Sokat vár Tito Barçájától | Változóban van a játéka
Õsszel az év igazolása volt sokak szemében, ám a tavasza gyengébben sikerült. Õ Cesc Fábregas, aki most, az idény végeztével az El Mundo Deportivónak adott interjút, melyben beszél a kezdeti szárnyalás és a késõbbi visszaesés feltételezhetõ okairól, illetve a szomorú, Stamford Bridge-en játszott 90 percrõl, ahol õ is negatív fõszereplõ volt. A középpályás azonban alapvetõen pozitívan látja a jövõt, és Tito Barçáját is.
Az interjú érdekes üzenete Cesc felismerése, mely szerint a Barcelona megváltoztatta a játékát, és ez a változás még most is tart. Ha visszaemlékezünk a Barcelona elmúlt években végrehajtott átigazolásaira, eszünkbe juthat; talán nem vele történik ez elõször…
Véget ért a szezon, ilyenkor szokás mérleget vonni az elmúlt idény után. Önrõl azt mondják, hogy nagyon erõsen kezdett, de egyre romlott a teljesítménye. Egyetért ezzel?
Az az igazság, hogy nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan a dolgaim alakultak. Az tény, hogy minden nagyon jól kezdõdött, nagyon sok lehetõséget kaptam, kezdõ lehettem, jól ment a játék is, de az idényrõl kialakult teljes képem pozitív. Ne is csapjuk be magunkat, szerintem sem én, sem mások nem gondolták korábban, hogy ennyit fogok játszani. Most utólag kicsit meglepõ, hogy arról beszélnek, „nézd csak, megint nem játszik”… Attól a pillanattól kezdve, hogy visszatértem, tisztában voltam azzal, hogy a futballtörténelem legjobb csapatának tagja leszek, és mindent meg kell nyernem magamnak.
De bizonyára többet szeretne elérni a következõ szezonban…
Õszintén úgy gondolom, hogy az elsõ évem jól sikerült, de belül, én vagyok az elsõ, aki azt gondolja, hogy tudok többet is adni a csapatnak. Egy helyet megszerezni ebben a csapatban, már eleve nehéz feladat volt, ha csak egy kicsit is játszhatok a Király Kupa döntõjében, már nagyon büszke leszek, mert akkor az egész évben 48 meccsen játszottam, és ez egy olyan szám, amit négy éve nem értem el egyszer sem, nem azért, mert nem akartam volna, hanem mert a sérülések mindig közbeszóltak.
A góljai és gólpasszai Önt igazolják.
Istennek hála, és ha az elmúlt három hónapot kicsit félretesszük, a játékkal kapcsolatos benyomásaim nagyon jók, ahogy a számok is. A csapat második legeredményesebb gólszerzõje voltam, 18 gólpasszt adtam, ezek a számok hasonlók azokhoz, amiket még az Arsenalban produkáltam. Még akkor is, ha tudom, a Barçában a dupláját várják el annak, mint bármelyik másik csapatnál.
Hogyan sikerült beilleszkednie a Barça játékrendszerébe? Ez még nehézségeket okoz?
Mivel az Arsenalból jöttem, erõs volt a váltás. Azok, akik itt voltak, mindig is egy játékstílust tanultak, egyféleképpen játszottak. Az én posztom sok szempontból különleges, sokkal több benne a munka, sokkal több a taktika. Kicsit úgy érzem magam, mintha tettem volna két-három lépést hátra, és négyet-ötöt elõre a következõ idényre tekintettel. Nagyon sok meccsen játszhattam, ami önbizalmat ad. Korábban lehetetlennek éreztem, hogy ilyen magas ritmus mellett 50 meccsen játsszak egy évben, most már ez korántsem tûnik olyan lehetetlennek.
Ha Ön lenne az edzõ, hová helyezné saját magát a pályán, hogy a legjobb teljesítményt kapja?
(Nevet) Huhh, ez nehéz kérdés. Semmilyen veszíteni valóm nem volt, amikor visszatértem, hiszen nem ismertem a játékrendszert, úgy játszottam, ahogy tudtam, innen eredt a kezdeti fesztelenség. Úgy játszottam, mint az Arsenalban, gátlások nélkül, szabadon. Ez talán az én hibám volt. Ezt követõen fejben keveredtem meg egy kicsit. Jöjjek hátra a labdáért? Íveljem elõre a labdát? Nem mindig tudtam, hogy mit kellene csinálnom, de meg kellett változtatnom a szerepkörömet, és egészen februárig minden egészen jól is ment.
És mi történt februárban?
Nos, visszatért sok, korábban sérült játékos, veszítettem a fõszerepbõl… Fizikálisan talán egy kicsit kimerültem, mivel nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ennyi meccset játszom. De hangsúlyozom, minden nagyon jól ment, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy még most is a beilleszkedés szakaszában vagyok.
Az elmúlt idõszakban belsõ középpályásként játszott…
Igen, hozzá kell szoknom. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy egy poszton játszom, és csak ott vagyok. Néha csak ott állok… Nem is tudom, hogyan írjam le… legszívesebben elõre sprintelnék a labdával együtt. Sokszor nehéz a keretek között, a rendszerben tartanom magam. Én szeretek mozogni a labda felé, megkapni a labdát, elosztani, mélységbõl érkezni… Hosszú sprinteket kivágni.
De mi történik? Ez tilos?
Nem, de ezek olyan dolgok, amiket meg kell beszélnem a mesterrel. Én azt szeretem igazán, amit az idény elején játszottam, de tisztában vagyok azzal is, hogy itt más focit kell játszani, sokkal inkább pozíciós játékot. Az elmúlt hónapokban átvettem ezt a gyakorlatot, de ehhez hozzászokni, és megvalósítani a pályán… Errõl beszéltem, amikor azt mondtam, hogy tettem néhány lépést hátra, és elõre is. De erre a tanulóidõre az olyan játékosoknak is szüksége volt, mint Andrés és Xavi. Te azt mondod: „Passzold a labdát Xavinak, amikor csak gondolod, és nem fogja elveszíteni.” Szeretném, ha a csapattársaim hasonló bizalommal lennének felém is.
És jövõre új edzõ lesz. Már öt éve van Peppel, de alig ismerjük. Milyen Tito Vilanova?
Mindenekelõtt, azt kell mondani; Tito Vilanova nagyon jó ember. Ez persze jókora közhelynek hat, de ez az igazság. Nyerõ ember, és van egy tulajdonsága, amit megoszt Peppel; ki tudja hozni a legjobbat a játékosokból. Nem igazán szeretek jósolgatni, de Tito Barçája nagyon jól fest. Nekem tetszik ez a fajta hozzáállás, kontinuitás, amit a klub ad, mert ez a csapat felülmúlta a Dream Teamet, minden korábbi történelmi eredményt, így szerintem jó dolog megadni az esélyt Titónak, aki Pep mellett mindent megtett. Tudom, hogy Tito hozzá akarja majd adni a rendszerhez a maga gondolatait, és azt is tudom, hogy az én leigazolásomban Titónak nagyon nagy szerepe volt.
Errõl mi mást mondhat még el?
Tudom, hogy õ volt az, aki talán a legtöbb energiát fektette abba, hogy engem visszahozzon.
Arról beszélnek, hogy a jövõ Barçája azon Kadét csapat köré épül, melyben benne volt Piqué, Messi és Ön.
Reménykedem ebben. Egyre jobban megértem magam a csapattársaimmal, jobban, mint gondoltam, és örömmel vállalok még fontosabb szerepet. A nagypapám is mondja már: „Több felelõsséget kell vállalnod.” Különösen februártól kezdve, amikortól többen mondták, hogy a teljesítményem visszaesett. Lehetséges, hogy ez igaz, de inkább a taktikai kérdésekkel foglalkoztam, amiket el kell rendeznem a fejemben.
Ha normálisan kezdte volna a szezont, és úgy fejezte volna be, ahogy kezdte, talán más kritikák lennének…
A fociban nem számít, amit tegnap tettél, már lényegtelen, mindig nagyon kiegyensúlyozott kell, hogy legyél. Azt szokás mondani, hogy a második év mindig nehezebb, de én egyre jobban érzem magam.
Van egy meccs, amirõl talán még most is sokat beszélnek: a Stamford Bridge. Ami lehetett volna, és végül nem lett, azzal a két helyzettel, ami Ön elõtt állt. Nehezére esett aludni?
Nem aludtam. Ha ezek a helyzetek az idény elején kínálkoznak elõttem, belõttem volna mindkettõt. Ezek már a múlt részei, de borzasztó élmények voltak.
Hiányzott az az önbizalom, ami megvolt az idény elején, hogy befejezze?
Ez is lehetséges, de most már nehéz megtalálni az okokat. Mindkét labda a bal lábamhoz esett, és rettenetesen sikerültek. De ez nem kifogás. Az elsõt nagyon rosszul találtam el, a másodiknál a gólvonalnál mentettek, ott már nem sok mindent lehetett tenni. Jól emeltem meg, de talán hiányzott az erõ. Az elsõre jobban emlékszem.
A Chelsea ellen nem igazán megy Önnek.
Nem. Ellenem nagyon megy nekik. Három döntõt játszottam ellenük, és mindhárom borzasztóan sikerült, az elõdöntõk pedig… És mindig ugyanazzal a játékstílussal.
„
