Ronaldinho: „Én akartam távozni a Barçából”

Váltásra volt szüksége | Szerinte nem a klub vagy Guardiola küldték el

A katalán TV3-nak adott interjújában Ronaldinho Gaúcho, a klub egykori játékosa, jelenlegi nagykövete elmondta, hogy valójában nem edzõi döntés vagy a klub elhatározása miatt hagyta el a Barcelonát 2008-ban, amikor Pep Guardiola átvette a csapatot.

Miután a 2007-2008-as szezon nagyon nem sikerült jól a Barcelonának, az idény végén távozott Frank Rijkaard edzõ is, és sejteni lehetett, hogy több korábbi meghatározó ember is elhagyja a klubot. Amikor Joan Laporta elnök kinevezte Pep Guardiolát edzõnek, az új tréner már az elsõ sajtótájékoztatóján világossá tette, hogy több játékos, így Deco, Ronaldinho és Eto’o korszaka véget ért a Barcelonában és távozniuk kell. Utóbbi végül nem távozott, hanem csak egy évvel késõbb hagyta el a Barcelonát. Ronaldinho azonban igen, a Milanhoz került.

Ebbõl a szituációból egyértelmûen úgy tûnhet, hogy Guardiola döntése volt Ronaldinho eladása is, de ezt most cáfolta a brazil. „Én döntöttem úgy, hogy elhagyom a Barçát. Már elértem a céljaimat és egy váltásra volt szükségem. Guardiolával mindig nagyon jól kijöttünk, a testvérével, Perével dolgoztunk is együtt a Nike-nál.”

„Nem igaz, hogy elveszítettem volna az érdeklõdést a játék iránt. A Barça után is nyertem és sokat játszottam. A Libertadores Kupát megnyertük az Atlético Mineiróval, hét hónapig nem kaptunk ki ki a Flamengóval, és Querétaróval, a klub történet elsõ döntõjét értük el… komolyan, nem bántam meg semmit utólag.”