, avagy a változás nehézségei

Az angol sztár helyett végül a brazil Ronaldinho érkezett, a kispadra Frank Rijkaard holland vezetõedzõ került, az egyesület pedig – csakúgy, mint sportszakmai téren – financiálisan sem a legjobb éveit produkálta. Az meg már csak az elkeseredettség tetõfoka volt, hogy ugye a Real Madrid eközben sorra nyerte a trófeákat a 2000-es évek elején.

Mi több, Laporta harcba kezdett a Camp Nou-n kívül tomboló ‘Boixos Nois’ szurkolói csoporttal, melyet többek közt kitiltott a stadionból a viselkedése miatt. A magyarra fordítva ‘Õrült Fiúk’ névre hallgató ultracsoport válasza nem volt valami humánus, hiszen többször is megfenyegették Laportát, utóbb ráadásul kiderült, hogy el is akarták rabolni a presidentét, ami végül szerencsére nem sikerült nekik.

Az eredmények az elsõ évben eközben nem jöttek, Laporta sokat használt szava a nyilatkozataiban pedig a „Türelem, türelem” volt, nyugalomra intve a sociókat, s biztosítva õket, hogy az új csapat eredményes lesz, csak idõ kell neki. Ezt az idõszakot jelöli meg a Málaga ellen idegenben elszenvedett, szörnyû, 5-1-s vereség, mely után sokan már kezdték megkérdõjelezni Rijkaard jövõbeli sikerességét Barcelonában, sõt olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint már az elnökségben is megtört a bizalom a holland mester felé.

Laporta azonban töretlenül hitt a németalföldi vezetõedzõben.

Folytatjuk…