Hivatalos! A Barça a Camp Nouban fogadhatja a Napolit

A mérkőzésre augusztus 7-én vagy 8-án fog sor kerülni

Csütörtök este az UEFA bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében még be nem fejezett párharc esetében azok a csapatok, akik eredetileg is otthon játszhattak volna a visszavágókon, ebben a szakaszban még a saját stadionjukban fogadhatják az ellenfeleiket. Így a Barcelona is.

Azt már pár hónapja tudni lehetett, hogy a legrangosabb európai kupaporond majd Portugáliában, Lisszabonban érhet véget, azonban azoknál az összecsapásoknál, ahol nem tudták befejezni a nyolcaddöntőket kérdéses volt a helyszín. Amennyiben semleges pályán kellett volna már ezeket a mérkőzéseket is lejátszani, akkor az eredetileg otthon játszó, korábban csoportgyőztes csapatok hátrányba kerültek volna, hiszen ebben az esetben mindkét felvonást idegenben kellett volna lejátszaniuk. Így igazságos döntés született végül.

A még lejátszandó mérkőzések a következők: Barça-Napoli (1-1 az első mérkőzésen); Manchester City-Real Madrid (1-2 az angolok javára az első találkozón), Juventus-Olympique Lyon (1-0 a franciák számára az odavágón) és a Bayern München-Chelsea (0-3 az első felvonáson a németek javára).

Az előbb említett találkozókat augusztus 7-én és 8-én fogják megrendezni, természetesen zárt kapuk mögött. Négy másik csapat az Atlético Madrid, a PSG, az Atalanta és a Red Bull Leipzig már kvalifikálta magát a negyeddöntőkbe.

***