Luis Enrique Martínez vezetõedzõ hónapok óta gondolkozik a jövõjén, és egyáltalán nem biztos, hogy meghosszabbítja a nyáron lejáró szerzõdését. Az egyesület a támogatásáról biztosította a trénert, és vár a válaszára májusig bezárólag. A párizsi kudarc után aztán az sem biztos, hogy lesz mérlegelési lehetõsége Luchónak, hiszen a klub a hírek alapján fontolgatja az elküldését. Így vagy úgy, a tendenciózus problémák megléte miatt egyre valószínûtlenebb, hogy a következõ idényben is Luis Enriquének hívják majd a Barça vezetõedzõjét. Többrészes sorozatunkban bemutatunk néhány potenciális jelöltet, akik kinevezésében bõven van fantázia. A második rész fõszereplõje nem más, mint a Borussia Dortmund trénere, Thomas Tuchel.
Ha az elsõ részben ismertetett argentin Sampaolira azt a jelzõt adtam, hogy a nemzetközi futball egyik feltörekvõ edzõje, akkor ezek a jelzõk egész pontosan ráillenek a német Tuchelre is. A BVB trénere ugyan világbajnokságon – ellentétben dél-amerikai kollégájával – még nem szerepelt, de ezen tapasztalat hiányát valamilyen mértékben ellensúlyozni tudja a tény, hogy évek óta a Bundesligában dolgozik.
Folytatva az elsõ rész felépítését, mielõtt rátérnénk Tuchel edzõi hitvallására, röviden ismertetnénk a tréner eddigi életútját. A jelenleg 43 esztendõs tréner nyolc másodosztályú német bajnoki mérkõzésig vitte játékosként, amikor is egy porcsérülés miatt fel kellett hagynia a professzionális labdarúgással. Ezután egy kocsmában dolgozott, közben közgazdaságtant hallgatott, amibõl le is diplomázott.
A mainzi sikerkorszak elõtt a Stuttgartnál valamint az Augsburgnál volt egy-egy idõszaka a fiataloknál valamint a tartalékcsapatnál, ezeken a helyeken dolgozott másod- és vezetõedzõként is. Mainzba aztán 2008 nyarán érkezett, az ifi csapattal megnyerte a bajnokságot, majd 2009-ben rögtön meg is kapta az esélyt az elsõ keret irányítására, mely éppen ekkor jutott fel a Bundesligába. A mainzi csapattal háromszor is az elsõ tízben végzett, noha a tehetségesebb játékosait minden egyes nyáron elvitték a Bundesliga vagy Európa nagyobb csapatai – a számtalan név közül elég csak André Schürrlére vagy Lewis Holtbyra gondolni. 2014 nyarán Tuchel aztán lezárta a mainzi korszakot, egy évig sehol nem dolgozott, majd a BVB irányítását vette át. Érdekesség, hogy Mainzban is és Dortmundban is Jürgen Klopp volt az elõdje.
Tuchelt a német Pep Guardiolának hívják szülõhazájában. Ralf Ragnick, a jelenleg a feljutóként a Bundesliga második helyén álló RasenBallsport Leipzig sportigazgatója, aki Tuchel edzõje volt az SSV Ulmnál, amikor az kénytelen volt befejezni a karrierjét, így beszélt róla: „Thomas egy hatalmas edzõtehetség, aki rendkívül intelligens, nagy ambíciói vannak, jól bánik a játékosaival, kommunikatív, ezáltal tudja kezelni a médiát, valamint taktikai szempontból az összes hangszeren képes játszani.” Ragnick szerint Tuchel már játékosként is érdeklõdõ volt, nagyon sok döntés háttere iránt érdeklõdött, és együtt gondolkodott az edzõivel, mit is lehetne az adott szituációban tenni.
Ha a Guardiolával való hasonlóság nem is tûnik fel rögtön, újabb párhuzamosság az alkalmazott játékstíluson túl az, ahogy Tuchel a csapat nélküli szezonját eltöltötte. Mint fentebb látható, 2014 nyarán távozott Mainzból, de a Dortmundot csak 2015 nyarán vette át. Idõközben egy londoni matematikussal találkozott, hogyan lehetne a játékosok edzésmódszereit úgy megváltoztatni, hogy a megfelelõ fizikai és szellemi terhelés mellett hamarabb és hatékonyabban regenerálódjanak a futballisták a mérkõzések között. Emellett egy röplabdacsapatnál is vendégeskedett, hogy megnézze: vajon bizonyos elemeket be lehet-e építeni a sportágból egy futballcsapat menedzselésébe. Amint az ismeretes, Guardiola a New Yorkban töltött évében egyetemi órákat hallgatott, valamint többek közt Garri Kaszparov világhírû sakkmesterrel találkozott ugyanazon célból kifolyólag: fel tud-e valamit hasznosítani az adott sportág tudásállományából a labdarúgás területén. Napjaink futballjában, ahol egyre több mérkõzés van, és egyre kevesebb idõn belül egyre több rangadót kell játszania egy csapatnak, a regenerációnak és a hatékonyság növelésének jelentõs szerepe van.
Edzõi ars poeticáját röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy Tuchel célja nem más, minthogy olyan környezetet teremtsen, melyben a játékosai ki tudják bontakoztatni a képességüket. Egy edzõ – a német tréner felfogása alapján – meccs közbeni szerepe minimális, ellenben a felkészülésben kardinális jelentõséggel bír. A már említett Schürrle, aki elõbb Mainzban volt a játékosa, majd jelenleg a Dortmundban játszik a kezei alatt, mondta róla azt, hogy „Tuchel úr rengeteg követel tõlünk. Ugyanakkor nagyon sokat is ad és segít nekünk – amennyiben mi, játékosok 100%-osan elkötelezzük magunkat a közös célok mellett”.
Egy vezetõedzõ számára, aki tisztában van a motiváció fontosságával és komplexitásával, egyértelmû, hogy máshogy kell kollektíven és máshogy kell egyénileg a játékosokhoz szólni. Még egy homogénebb csapaton belül sem ugyanaz a cél vezérli az összes játékost, így amennyiben egy tréner ugyanazt a hatást akarja elérni az összes játékosánál, nevezetesen azt, hogy egy irányba húzzák a csapat szekerét, úgy teljesen máshogy kell közelíteni az egyes személyek felé. Tuchel ezzel tisztában is van, és alapvetõen háromféle típusra osztotta fel még korábban a mainzi keretét: vannak a kíváncsiak, akik mindig valami újat akarnak kipróbálni. Ezek a játékosok például ki akarják deríteni, hogy egy adott rúgásfajta a Bayern München ellen is eredményes lesz-e vagy sem. Aztán vannak az úgynevezett kapcsolatkeresõk, akik szeretnek a csapathoz tartozni, és abban lelik örömüket, hogy a csapatnak tudnak segíteni. Végül, de nem utolsó sorban léteznek az agresszív labdarúgók abban az értelemben, hogy õk mindig több pénz vagy nagyobb elismertség után vágynak.
„Minden meccs új feladatokat rejteget a számodra, ami új megoldásokat kíván” – így Tuchel az egyik sajtótájékoztatóján arról, hogy õ nem a bevált recept elvét vallja. Rendkívül innovatív tréner, aki ugyan az alapstílust lefekteti, azt meghatározza, ugyanakkor a stílus adta kereteken belül maximálisan kihasználja az alternatívákat, amennyiben úgy véli, hogy a csapat érdeke azt kívánja. Csak azért nem vet el egy felállást vagy személyi cserét, mert a régi megoldás már bevált. Mindezt úgy, hogy természetesen tisztában van azzal, hogy egy állandó magra egy csapatnak szüksége van.
Tuchel remekül menedzselte azt 2015 nyara óta Dortmundban, hogy a Klopp vezetése alatt ismét világhírû márkává, csapattá elõlépõ Borussia a pályán dominánsabb és kezdeményezõ legyen, vagyis ne csak nyerjen, hanem erõltesse rá az akaratát az ellenfélre. Tuchel a már említett magra – Hummels, Mhitarjan és Gündogan – építve azt a Barcelonához is közel álló pozíciós játékot honosította meg Dortmundban, mellyel a Dortmund a tavalyi idényben végig üldözni tudta a Bayernt, és végül közvetve hozzájárult, hogy a bajorok 88 ponttal zárják a bajnokságot. A pozíciós játékon belül Tuchel fõleg az ellenfél védekezõ csapatrészei közötti területek kiaknázására helyezi a hangsúlyt, valamint a gyors oldalváltásokra.
Megszállottan aprólékosnak írják le az õt ismerõk, aki – mint már említettük – rengeteget követel, és ha nem azt látja viszont, amit kér, akár az oldalvonal mellõl is képes ordítva számon kérni a játékosait. Ezzel szemben viszont ott áll az a Tuchel, aki képes beismerni a hibáit, és a mérkõzések után feltenni a kezét, hogy ezúttal õ hibázott. Ez már átvezet a csapattal való kapcsolatához is, melyben egyszerre közvetlen és empatikus, majd követelõ és nyers is. Meg tudja nyerni a kulcsjátékosokat magának, de egy bizonyos távolságot fenntart. Erre példa a hétközi Benfica – BVB találkozó a Bajnokok Ligája nyolcaddöntõjének elsõ felvonásán, amikor lecserélte Pierre-Emerick Aubameyangot a támadó kihagyott tizenegyese után, a döntést pedig azzal indokolta, hogy „a játékos testbeszéde nem arra utalt, hogy a hátralévõ idõben drasztikusan feljavuljon a játéka”. Ebbõl nem csak a játékosokkal való kapcsolatát illetõen vonhatunk le következtetéseket, de azzal kapcsolatosan is, hogy a játékosok testbeszédét értelmezni tudja, azt hasznos információnak tekinti. Ezzel igazolja azt, miért is hívják sokan labdarúgó tanárnak, egy akadémikusnak, aki állandóan továbbképzi magát.
Tuchel lenne a német Guardiola? Ezt majd az idõ eldönti, bár nem is kell neki feltétlenül Pep Guardiolának lennie ahhoz, hogy további sikereket érjen el. Az mindenesetre tény, hogy Guardiola a példaképe, többször is találkozott már vele. Még a Mainz edzõjeként a csapatát is elvitte Barcelonába, hogy megismerjék, milyen is az élet, a nyomás egy nagy klubon belül. Ezen felül a szabadsága alatt is Münchenbe utazott, hogy Peppel eszmét cseréljen futballról, taktikáról, a csapat menedzselésérõl vagy éppen formaidõzítésrõl. Magát a barcelonai viszonyokat nem ismeri úgy, mint az egyesület egy-egy korábbi labdarúgója – például Ronald Koeman vagy Eusébio Sacristán – , ugyanakkor a barcelonai Pep Teamet a legapróbb részletig ismeri, ezzel együtt pedig nagy tudás birtokában van a Cruyff által képviselt játékstílusról és a klub filozófiájáról. A csapatain nem csak ez a stílus látszik, de az is, hogy nem dogmákban gondolkozik, és egy meccs alatt akár két-három alkalommal is hadrendet vagy taktikát vált.
Legújabban az Arsenal kapcsán merült fel a neve, mint Arséne Wenger utódja a nyártól. Akármerre is viszi az útja, a Dortmund idei bajnoki szereplése, melyben a fent említett három kulcsember távozott, a helyüket pedig nagy tehetségek, ám éretlen játékosok vették át, ne tévesszen meg senkit a képességeit illetõen. Aki látta a BVB Real Madrid elleni csoportmeccseit, az pontosan tudja, milyen jól felkészített együttessel találta magát szembe a Bajnokok Ligája jelenlegi címvédõje. Az pedig már vitathatatlanul a legmagasabb szint.
Thomas Tuchel portréja fõként a ’These Football Times’, a ’Bundesliga.de’, a ’DerWesten’ valamint a ’DieWelt’ anyagain nyugszik.
