Taktika, visszatekintés, a részünkrõl pedig paradoxon

Kezd kissé unalmassá válni, hogy állandó jelleggel kell nem csak dicsérnünk ezt a Barçát, hanem minden egyes alkalommal a legjobbnak kell kikiáltanunk, mert az, mert erre rászolgál és mert ezt minden mérkõzésen bizonyítja. A Hercules elleni összecsapás után önmagától értetõdõen nem mertük ezt írni, de sorozatban tíz meccset gyõzelemmel abszolválni – azt hiszem, ezt hívják teljesítménynek. S ekkor a hogyanról még nem is beszéltünk…

Busquets elõrerúgott labdája hajszálpontosan Pedróhoz ment, az apró termetû csatár visszapasszolta azt Messinek, rögtön megindult a kapu irányába, az argentin társtól jött is a remek indítás, amit tökéletesen keresztbevezetett az érkezõ védõk elõtt, és Kameni mellett a kapuba lõtt. Így kezdõdött, és 5-1 lett a vége a Barcelona parádéjának az Estadi Cornallá-El Prat stadionban. Nevezhetjük ezt a mérkõzést a 2010-es év tökéletes rezüméjének, hiszen a katalán együttes összességében ebben a naptári esztendõben is rendkívül magas szinten futballozott, az év elsõ felében effektíven, a másodikban pedig mindezt a világ legjobb futballjával vegyítve.

Ebben a gyõzelemben óriási erõfeszítések lakoznak, és bizony óriási butaságról, hozzá nem értésrõl tesznek tanúbizonyságot azok a kijelentések, melyek szerint ezek a nagy sikerek nagy részben a Liga gyengeségének köszönhetõek. Roppant buta személetmód, mondhatni irigy, a lényeg viszont az, hogy nem igaz.

Megmaradt a stílus – kisebb változtatásokkal

Ahogyan az a ZonalMarking részletes anyagában is olvasható, Guardiola több olyan változtatást is végrehajtott, melyek ahhoz voltak szükségesek, hogy az együttes képes legyen felülkerekedni azokon a nehézségeken, amiken az elmúlt években ritkán tudott az Espanyol ellen. Nevezetesen ez a mély letámadás, az agresszív harcmodor és a középpályán Xavi és Iniesta szoros emberfogása.

Az egyik fontos taktikai változtatás a támadó harmadban volt található. Amint azt Pep már meghúzta a Madrid elleni 5-0 alkalmával is, Messi ismét mélyen visszajött labdákért – vagy ahogyan divatosan nevezik, „fals 9-est” játszott – , ezzel tehermentesítve Xavit és Iniestát a játék szervezésében. Az ugyanis tisztán látható, hogy az ellenfelek a középpálya két ászát egyértelmûen ki akarják kapcsolni a játékból, ezzel egyben jelentõsen redukálva a katalán támadások számát. Messi azonban mélyen visszajött, elkérte a labdákat, ráadásul az argentin egy az egyben a világ egyik legjobbja, így a semlegesítése a pálya ezen harmadában rendkívül nehéz feladat.

A dél-amerikai zseni labdáira pedig a balszélrõl Villa indult be a lyukakba, jobb oldalról pedig Pedro mozgott be az üres területekbe, amibõl volt bõven, hiszen a hazaiak egyik középsõ védõje rendszerint kilépett Messivel a félpályáig, jelentõs ûrt hagyva ezzel maga mögött. Ha már ezt elemzem, megjegyzendõ, hogy pontosan emiatt tud Xavi többet felérni a támadások befejezéséhez, hiszen amíg korábban a támadások döntõ részét õ indította el, addig most ebben Messi jelentõs terhet vesz le a válláról.

Alves pazar teljesítményérõl nincs mit írni, és tulajdonképpen nem is biztos, hogy az õ játéka lenne a másik finomabb taktikai újítás a gépezetben, ám nem lehet elmenni amellett, hogy a brazil gyakran elsõ emberként támadt le az Espanyol térfelén. Védekezésben jobb hátvéd, támadásban teljes szabadságot kapó szélsõ, akit Puyol biztosít egy-egy kontra esetén. Ez egyébiránt nem egy nagy feladat a rutinos hátvédnek, hiszen pályafutása elején Puyol jobbhátvédet játszott a Barçában.

Unalmas dicsérni, de…

Annyiszor leírtuk már, hogy ilyen anyagokkal már nem nagyon szeretünk elõhozakodni. Ennek a szellemében talán bocsánatos bûn, ha egy újabb dicsérõ írás helyett egy-két kisebb taktikai változtatásról értekeztünk.

Mindezt olyan okból, mert – nincs mit tenni – a legjobbak.