A játékosok mellett a sorozatokat is értékeljük – I. rész

„Folyamatosan fejlõdni kell, újítani, különben nem lehetsz sikeres hosszú távon” – bizonyára mindenki emlékszik Pep Guardiola három éve szajkózott „rögeszméjére”. Ennek tudatában úgy gondoltuk, hogy a hagyományosnak tekinthetõ év végi osztályozással párhuzamosan sorozatonként – Liga, Bajnokok Ligája és Copa del Rey – egy-egy teljes anyagot szánunk az adott színpadon leadott teljesítmény értékelésére, törekedve az újításokra. Íme az elsõ rész, a Liga számvetése.

Nincs nehéz dolgunk, nem áltatunk senkit sem. A Pep-Team sorozatban harmadszor ért fel a csúcsra, sorozatban másodszorra (az elsõ évet nem számoljuk, akkor a Madrid volt a címvédõ) utasította maga mögé a súlyos milliókat elköltõ Real Madridot, s elsõ alkalommal tette ezt úgy, hogy sérülések tizedelték, ami még jobban növeli az értékét a sikernek. Rövid összefoglalás után összeszedjük a miértet, a kulcsmomentumokat és a teljesítmény mögött álló erõfeszítéseket.

Dél-Afrikától egészen Valenciáig

Az elõbbiekben már felsoroltam pár tényezõt, miért is kell a szokásosnál még komolyabb értéket tulajdonítani a sorozatban elért harmadik bajnoki elsõségnek, de a legsúlyosabb érv még várat magára. Ez nem más, mint a 2010-es dél-afrikai világbajnokság, mely után konkrétan augusztus elején álltak edzésbe a labdarúgók, egy héttel a Spanyol Szuperkupa visszavágója elõtt. Nem szabad elfelejteni ezt, pláne annak tudatában, hogy aztán a Sevilla végül egy sima 4-0-ás vereséggel távozott a Camp Nouból.

A szezon elkezdõdött, rögtön egy nagy meglepetéssel, méghozzá a Hercules elleni vereséggel. Valahol ki kellett jönnie annak a szegényes elõszezonnak, amit a kulcsjátékosok a világbajnokság miatt kénytelenek voltak szinte teljes egészében kihagyni. Nem hiszem, hogy túl nagy jelentõséget kellene tulajdonítani ennek a 2-0-ás hazai vereségnek, mindenesetre arra mindenképpen jó volt, hogy Guardiola a szezon hátralévõ részében meghatározó motivációs elemként használja fel ezt a betlit.

A Barça aztán belelendült, még úgy is, hogy Xavi sérüléssel bajlódott az egész õsz folyamán. A Mourinho által speciálissá varázsolt Clásicót a Camp Nouban 5-0-ra nyerte az együttes, az év zárszavaként pedig a Ligában 5-1-el ütötte ki a saját pályáján a városi rivális Espanyolt. Látható volt az elsõ félvére visszatekintve, hogy Villa sokkal jobban illik a gépezetbe, mint Ibrahimovics, a játékosok sikeréhsége továbbra is magas szinten maradt, Guardiola pedig még jobban finomította az együttes taktikáját, gondolva itt Xavi gyakoribb üres területbe futásával vagy azzal, hogy a támadások felépítésénél Busquets lett a harmadik középsõ védõ, s így a két szélsõ szabadon mehetett fel az offenzívákkal.

Mindenki tudta, hogy a január az egyik kulcsa lesz az idénynek – Guardiola azonban mindenkinél jobban, és a megterhelõ sorozatterhelés ellenére az együttes az öt bajnoki meccsébõl ötöt nyert, miközben a Real Madrid fontos pontokat hullajtott el Pamplonában az Osasuna ellen. A február és a március azonban cseppet sem ígérkezett könnyebbnek, sõt, ekkor kellett a nemzetközi kupaindulásért küzdõ együttesekkel, így a Valenciával, a Bilbaóval, majd április elején a Villarreallal megküzdenie a csapatnak. Ez egyben elõrevetítette azt is, hogy amennyiben ezeken a bajnokikon sikeres tud maradni a gárda, akkor gyakorlatilag bajnok, hisz nyolc pontos elõnnyel várná a madridi Klasszikust.

Ezt pedig maradéktalanul teljesítette az eközben kisebb hullámvölgybe érkezõ Barcelona, még úgy is, hogy az idény ezen szakaszában kezdett elfáradni mentálisan Villa, Pedro pedig megsérült a Sevilla elleni, idegenbeli bajnokin, amit egyébként döntetlennel zárt a Barcelona, utána pedig a saját nevelésû játékos egészen a BL-elõdöntõig halványabb formát mutatott. A Madrid hátránya ezek után öt pontra csökkent, így a Villarreal elleni, április 2-án lejátszandó mérkõzés került elõtérbe, hiszen a Sárga Tengeralattjáró maradt a sorsolásnak köszönhetõen immáron az egyetlen csapat a Real Madridon kívül, amely ténylegesen meg tudta volna állítani a Barçát. A válogatott mérkõzések utáni összecsapáson azonban a kissé tartalékosabb Pep-Team nyert Piqué góljával 1-0-ra, miközben a Madrid kikapott a Gijóntól hazai pályán, így a különbség ismét nyolc pontosra duzzadt, mellyel gyakorlatilag eldõlt a bajnokság.

A Clásicón pedig a négy felvonásos sorozat elsõ találkozóján mindenki észrevehette, hogy az nem a futball ünnepe, hanem a megcsúfolása lesz. Lényeg a lényeg: a Barça 1-1-et játszott a Ligában a Madriddal, így eldõlt a bajnoki cím sorsa.

Ez a Barça az idei szezonban nem színtisztán azért lett bajnok, mert a legjobb maradt, hanem fõként azért, mert el tudta viselni a körülményeket. A doppingvádak, a madridi feljelentések, Mourinho állandó szurkálódásai, a Klasszikusokon látott madridi brutalitás, a védelmet ért sérüléshullám illetve Abidal súlyos betegsége az, amiért vitathatatlanul megérdemelte a bajnoki címet a Pep-Team.  Ez volt a legkeményebb szezon a három, sorozatban elért bajnoki elsõség közül.

Látva egymás után ezeket a hátraáltató körülményeket, érdemes feltennünk a nyilván költõi kérdést:

Egyáltalán hogyan tudták megnyerni?