A döntõ szakasz elõtt: honnan és hova jutott el a Pep-Team

A jelenlegi Barcelona megítélésében van néhány olyan elem, mely ugyan elsõ nekifutásra pazar és felfoghatatlan teljesítménynek tûnik, de jobban átgondolva egy tervszerû munkával párosuló folyamat logikus eredménye. Az alábbiakban lesz egy kérdés, majd egy kifejtés, végül egy válasz újabb kifejtéssel, azaz következõ anyagom elrendezése szimmetrikus lesz, ezzel segítve a lényeg még nagyszerûbb kihangsúlyozását.

‘A titok valahol itt kezdõdik’

Gondolta valaki, hogy a triplázás után szemmel láthatóan jobb lehet a Pep-Team?

Utólag igen, persze, hogyne… Abban a pillanatban viszont kétlem, hogy lett volna olyan ember, aki szerint az a teljesítmény – nem a címek számát tekintve – csak a kezdet volt, és még a játék minõségében is szemmel látható, minõségi fejlõdés lesz érzékelhetõ.  Ez persze – ahogyan azt a bevezetõben is említettem – elvileg egyértelmû, gyakorlatilag viszont senki sem venné figyelembe.

Hogy mirõl beszélek? Arról, hogy minden egyes nap után a játékosok még jobban megismerik egymást, még jobban tudják, kinek és mikor van rossz napja, tudják, ilyenkor mit reagál és pontosan tudják, mit kell erre nekik reagálni. A legjobb példa erre Abidal esete, aki az operációja elõtt még meglátogatta a csapatot, a beavatkozás után pedig egészen „véletlenül” a Villarreal elleni, sorsdöntõ összecsapás elõtt találkozott ismét játékostársaival. Tûnhet belemagyarázásnak, de Antonio Puerta halála – még ha össze sem hasonlító a két végkimenetel – rendkívül megviselte a Sevillát, és bizony egy korszak múlott ezen a borzasztó haláleseten. Abidal elõbb megnyugtatta a társakat, majd biztosította õket arról, hogy minden rendben van az egészségével.

Ahhoz, hogy ebbõl fejlõdési folyamat induljon ki, természetesen kellett Josep Guardiola személye, aki pedagógusként a legjobb eredményekkel zárt ezen a vizsgán, egy olyan közösséget teremtve, amely a tényt, hogy minél jobban ismeri egymást, pozitív folyamatokba fordította. Ehhez párosult a katalán szakvezetõ állandó megújulási kényszere, az elhatározása, hogy taktikailag mindig formálnia kell az együttesén. Ezen az úton haladva ebben a szezonban már egészen odáig jutott a Barcelona, hogy Piqué párja a védelemben Busquets volt a Villarreal elleni, sorsdöntõ rangadón, és hogy elõttük a már szinte teljesen beilleszkedõ Mascherano játszott szûrõként. Meglátszott ez a teljesítményen? Nem.

Ha igen, akkor sem emberek százai, de ez a valóság: jobb csapat lett a Pep-Team.

Az elõbbi folyamatból adódóan egységesebb, egymás gondolatát sokkal jobban ismerõ Barcelonát láthatunk idén, melybe a nyáron olyan játékosok érkeztek, akik bizonyítják, hogy a hiányzó személyiségjegyeket képesek maximálisan reprezentálni. Mascherano szerelési készsége egészen pazar, a passzjátéka a feladatkörétõl elvárt szintet bõven meghaladja, az adaptációja pedig tényleges intelligenciáról ad tanúbizonyságot. Adriano a szezon végéhez közeledve rendkívül stabil játékot mutat, Villa pedig – habár több hullámvölgye is volt már – fontos gólokat szerzett, ismeri a játékot, így csak idõ kérdése, mikor fog ismét villanni. Afellay-jal kapcsolatosan óvatosan fogalmazunk, ugyanis rendelkezik azzal a dinamikával és a párharcokat felvállaló stílusjeggyel, mely hiánycikk a labdazsonglõrök Barçájában, ám nagy kérdés, hogy ténylegesen ki tudja-e bontakoztatni a tehetségét.

Abidal kapcsán egyébként nem csak azt kell megjegyeznünk, milyen kiváló emberi tulajdonsággal és lélektani érzékkel rendelkezik, hanem azt a fejlõdést, amit õ maga személyesen bejárt ebben a szezonban. Az év elején Guardiola kijelentette, hogy a francia hátvéd és Busquets bõségesen elegendõ számára a középhátvédek alternatívájának. Sokan kétkedtek, az elsõ mérkõzések nem is hoztak forradalmi igenlést, ám januártól egészen a sajnálatos betegségéig hibátlan és egyben páratlan teljesítményt nyújtott.

Ez hûen tükrözi a motiváltságot, melybõl táplálkozik a csapat; a megfelelõ légkört, mely megadja a megfelelõ alapot a fejlõdésre; a szakmai hátteret, melyben kivetni valót nem nagyon lehet találni; illetve Pep Guardiola folyamatos gyõzni akarását és összhangját az együttessel.

A titok szálai valahol itt húzódnak.