Xavi: „Valverde egy olyan edző, aki a támadó focit preferálja”

Az FC Barcelona az Athletic Club csapatát fogadja hazai pályán, a La Liga 11. fordulójában. Xavi Hernández vezetőedző intenzív, nehéz mérkőzésre számít a baszkok ellen és változtatásokat ígért a csapatösszeállításban. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, Xavi méltatta a Villarreal ellen remekül teljesítő Frenkie de Jongot, illetve kérdezték a Piqué ellenni füttykoncertről is. Elmondta, hogy a vasárnapi mérkőzésre fókuszál, aranyat érő három pontot szerezhetnek és csak ezt követően fognak koncentrálni a szerdai Bajnokok Ligája mérkőzésre, amit a Camp Nouban fognak játszani a Bayern München ellen.

Az Athletic idén még nem kapott ki idegenben

„Nagyon nehéz ellenfél, intenzíven fognak játszani. Jól fedezik a labdát és agresszíven, magasan letámadnak. Valverde olyan edző, aki a támadó futballt preferálja, ebben a tekintetben ő az egyik legjobb a ligában. Valverdét nagyon nagyra becsülöm edzőként és magánemberként is. Taktikailag is nagyon kemény csapat, kemény dolgunk lesz. A Villarreal elleni találkozóhoz hasonlítva, ez egy más mérkőzés lesz. Sokkal nagyobb lesz az intenzitás, bonyolult nap elé nézünk.”

Lesz változás a kezdőben?

„Muszáj, mert a játékosok fáradtak. Mindenképpen lesznek változások. Szeretném, ha olyanok játszanának akik a legjobban kiérdemelték, de nagy a terhelés és azt akarjuk, hogy a csapat 100%-os legyen, hiszen holnap egy nagyon intenzív mérkőzést játszunk.”

Dembélé nem volt kezdő a Villarreal ellen

„Ez nem változtat a játékunkon, Ferran és Ansu is remekül játszottak előrefelé, amikor Ousmane nincs a pályán talán többet támadunk középen. Nagyon jó játékos, kevés ilyen tehetség van a keretben, remekül teljesít a széleken. Talán több labdát veszít másoknál, de próbálkozik és én is arra bíztatom, hogy vállalja fel a párharcokat és cselezzen a támadóharmadban, viszont a mi térfelünkön ne. Ansu, Ferran, Raphinha és Ousmane különböző játékosok, máshogy adják be a labdát, nem ugyanúgy cseleznek, eltérően dolgoznak a széleken, de az elképzeléseink a játék tekintetében ugyanazok. Dembélé a továbbiakban is nagyon fontos része lesz a csapatnak.”

Frenkie de Jong, mint védekező középpályás

„Nagyon jó a védekezésben, de támadóként kiemelkedőbb. Előretolva  kulcspasszokat adhat és megteremtheti a különbséget a támadásokban. Előzőleg védekező középpályásként játszott és remekül teljesített, most erre volt szüksége a csapatnak. Nagyon kedvelem Frenkiet és óriási potenciált látok benne. Fontos, hogy jól érezze magát és élvezze a játékot, ekkor teljesít a legjobban. Játszani fog, támadó és védekező középpályásként is.”

A Villarreal elleni első félidőben mutatott teljesítményt várja el a csapattól?

„Sok jó pillanatunk volt a szezon folyamán, remek meccseket játszottunk, ha megvizsgáljuk, hogy állunk jelenleg, kijelenthető, hogy jó formában vannak a játékosok, versenyképesek vagyunk a többi csapattal szemben. Bár az eredmények nem a legjobbak, van karaktere a csapatnak, jól tartjuk a labdát és az intenzitás terén sokat fejlődtünk és azt a focit játsszuk, amit szeretnénk. A valóságban nem létezik a tökéletesség, de törekednünk kell rá a meccsek és az eredmények tekintetében. Sajnos a jó meccs nem mindig jár együtt jó eredménnyel és ez fordítva is igaz.”

Gavi és Pedri összehasonlítása Iniestával

„Gratulálunk Gavinak, nagyon megérdemelte, rendkívüli játékos. (A fiatal spanyol középpályás nyerte meg idén a Golden-boy díjat, melyet az olasz Tuttosport sportújság oszt ki minden évben a legjobb 21 év alatti játékosnak Európában – a szerk.)  Nagyon különleges ahogy játszik, erős védekezésben, a támadásoknál pedig nagyon jól lát a pályán. Jól mozog a vonalak között és megtalálja az üres területeket, képes a gólszerzésre is. Még csak 18 éves, ennek fényében még kiemelkedőbb. Azonban Pedrinek és Gavinak is megvan a maguk karaktere, személyisége. Figyelemreméltó teljesítményt nyújtanak és fényes jövő előtt állnak. Mindketten garanciát jelentenek a sikerre.”

Marcos Alonso, mint középső védő

„Fizikálisan erős, ami nagyon fontos, megnyeri a párharcokat és a támadások után gyorsan visszazár. Jól osztogat, remekel a labdakihozatalban és bal lábas, fontos számunkra, hogy legyen egy bal lábas középső védőnk. Kellően agresszív egy az egy ellen és nagyon fegyelmezetten védekezik. Megvannak a képességei, hogy ebben a pozícióban játsszon és remekül teljesít, annak ellenére, hogy nem ez a természetes posztja.”

Valverde távozása fair volt az eredményei fényében?

„Sokra értékeljük a klubon belül, amit a Barcelonáért tett. Számomra Valverde egy remek edző. Sosem harsány, remek a hozzáállása, igazi példakép. Remekül végezte a munkáját. Egyéb vitás kérdésekben nem szeretnék állást foglalni.”

Ansu Fati ismét kezdő lehet?

„Nincsenek fix kezdők, vagy cserék, főleg, ha megnézzük milyen sűrű a versenynaptár. 25 játékosunk van, akik versenyeznek egymással és mindegyikük fontos a Barça számára. A variálás a játékosok fizikai állapotán és frissességén múlik. Mindenki fontosnak és hasznosnak kell, hogy érezze magát. Ansu egyértelműen egy olyan játékos, aki a különbséget jelentheti a pályán, ahogy ezt sokszor meg is tette. Nagyon fontos játékos számunkra.”

Pablo Torre

„Azt akarom, hogy több lehetőséghez jusson. Az volt a terv, hogy az előző mérkőzésen pályára lép és kap pár percet. Azonban a találkozón tapasztalt fizikai terhelés fényében szerettük volna elkerülni a sérüléseket, ezért át kellett gondoljuk a cseréinket. Az edzéseken nagyon jól teljesít, elégedett vagyok vele. A csapaton belüli versenyhelyzetet figyelembe véve más játékosokat kell beraknunk az ő pozíciójába, ez nehéz számára, bonyolult a helyzete. Türelmesnek kell lennie, el fog jönni az ő ideje.”

Érez némi megkönnyebbülést a Villarreal elleni mérkőzés után?

„Nem, itt mindig nyomás van, ez a Barça. Folyton versenyképesnek kell lenned és győznöd kell. A mostani szezonban nagyon magasak az elvárások. A legutóbb jól játszottunk és így kell folytatnunk a továbbiakban is. Remek meccs volt a Villarreal elleni, ők egy nagyon komoly ellenfél, de holnap egy újabbal találkozunk. Az Athletic egy nagyon intenzív focit játszó csapat, fizikálisan nagyon erősek. Meg fogják nehezíteni a dolgunkat. Győznünk kell holnap, hogy olyan érzésekkel távozhassunk a pályáról, mint a Villarreal elleni találkozót követően.”

Az Athletic, ahogy mondta fizikálisan erős. Milyen változtatásokra van szükség ellenük?

„Taktikailag más focit játszanak, mint a Villarreal. Nekünk magunkra kell koncentrálnunk, arra, hogyan támadunk és védekezünk. Mivel fizikálisan erősek, ezért változtatásokra lesz szükség, a játékosaink fáradtak és a versenynaptár nagyon feszített. Megpróbáljuk megnehezíteni a dolgukat. Ma egy  videót elemeztünk és megbeszéltük, hogy támadjunk és védekezzünk ellenük. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győzzünk holnap.”

Piqué (A Villarreal elleni találkozón a Barcelona szurkolók kifütyülték a játékost – a szerk.)

„Boldognak látom, jól érzi magát. Elmondtam pár napja, hogy mit gondolok róla, mit ad számunkra, a csapatnak. A keret tagja, bármikor rendelkezésünkre áll, az előző mérkőzésen is kapott pár percet és jól teljesített. Nagyon fókuszált, jól van.”

Nehéz dolga lesz holnap a támadóknak?

„Remek védőik vannak, mint Vivian, Yaray, vagy Iñigo, aki egy válogatott játékos. Nagyon jó a felszabadításokban, egy karakteres játékos, de nem csak ő, az összes védőjük nagyon erős.”

Pedri (Ter Stegen és Lewandowski mögött ő játszott a legtöbbet idén, 1042 percet – a szerk.)

„Próbálom minden játékosomat annyit pihentetni amennyit csak lehet, de számomra az ő játéka rendkívül fontos. Érti az játékról alkotott elképzeléseinket, tudja mikor kell támadni és mikor kell lassítani a játékot. Nagyon éretten futballozik, pedig csak 19 éves. A stratégiánkhoz elengedhetetlen a játéka, ezért nehezen tudjuk nélkülözni, de próbáljuk pihentetni.”

Lewandowski (Arról kérdezték, hogy kivel tud a legjobban összejátszani – a szerk.)

„Mindegy kivel játszik együtt, gólokat szerez. Ő egy csatár, aki sokszor saját magának  teremti meg a lehetőséget, mint például a Mallorca ellen. Remek játékos, ezt tudjuk róla. Memphis, Raphinha, Dembélé, Ferran, Ansu… Mindegy kivel játszik, nem kell aggódnunk emiatt.”

Ferrannak segítene a gólszerzés a magabiztosság terén?

„Persze, ez egyértelmű. Egy kapus is különbséget jelenthet, például egy tizenegyes párbajnál, de a támadók akkor „számítanak”, ha gólokat szereznek. A magabiztosság megcsappanhat, ha mérkőzéseken keresztül nem lőnek gólt. Az utóbbi meccsek jól alakultak számára, a Bernabéuban betalált, legutóbb pedig a csapatjáték terén remekelt. Folyamatosan dolgozik, nagy nyomás mellett, amit mi nagyra értékelünk, akár szerez gólt, akár nem.”

Koundé (A legutóbbi mérkőzésen középen szerepelt a védelemben, míg a szezon első felében inkább a jobb szélen játszott – a szerk.)

„Tud játszani a szélen is, ami függ az adott mérkőzéstől, illetve a sérülésektől is. Még mindig vannak sérült játékosaink a védelemben, meglátjuk, hogy a szélen fog-e játszani, ahol szintén nagyon jól teljesít, vagy a védelem közepén.”

Busquets, vagy Frenkie de Jong?

„Ez leginkább az ellenfél játékától függ. A legutóbbi mérkőzésen a szabad emberünk a védekező középpályás volt, amit Frenkie nagyon jól megértett, remek mérkőzést játszott. Azonban sok esetben a védekező középpályás emberfogásban van. Ekkor a védelem segítségével kell leráznia a támadóját, vagy neki kell fedeznie más játékosokat és a megfelelő pillanatban osztogatnia kell a labdákat. Enyhítenie kell a nyomást, ami a védelemre nehezedik és ennek Busi a mestere. Nagyon jól fedezi a játékszert és sok labdát szerez. Nagyon nagy érték a csapat számára és az is lesz, akárcsak Frenkie.”

Rotáció (A holnapi mérkőzésen az összeállítást mennyire befolyásolja a szerdai nap, amikor a Barcelona a Bayern elleni visszavágót fogja játszani hazai pályán, a Bajnokok Ligája csoportkörében? – a szerk.)

„Nincsenek fix kezdők, vagy cserék, Barça játékosok vannak. A holnapi mérkőzéssel foglalkozunk és nem azzal ami utána következik. Fontos találkozónk lesz holnap, ahol meg kell szereznünk az aranyat érő három pontot, jelenleg csak erre koncentrálok. Ezután nekiállunk felkészülni a szerdai mérkőzésre.”

A védelem

„Nagyon elégedett voltam a védelem teljesítményével a Villarreal ellen. Nehéz mérkőzés volt, mert két támadóval álltak fel, magasan védekeztünk, amiben benne volt a rizikó. Volt, hogy egy az egy ellen maradtunk hátul, ezeket a párharcokat meg kellett nyernünk. Marcos és Jules szenzációsak voltak, Frenkie remekül fedezte őket és Jordi és Sergi is jól teljesítettek. Jó mérkőzése volt ez a védelemnek, ezért a Villarrealnak csak 1-2 tiszta gólszerzési lehetősége volt, pedig ők egy olyan csapat akik más esetekben remekül támadnak.”

Kessié (Az újságíró azt mondta, hogy nincs „reflektorfényben”. Azt kérdezte, hogy nem illik bele a játékrendszerbe, vagy ilyen erős a verseny a csapaton belül? – a szerk.)

„Verseny van a csapaton belül. Nagyon jól beilleszkedett és voltak jó pillanatai, de végső soron a verseny befolyásolja a csapat összeállítását, sok játékosunk van az ő pozíciójára. Nagyon sokat edz és nem egyszerű számára, de igazi profi. Biztos vagyok benne, hogy játéklehetőséghez fog jutni a szezon folyamán.”