Xavi: „Nyugodt téli átigazolási időszakra számítok, elégedett vagyok a kerettel”

Az FC Barcelona szombaton az Espanyol együttesét fogadja a Camp Nouban, a La Liga 15. fordulójában. A Barça játékosai a világbajnokságot követően újra a La Ligára kell koncentráljanak, hiszen a Real Madrid már megnyerte a maga mérkőzését, így ideiglenesen a tabella élére ugrott. Xavi a szombati mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csapat jó formában várja a barcelonai derbit (Derbi Barceloní), és elégedett játékosai világbajnokságon mutatott teljesítményével. Elmondása szerint örül a jelenlegi keretnek, ezért nem terveznek jelentős változtatásokat januárban.

Az Espanyol elleni derbivel folytatódik a La Liga, ahol az összes játékos a csapat rendelkezésére áll majd

„Nagyon motiváltak vagyunk a derbi miatt, és azért is, mert már egy hónapja nem volt mérkőzésünk. A tabella első helyén vagyunk, aminek nagyon örülünk és szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Minden játékosunk a rendelkezésünkre áll, Lewandowski pályára léphet, Araújo is benne van a keretben. Most rajtunk a sor, hogy összeállítsuk a kezdőcsapatot. A héten nagyon jól dolgozott mindenki. Tisztában vagyunk vele, hogy egy kemény ellenféllel fogunk találkozni, akiknek remek edzőjük van. Kiváló játékosok alkotják a csapatukat, mint Joselu, vagy Darder. Jól felépített keretük van, és sokkal kevesebb a pontjuk, mint amennyit megérdemelnének.”

Lewandowski mégis játszhat (A Barcelona fellebbezését elfogadták a madridi sportdöntőbíróságon, ennek értelmében eltörölték a lengyel gólzsák 3 mérkőzésre szóló eltiltását. Lewandowskit a VB előtti utolsó La Liga mérkőzésen, az Osasuna ellen állította ki a játékvezető, miután az első félidőben két sárga lapot is begyűjtött – a szerk.)

„Úgy végeztük az edzéseket, hogy több lehetőséget is kipróbáltunk, arra számítva, hogy Robert nem lesz velünk. Majd végül jött az örömhír, hogy mégis játszhat. Nem a legjobb a helyzet, hiszen csak egy nappal a mérkőzés előtt tudtuk meg, hogy mégis pályára léphet. Ő maga is meglepődött, de boldog. Többször is elmondtam, hogy ez a büntetés aránytalan volt és nem fair.”

„Nem tudtuk, hogy Robert mikor játszhat majd újra. Ez a mérkőzés novemberben volt, tehát úgy gondolom előbb is tudomásunkra hozhatták volna, hogy játszhat-e, vagy sem. Máshogy edzettünk az utóbbi hetekben, hiszen úgy készültünk, hogy Robert nem léphet pályára. Örülök, hogy játszhat, de a kommunikáció nem volt megfelelő.”

„A játékvezetői bizottságnak most két-három napja van a fellebbezésre a döntés ellen.”

Dembelé és Kundé játékra kész állapotban vannak?

„Neveztük őket a keretbe, meglátjuk, kik játszanak majd. A 24 játékosunkból mindenki a rendelkezésünkre áll, nekünk kell majd eldönteni ki lép pályára és ki nem.

Busquets hosszabbít?

„A szezon végéig szerződés köti a klubhoz, tehát addig biztosan marad. Ezután megnézzük majd, hogy alakulnak a dolgok, de ez végső soron az ő személyes döntése. Még mindig nagyon fontos szerepet tölt be a csapatban, fontos tényező a pályán, és ő az egyik kapitány. Számomra ő egy kulcsfontosságú játékos. Meglátjuk hogy alakul a szezon, de rajta fog múlni a dolog. Megpróbáljuk majd meggyőzni, hogy maradjon, de neki kell majd meghoznia a döntést.”

Az új dokumentumfilm egy jelenetében Jordi Cruyff és Mateu Alemany társaságában látható. Lesz példa hasonló megbeszélésekre a téli átigazolási időszakban, ahol majd új játékosokról tárgyalnak? (A Prime Video streaming-szolgáltató, december 28-án bemutatta új, az FC Barcelonáról szóló 5 részes dokumentumfilm sorozatát, mely az „FC Barcelona: A New Era” címet viseli – a szerk.)

„Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi kerettel, azokkal a játékosokkal, akik most itt vannak. Egy nyugodt téli átigazolási időszakra számítok. Jó csapatunk van, amely versenyképes lesz. Még versenyben vagyunk négy trófeáért, amiket szeretnénk megnyerni. Nagyon örülök ennek a keretnek, azt szeretném, ha minden játékos maradna.”

Dembélé mentális állapota (A VB döntőn Didier Deschamps, már a félidőt megelőzően, a 41. percben lecserélte Dembélét – a szerk.)

„Az első naptól kezdve, amióta visszatért, boldognak látom. Eljutott a világbajnokság döntőjéig, ahol kezdőként szerepelt, és mindenki arról beszél, hogy elbukott. Bármely más sportágban ezüstérmesként ünnepelnék. Én elégedett vagyok a tornán nyújtott teljesítményével. Ousmane magas szinten játszik, számunkra a továbbiakban is egy kulcsfontosságú játékos lesz.

Mit gondol lesz hatása a világbajnokság miatt beiktatott szünetnek?

„Igen, de remélhetőleg pozitív értelemben. A játékosaink fel tudtak töltődni, 7-10 nap pihenőjük volt, mindenki felépült a sérüléseiből. 24 minőségi játékos áll a rendelkezésünkre, mindegyikük magas szinten játszik. Az a feladatunk, hogy versenybe szálljunk az összes címért.”

Araújo állapota, kerettag volt a VB-n, bár (szerencsére) nem játszott

„A stábunk két tagja ott volt vele, illetve folyamatosan kapcsolatban voltam Diegoval (Diego Alonso, az Uruguayi labdarúgó-válogatott vezetőedzője – a szerk.). Végső soron mindig a játékos állapota dönt. Ezen a héten már edzett, és játszani akar, ahogy mindig, de lépésről-lépésre haladunk. Holnap még nem lesz kezdő, de meglátjuk majd, hogy kaphat-e majd pár percet a pályán, de az is lehet, hogy csak a következő mérkőzésen szerepelhet. Komoly sérülése volt, óvatosnak kell lennünk.”

Eric Garcia (Problémái voltak az edzésen – a szerk.)

„Igen, meg kell még vizsgálnunk milyen állapotban van, de nem tűnt komolynak a dolog, számítunk rá.”

Lamine Yamal (Az FC Barcelona 15 éves spanyol tehetsége, aki jelenleg az U19-es csapatban játszik. A támadóharmad szinte bármely pontján bevethető, de természetes pozícióját tekintve jobb szélső. Már több alkalommal is edzett az első csapattal – a szerk.)

„Folyamatosan figyeljük a korosztályos csapatokat, így őt is. Van egy tervünk a számára, és úgy gondolom, hogy itt nagy sikereket érhet el. Remek képességei vannak, igazi őstehetség. Remélem még hosszú évekig a klub kötelékében marad. Nagy tehetség, a jövő nagy játékosa lehet.” (Spanyol sajtóértesülések szerint, a Barcelona tárgyalásokat folytat ügynökével, Ivan de la Penával, hogy a fiatal spanyol mielőbb aláírja első profi szerződését a katalánokkal – a szerk.)

Pelé (A brazil futball-legenda, teljes nevén Edson Arantes do Nascimento, 82 éves korában hunyt el, 2022. december 29-én.)

„Szeretném kifejezni részvétemet Pelé családjának és az egész brazil nemzetnek. A labdarúgás legendája volt. Igazi úttörő, aki egy egész nemzedék meghatározó alakja volt. Mindenki Pelé, Maradona, vagy Messi szeretne lenni… Ők olyan játékosok, akik történelmet írtak. Sokszor találkoztunk az Aranylabda-díjátadón, ahol mindig kedves szavakat intézett hozzám, és méltatta a Barçát.”

César Montes (A 25 éves mexikói védő 2023-tól az Espanyol játékosa, a szombati mérkőzésen még nem bevethető. Az újságírói kérdés arra irányult, hogy lehet-e olyan meghatározó játékos az Espanyolban, mint honfitársa, Héctor Moreno volt? – a szerk.)

„Jó  igazolás volt az Espanyol részéről. Az Al-Szaddal már játszottam ellene. (Xavi az Al-Szadd edzőjeként találkozott a mexikóival, a 2019-es FIFA-klubvilágbajnokság negyeddöntőjében. Montes a CF Monterrey csapatát erősítette, a mérkőzés a mexikói együttes győzelmével zárult, 3-2-es végeredménnyel – a szerk.) Remek igazolás ez az Espanyolnak, de örvendetes az egész bajnokságnak is.”

Az Osasuna elleni mérkőzést követően jó formában voltak, nehézséget okoz a csapat felkészítése a szünetet követően?

„Úgy érzem jól dolgoztunk a pályán és az edzőteremben egyaránt. Sajnos nem tudtunk egy barátságos mérkőzést sem játszani, de 100%-osak vagyunk. Elégedett vagyok az utóbbi két hétben látottakkal. Remélem legalább olyan formát tudunk majd mutatni, mint Pamplonában.”

Az Espanyolt zavarja, hogy Lewandowski mégis játszhat a holnapi mérkőzésen

„Persze, ez érthető. Azonban még bármi történhet. (Amennyiben a játékvezetői bizottság fellebbezése sikeres lesz, az eltiltás újra életbe lép – a szerk.) Várjuk ki a végét, de remélhetőleg csökken a büntetés.”

Mateu Lahoz (A szombati találkozó játékvezetője lesz – a szerk.)

„Kedvelem őt, mert sokat beszél, kommunikál, magyaráz. Szerintem ez pozitív. A játékvezető döntéseket hoz, és sosem lehet ideges. Ő ilyen. Nehéz a játékvezetői hivatás. Mateu mindig jól érvel a döntései mellett. Kedvelem őt.”

Kapitányok

„A héten eldöntöttük, hogy a negyedik számú kapitányunk Ter Stegen lesz. Ő a rangidős.”

Raphinha és Dembélé

„Raphinha inkább a jobb oldalon szeret játszani, de a bal oldalon is a segítségünkre lehet, ez Ousmanera is igaz. Ferran is tud mindkét pozícióban játszani. Minden az adott mérkőzéstől függ, tudnak ehhez alkalmazkodni. Beszéltem Raphinhával, és nagyon nyitott ebben a dolgoban.”

Min dolgozott Ön és a stáb a szünetben?

„Futball analízist végeztünk, mérkőzéseket néztünk, és Katarban is voltunk öt napot, hogy megnézzünk élőben is pár találkozót. Nem hagytuk abba a munkát, dolgoztunk az edzésprogramokon, szem előtt tartva a játékmodellt és a stratégiánkat. Számomra a futball egy 24 órás munka.”

Felmerült annak a lehetősége, hogy Piqué csak a derbi után vonul vissza?

„Nem, ez az ő személyes döntése volt.”

Busquetset megkérte, hogy hosszabbítson?

„Nem beszéltünk még erről. Még hat hónap van hátra a szezonból, meglátjuk, hogy alakul. Most csak erre az időszakra koncentrálunk, még nem hozunk döntéseket a jövő évet illetően.”

Változott a véleménye, vagy a terve bármelyik játékossal kapcsolatban a világbajnokságon történtek fényében?

„Nem. A játékosaink az eredményektől függetlenül magas szintet képviselnek. Barça játékosok. Voltak akik nem játszottak, (Ter Stegen, Eric, illetve Araújo – a szerk.) vagy csak kevés lehetőséghez jutottak, de összességében jól teljesítettek.”