A Barça bemutatta a harmadik számú szerelését a 2021/22-es idényre

A Barcelona csütörtökön bemutatta a harmadik számú szerelését erre az idényre, amit majd a Bajnokok Ligája találkozókon fog viselni a csapat. Néhány hónappal ezelőtt már lehetett látni néhány fényképet erről a mezről, most pedig már biztosra vehető, hogy a kiszivárgott fotók igaznak bizonyultak az elképzelésekkel kapcsolatban.

A mez szeptember 9. és 17. között kizárólag a Barça Store-ban lesz megvásárolható a Camp Nouban, a Canaletasban, a Paseo de Gracián, a La Roca Village-ben, a barcelonai repülőtér T1 és T2 pontjain, valamint az interneten a mindenki által elérhető hivatalos shopban. Ezt követően viszont már mindenhol beszerezhető lesz majd. Természetesen férfi és női változatban is kapható lesz a szerelés, az egyes csapatok szponzorainak feltüntetésével.

A mez függőleges csíkozású, világospiros (nem bordó) és kék színű, de a fent említett csíkokon egy nyomtatás található, amelyen különböző, a Barcelonához kapcsolódó elemek láthatók. A tervezés alapja, hogy a Nike-t Barcelona bizonyos negyedei inspirálták. Ezek olyan városrészek, mint Les Corts, Poble Nou, el Raval, Poble Sec és a Gràcia. A Barça évekig arra kérte a sportszergyártó céget, hogy a dizájnjaikban szerepeljenek a klubra, Barcelonára és Katalóniára vonatkozó utalások – ez pedig most meg is történt.

Ronald Koeman csapata először a képeken látható szerelést jövő kedden, a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén fogja viselni, amikor a Bayern München látogat majd a Camp Nouba.

Pár kép a szerelésről:

***

Öltöztesd a lakást is gránátvörös-kékbe – exkluzív darabok otthonra is!