A spanyol Szuperkupában elszenvedett vereség volt Ernesto Valverde utolsó mérkőzése a Barcelona kispadján. Utódja hétfő este az a Quique Setién lett, akit igazán alaposan csak a spanyol foci iránt igen elvakultan érdeklődő szurkolók ismernek. Honnan jött az immáron 61 éves edző, hogyan látja a futballt, a játékosokat, és persze a legfontosabb: milyen Barcelonára készülhetünk az elkövetkező időszakban? Ennek próbáltunk utánajárni, elsődlegesen Setién szavaival, na és persze videókkal.
Aragones hatása
A santanderi születésű Setién először a strandfutballal próbálkozott, majd 1977-ben debütált szülővárosa csapatában. 8 évet játszott a Racingban, majd az Atletico Madridhoz igazolt, ahol Luis Aragones volt az edző. 3 évet töltött a fővárosban, majd a Logrones, aztán 4 évre újra Santander következett, játékospályafutását a Levanténél fejezte be 1996-ban.
„Az edzőim közül Aragones volt rám a legnagyobb hatással. Teljesen más utakat mutatott, mint amit addig ismertem, és megtanultam, hogy mit jelent igazából küzdeni. Egyszerűen belém táplálta azt az agresszivitást, ami a santanderi éveim alatt nem sajátítottam el. A legtöbb edzőnek, akinek a keze alatt játszottam, elég volt, ha szerzek néhány gólt és adok néhány gólpasszt. De amikor az Atleticoban játszol, hamar rájössz, hogy ez többé már nem elég. Többet kell tenned. Ahhoz, hogy az elit tagja legyél, sokkal keményebben kell edzened.”
„A karrierem során 14 edzőm volt. Őszintén megvallom, volt néhány, akitől inkább azt tanultam el, hogy milyen edző ne legyek, de a tiszteletet mindig megadtam mindegyiknek.”
„Néha a profi lét arról szól, hogy azt csinálod, amit mondanak. Amikor játszottam, volt egy időszak, amikor elkezdtem nézni, hogy egyes edzők mit mondanak a játékosoknak: ezt kell csinálnod. Amikor itt vagy, a csapattársad itt és itt jön, te pedig ide mész. Amikor a labda egy bizonyos pozícióban van, közelebb jössz. Ezek az edzők meghatározták az irányvonalakat. Megmondták a játékosoknak, hogy mit csináljanak, én pedig azt láttam, hogy körülöttem mindenki megpróbálja csinálni azt, amit az edző kért.”
Játékosként is sokszor hiányzott a labda, de jött a Dream Team
„Játszottam olyan edzők keze alatt, akiknél az egész meccs abból állt, hogy futottam egyik alapvonaltól a másik alapvonalig, de labdába egyszer sem értem. A mérkőzéseken sokszor feláldoztam magam, annak érdekében, hogy megfeleljek az edzőm elvárásainak. D Néha azonban bemozogtam olyan területekre, ahol a csapattársam passzolhatott volna nekem, de ehelyett egy hosszú labdát küldött az üres területre. Hogy miért? Mert ez volt az, amit az edző kért. Ez egy óriási probléma volt nekem. Nem akartam konfrontálódni az edzővel, de éreztem, hogy valami hiányzik.
Hogy mi? Erre akkor jöttem rá, amikor Cruyff Barcelonája ellen játszottunk. Egész meccsen kergettük a labdát. Azt mondtam magamban: ez az, amit szeretek. Ebben a csapatban szeretnék játszani, és megtudni, mi miért történik.
Hogyan tudsz eljutni egy csapattal oda, hogy a labda mindig náluk legyen, és az ellenfél csak fut utána egész meccsen? Ezután kezdtem el igazából nézni a futballt. Ez a mérkőzés volt a fordulópont, ami egész karrierem során elkísért. Elemeztem a mérkőzéseket, hogy megértsem, mi történik, és amikor edző lettem, át akartam ültetni a következtetéseket a gyakorlatba. A labdát akartam.„
Edzőként a Betis volt a csúcs – eddig
Nem számított meglepetésnek, hogy Setién edzői karrierjét Santanderben kezdi el. Az már annál inkább, hogy egy év után távozott, 2003-tól a Poli Ejido edzője, majd 2006-tól Egyenlítői-Guinea szövetségi kapitánya volt. A legtöbb időtt 2009 és 2015 között a Lugónál töltötte el, amit feljuttatott a másodosztályba.
2015 októberében lett a Las Palmas edzője, a kiesőhelyen átvett „Kanárikat” a 11. helyre vezette, a következő évben pedig megcélozták az európai kupaszereplést érő helyek valamelyikét is. Habár ez nem jött össze, már ekkora sokan nagy lelkesedéssel és tisztelettel beszéltek Setién labdabirtokláson alapuló, attraktív futballjáról.
2017 nyarán be is kopogtatott hozzá a Betis, hogy vegye át a csapat irányítását.
„Egy északról jött spanyolnak nehéz volt kezelni a helyzetet Andalúziában. Abban hiszek, hogy akkor tudsz nyerni, ha keményen dolgozol és jó munkát végzel. Sevillában a dolog sokkal kevésbé racionális. Nyerned kell, mert mi vagyunk a Betis. A szurkolóknak csak az számít, hogy nyersz-e vagy veszítesz. Ezt kezelni számomra ez a legnehezebb a hivatásomban.
A Betis szurkolók többsége magáévá tette a játékról alkotott elképzeléseimet, de ez nem volt könnyű. A szezon első felében, amikor meccseket vesztettünk, sokaknak nehéz volt látni a koncepciót a játékunkban. De sok jó elemet meg tudtunk tartani a vereségek ellenére is, és mindig volt lehetőség a fejlődésre.
A szezon végi 6. hellyel a felfogásunk igazolást nyert. A szurkolók látták, hogy a hátulról való építkezésnek és labdakihozatalnak van eredménye. Még akkor is az ellenfél térfelén játszani, amikor előtte sokszor hátrafele is kell passzolni a labdát. Megtalálni a szabad embert, aki az előre játékban az áttörést jelentheti. Még ma is sokan hiszik, hogy ha a kapusnál van a labda, és nem állsz győzelemre, rúgja ki a támadók felé, amint tudja. Nem ez a leggyorsabb út.”
Az edzői felfogás
„Minden az alkalmazkodásról szól. Egész életemben ezt kellett csinálnom. Változtak az edzőim, a csapattársaim, a városok… A fociban, ha túl akarsz élni, nincs más választásod, minthogy alkalmazkodsz bármihez, ami az utadba kerül. Edzőként minden egyes szezonban mély benyomást kell tenned az új igazolásokra. Vagy ha új klubhoz mész, és elölről kell kezdened. Aláírod a szerződésedet, és el kell magyaráznod, hogy miről szól a te focid… Habár tudod, hogy mindenkit csak az eredmények érdekelnek.
Alkalmazkodnod kell az érzékenyebb időszakokhoz, és az adott klub apró jellemzőihez is. Sevillában ez a szenvedély volt. Ha nem voltál annyira szenvedélyes, mint a szurkolók és a klub, akkor elvesztél.
Edzőként mindig megpróbálom a játékos és az én felfogásomat közös nevezőre hozni. Egy futballista tudja, hogy egy bizonyos részét fel kell áldoznia a csapat és a csapattársak érdekében. Nem tudsz egyedül meccset nyerni. Azt a meccset tudod megnyerni, amin mindenki játszik. Felépíteni a megfelelő egyensúlyt, megtalálni a jó kohéziót, az egész csapatra nézve. Ezért fontos, hogy az edző és a játékosai azonos módon gondolkozzanak – a játékosoknak különösen, hogy ott játsszanak, ahol a legjobbjukat tudják nyújtani.
Bármelyik játékos akkor a legboldogabb, ha nála van a labda. A legtöbb játékos azért lesz futballista, mert nem tudott gyerekkorában meglenni a labda nélkül. Akár otthon, akár az utcán, akár a játszótéren. Még a kevésbé tehetségesek is a lábukon akarják tudni a labdát. Nem adják oda az ellenfélnek, hogy utána védekezzenek. Csak játszani akarnak, ahhoz pedig kell a labda.”
A számok nyelvén
Ő a Barcelona 60. edzője. Van Gaal óta az első, akit szezon közben neveztek ki.
Setién az utolsó edző, aki nyerni tudott a Camp Nouban: 2018 novemberében a Betis egy sokáig emlékezetes mérkőzésen nyert 4-3-ra. E mérkőzést követően adta neki elismerése jeléül Sergio Busquets a mezét, az alábbi szöveggel: „Quiquének szeretettel és csodálattal amiatt, ahogyan a futballt látja. A legjobbakat.”
A 2013–2014-es La Liga-idénytől kezdődő időszakban Setién-csapat tartja az egy mérkőzésre vonatkozó labdabirtoklási rekordot. A Real Betisnél 2018 szeptemberében 82.4 százalékot mértek a Leganés elleni összecsapáson.
Az elmúlt tíz évben ő volt az egyetlen, aki vendégként bajnoki mérkőzésen győzelemre vezette csapatát a Camp Nouban és a Santiago Bernabéuban is. (Ahogy alább vissza is nézhető…)
A kedvenc felállása a 4-2-3-1.
Nem nyert még semmit sem edzőként. Ahogyan Pep Guardiola és Luis Enrique sem, mielőtt leültek volna a Barcelona kispadjára.
Ő mondta
„Miután Messi visszavonul, egyfolytában sírni fogok. A történelem legjobbja.”
„Ők 25 éve játszanak így. Mi még csak tanítványok vagyunk, akik megpróbálnak megszilárdítani egy ötletet.” (a Camp Nou-beli győzelem után)
