A szabályzat inkább csak irányelv | Könnyû papírmunka az igazolás
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) az elmúlt évtizedben reagált arra, hogy a labdarúgás üzletág lett, ahol a fiatalok, akiknek a megszerzéséért a klubok nagy harcot folytatnak, jogaira különös hangsúlyt kell fektetni. Ahogy Jean-Louis Dupont fogalmazott, a probléma kezelésében tévedett a FIFA, a katalán egyesület fellebbezésének visszautasításával pedig az is kiderült, hogy ad-hoc módon, aktuális érdekek alapján ítélkezik.
Az egész probléma ott kezdõdik, hogy a FIFA nem hozza nyilvánosságra, egészen pontosan milyen súlyos szabálysértéseket észlelt a katalán egyesülettel kapcsolatosan, ami a játékosok státuszáról és átigazolásáról szóló szabályzat 19. cikkelyébe ütközik. Azt közli a szervezet, hogy tíz játékos esetében követett el súlyos szabálysértést a Barcelona, ám ezeket nem részletezi. Hozzáteszi még egyébként a FIFA, hogy a játékosok szerepeltetésénél is szabálytalanságok történtek 2009 és 2013 között.
Aki elolvassa a kiskorúak védelmérõl szóló 19. cikkelyt, az rögtön tiszta képet kap arról, hogy a szabályzat célja a kiskorúak megfelelõ lelki és szellemi fejlõdésének a biztosítása, valamint az, hogy önmagában a tehetségük miatt ne legyenek olyan környezetbe kényszerítve, ahol nem érzik magukat otthon, nem érzik magukat kényelmesen. A szabályzat esszenciája egyértelmû a sorokat olvasva – a bonyodalmak azonban itt kezdõdnek.
A 19. cikkely úgy fogalmaz, hogy 18 év alatti játékosok szerzõdtetése tilos – három esetet kivéve: a fiatalkorú játékossal a szülõk is utaznak valamilyen, nem a gyerek futballkarrierjéhez köthetõ munkahelyi ok miatt; az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség területén 16-18 éves kor között szerzõdtethetõ fiatalkorú, amennyiben a gyermeknek a lehetõ legmagasabb színvonalú szociális környezetet, oktatást és életkörülményeket biztosítanak; vagy ha az adott fiatalkorú 100km-en belül él a leendõ klubjától.
Nem nehéz átlátni tehát, hogy a fiatalkorú játékosok szerzõdtetése továbbra is papírmunka. Az adott klub bármikor talál munkát a szülõknek, ami véletlenül sem a futballhoz kapcsolódik majd, a második feltételt illetõen pedig a legmagasabb színvonalú infrastruktúra biztosan adott, mert a legtöbb esetben a legnagyobb klubok figyelik már az egészen fiatal tehetségeket is. A harmadik feltétel bizonyos paraméterekhez kötött, ám ez egyszerûen áthidalható az elsõ feltétellel, azaz ha a szülõknek munkát talál a klub. A fentiekbõl kitûnik, hogy a fiatalkorúak védelme inkább amolyan „erõs irányelvként” funkcionál, mert a szabályzat egyáltalán nem nehezítette meg azt, hogy a klubok már egészen fiatal, akár 10 éves gyerekeket is leigazoljanak. Sokkal inkább az a szabályzat célja, hogy a fiatalkorúaknak megfelelõ szociális környezetet biztosítsanak, és azok színvonalas oktatási képzést kapjanak.
Miután látható, hogy a szabály betartása gyakorlatilag papírmunka és két repülõjegy a szülõknek, két eset lehetséges: vagy az FC Barcelona mindenkori vezetése volt annyira inkompetens és dilettáns, hogy a három feltétel valamelyikét nem teljesítette – például a szülõk Barcelonába hozatala nélkül igazolta le a fiatalkorút. Ez nagyon abszurd, és nagyon extrém hibának hangzik, de ne zárjuk ki a lehetõségét, mert egyéb részletek nem állnak a rendelkezésünkre. Ha így van, jár a taps a katalán klubnak.
A másik eset, hogy a FIFA olyan inkompetens, és adott érdekek mentén cselekvõ szervezet, amely arra a klubra bizonyítja rá a szabálysértést, amelyikre akarja.
Amennyiben ugyanis a Barça nem követett el szabálysértést, vagy esetlegesen csak formai, tehát adminisztratív hibákat ejtett, úgy a két átigazolási idõszakból való kizárás botrányosan aránytalan, és érthetetlen az elkövetett szabálysértéshez viszonyítva.
Azért nem érthetõ utóbbi esetben az ilyen mértékû büntetés, mert a szabályzat elérte a tartalmi célját, és a Barça gondoskodott a fiatalkorú játékos szellemi és lelki igényeirõl. A Masía infrastrukturális feltételei a legmagasabb színvonalúak, ahol a játékosokat – sikertelen profi karrier esetén – egy civil pályára is felkészítik a továbbtanulás hangsúlyozásával.
Sajnos nem lehet tisztán látni az esetben, mert a FIFA nem közli az ügy összes részletét, ám erõsen kétlem, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség következetes döntést hozott, s hogy minden esetben ugyanezt a döntést hozná Fentebb kiemeltünk egy részt, aminek olvasása láttán nagyon sok utánpótlásképzõ intézményére gondolhatunk, amely ezt a kötelezettséget nem képes vállalni, de a Masía egészen biztosan nem tartozik ezek közé az intézmények közé.
Arról nem is beszélve, hogy ha a FIFA példát akart statuálni, és rendet tenni e téren, úgy elõször érdemes lenne mondjuk Dél-Amerikában kezdeni, és nem a világ egyik legkorszerûbb utánpótlásképzõ központjában. Dél-Amerikát illetõen már a részletek nélkül is komoly probléma merül fel: kinek a kötelezettsége biztosítani a megfelelõ infrastrukturális hátteret, ha már az egészen fiatalok játékjogát is általában három részre osztják szét, és azt így három fél birtokolja? Ez csak egy kitérõ, ami láttatja, mennyire abszurd a FIFA általános ténykedése a fiatalokat illetõen.
Visszatérve a konkrét ügyre, a szabályzat céljának tehát biztosan megfelelt a Barcelona – minden más egyéb, ebben a tekintetben kisebb fajsúlyú szabálysértést el tudok képzelni az elmúlt évek botrányai után.
