Xavi nagy interjúja, I. rész | A válogatott múltja
A hét elején már közöltük a ’Canal+’ által készített Xavi-interjú részleteit, ám a kivételesen hosszú beszélgetést is közöljük több részletben. A Xavi megainterjú elsõ részében a spanyol válogatott múltja a fõ téma, azon belül is a válogatott korábbi szövetségi kapitányáról Luis Aragonésrõl esik sok szó. Elsõ rész.
Véget ért a szezon, sikerült már fejben ráhangolódnod az Európa-bajnokságra, a válogatottra?
Jól zártuk a szezont, megnyertük a kupát, és alapvetõen az egész idény nagyon jó volt, annak ellenére is, hogy a BL-t és a bajnokságot nem tudtuk megnyerni. Nyertünk viszont két szuperkupát, a Klubvilágbajnokságot, mindezt ráadásul úgy, hogy nagyon jól futballoztunk. Azt gondolom ,kicsit igazságtalan, hogy vagy a Ligát, vagy a BL-t nem nyertük meg, a játékunk révén többre is rászolgáltunk volna. Magas szinten játszottunk, de a BL apróságokon úszott el, ahogy a Real Madrid ellen játszott hazai Clásicónk is alakulhatott volna másként is. A fociban ez benne van, annak ellenére is, ha nagyon jól játszol.
Beszéljünk kicsit a válogatottról, hiszen itt vagyunk az Eb küszöbén, és ne feledjük, hogy a legutóbbi tornán Önt választották a legjobb játékosnak. Elõfordulhat ez ismét?
Az szinte lehetetlen. Ehhez nagyon sok minden szükséges, hogy így alakuljon, és egészen kivételes foci kell hozzá. Akkor nagyon sokszor részt vettem a támadásokban, szinte minden akció átment rajtam, nagyon frissnek éreztem magam, és az egész csapat is nagyon jó formában volt. Akkor még nem számoltak velünk, meglepetés volt, hogy megnyertük az Eb-t. Az emberek nem hittek bennünk, korábban soha nem nyertünk nagy tornákat. Most egészen más a helyzet: favoritok vagyunk, az ellenfelek is tudják már, hogy hogyan játszunk, hogyan játszom én, és más csapattársaim. Úgyhogy most még nehezebb lesz.
Sokan emlékeznek az Oroszország elleni meccsre, mint referenciára, hogy soha nem játszott késõbb sem olyan jól a válogatott, mint azon a meccsen.
Nem, sok jó meccsünk volt, és nem csak az oroszok elleni. A torna elõtt például a Dánia elleni meccs, ahol 21 labdaérintés után lõtt gólt Sergio Ramos, de a világbajnokságon is voltak fantasztikus meccseink. A németek vagy a portugálok elleni találkozók is nagyon jók voltak. Talán nem voltak olyan látványosak, mint az oroszok elleni, de akadtak jó mérkõzések. Ahhoz képest most az a nagy különbség, hogy minden ellenfelünk visszazár hátul, a labda nálunk van 70-80 százalékban, így pedig jóval nehezebb. Nehezebb területeket találni, taktikailag jobban felkészülnek. Most már elnyertük az ellenfelek tiszteletét, de nehezebb is így nyerni.
Luis Aragonésben fogalmazódott meg elõször, hogy az Ön kezébe adja a karmesteri pálcát. Õ volt a legnagyobb hatással a karrierjére? Fontosabbnak érezte magát a válogatottban, mint a Barçában?
Bizonyos szempontból talán igen. A Barçában fontosnak éreztem magam mindig, de a máshonnan igazolt sztárokra mindig nagyobb figyelem hárult, és inkább õk is döntötték el a meccseket. Mi egy kicsit háttérbe szorultunk. A válogatottban Luis nekem adta az irányítást, pontosan tudta, hogy mivel tudok segíteni a csapatnak. Az elsõ pillanattól bízott bennem. Az elsõ két kerethirdetése alkalmával még nem voltam ott, de a harmadiktól már igen, és onnantól kezdve vakon megbízott bennem. Mindig kérnem kellett a labdát, másokat kell irányítanom a pályán, és ez a fajta vezér szerepkör soha nem volt adott nekem a Barcelonában. Ezt inkább külföldi sztárok töltötték be. Luis Aragonés csapatában nagyon fontosnak éreztem magam. Szerintem sokkal jobban kellene, kellett volna értékelnünk Luis munkáját.
Mi volt Luis Aragonés fõ érdeme?
Hogy azokat választotta a csapatába, akik technikailag a legképzettebbek voltak. Amikor a fizikumra építettünk, sosem voltunk ott a legjobbak között sem Európában, sem a világon, technikailag viszont ott voltunk a világ legjobbjai között. Siva, Iniesta és én is helyet kaptunk a csapatban, ott volt Cesc is, és mindig azok játszottak, akik inkább a képzettebbek közé tartoztak. Ezen felül pedig, igazi csapatot épített. Mindenkinek a fejébe véste, hogy a csapat fontosabb, mint az egyéniségek. A kis darabok szépen a helyükre kerültek, mi hittünk benne, õ hitt bennünk, és így nyertünk.
Luis nemrégiben azt mondta, hogy akkoriban a csapategység építése és az egók leépítése volt a legfontosabb. Ezen a ponton mindenki egy egóra gondolt konkrétan, Raúlra, de talán nem csak rá gondolt, vagy nem konkrétan rá.
Nem, itt több játékosról is szó volt.
Köztük olyanokra is, akik most is még a válogatott tagjai?
Ezt már konkrétan tõle kellene megkérdezni. De ettõl függetlenül igaz, hogy a játékosok sokszor túl nagy súlyt akarnak a saját vállukra helyezni, sok esetben azt is hiszik, hogy nekik muszáj többet adniuk a csapatnak. Ez bárkivel megtörténhet. Luis ezt a helyzetet jól kezelte, akitõl mást várt, megmondta nekik egy-egy beszélgetés során szemtõl szemben, és vagy eltávolította õket a válogatottból, vagy nem. Raúl esete ugyanakkor teljesen más volt. Raúl igazi példa volt elõttünk, mint kapitány, és mint csapattárs is, szóval nem gondolom, hogy Raúl ilyen szempontból problémát jelentett volna. Luisnak sportszakmai problémái voltak vele, ezt meg is mondta neki szemtõl szemben, ennyi történt.
Ha már Luis Aragonésnél tartunk, volt esetleg egy személyes emléked, anekdotád vele kapcsolatban?
Hogyne, már az elsõ napomról itt a válogatottban. Emlékszem, hogy abban a szezonban nagyon jól kezdtem, de õ nem hívott meg az elsõ két meccsre.
Ugye itt a portugáliai Eb utáni idõszakról van szó?
Így van. A harmadik mérkõzésre aztán meghívott, megérkeztem az edzõtáborba, õ pedig azt mondta: „Ön mit gondol? Biztos azt, hogy a K… Anyját az öregnek, hogy nem hív meg.” Mondtam neki, dehogyis. Õ pedig, hogy „Dehogynem, erre gondol, menjen a szobájába, majd beszélünk.” (Nevet) De aztán megismered, és látod, hogy csodálatos személyisége van, mindent szemtõl szembe mond, olyan ember, akitõl lehet tanulni. Én azt gondolom, hogy a válogatott útját õ határozta meg. Késõbb dolgozott a játékon Del Bosque is, de minden edzõnek, aki jön, meg kell értenie, hogy ezt a játékfilozófiát nem dobhatjuk el. És nem csak azért, mert ezzel nyerhetünk, hanem azért is, mert a szurkolók ezzel tudnak azonosulni, ezt élvezik, és büszkék a csapat játékára.
Önnek ezek szerint van egy olyan érzése, hogy Luis Aragonést nem ismerik el úgy az országban, ahogy az elvárható lenne?
Igen, most szerencsére készül egy film róla, ami majd megerõsíti, hogy milyen fontos vezéregyénisége volt a csapatnak, és hogy mit adott át nekünk. A fanatikusa volt ennek a sportágnak, minden napját a foci töltötte ki. Egyszer egy megbeszélésen azt mondta nekünk, ha ezzel a csapattal én nem jutok el a döntõig, akkor egy szar edzõ vagyok. Ezzel mindent elmond, megfertõzi a csapatot. Nekem nagyon sok beszélgetésem volt vele, olyan ember volt, ahogy mondtam is, akitõl lehet tanulni, aki nagyon sokat tud a futballról.
Egy fontos pillanat volt a szerencse szemszögébõl az Olaszország elleni negyeddöntõ, és a tizenegyes párbaj, ahol csak ti vagytok és a kapus.
Igen, ott egy kicsit megváltozott Spanyolország labdarúgásának történelme. Szerencsénk volt, Olaszországot gyõzhettük le, Iker remekelt, és akik rúgtak, jól rúgták. Megvolt az a szükséges szerencsénk, hogy át tudjunk lépni egy falon. És ezzel a lépéssel elkezdõdött az a történet, ami aztán jó véget ért. Ez egy olyan pillanat volt, amikor le tudtuk vetkõzni ezt a komplexusukat, hogy képtelenek vagyunk nyerni.
Folytatjuk!
„
