Yamal és Raphinha emelkedett ki: Barça – Atalanta 1X1 értékelő

Az FC Barcelona 2-2-es döntetlent ért az Atalanta ellen hazai pályán a Bajnokok Ligája alapszakaszának 8. fordulójában. A csapat az első félidőben szenvedett, nem igazán találta az ellenszert az ellenfél letámadására, de a második 45 percre feljavult és már jobban, veszélyesebben futballozott. Ezúttal Raphinha és Lamine Yamal lógott ki felfelé, a leggyengább láncszem pedig újfent Szczesny volt. Az osztályzatok 5,5-től 8-ig terjedtek. A pontozás szempontjairól, elveiről itt olvashatsz.

A kezdőcsapat:

Szczesny: 5.5

A lengyel kapus 3 védést, köztük 1 bravúrt mutatott be, viszont a második kapott gólban alaposan benne volt, ugyanis a lábai között ment el a labda. A vendégek első találatáért nem hibáztatható. A passzjátékával nem volt nagy gond, 9 hosszú átadásából 5 társhoz ment (56%).

Koundé: 6.5

A második kapott gólnál nem tudott közbeavatkozni, hozzátéve, Araujo hibáját kellett (volna) javítania. Ezt leszámítva jól teljesített védekezésben, 5 labdaszerzés mellett 1-1 tisztázást és megelőző szerelést jegyeztek fel a neve mellé. Támadásban nem volt annyira meghatározó és hasznos, mint általában, 1 helyzetet alakított ki, illetve 5 hosszú átadásából csupán 1 talált társat.

Araujo: 6.5

Vegyes a kép a teljesítményét illetően. A pozitív oldalon elsősorban a gólja említendő, először talált be a BL-ben (19. meccsén) és a mostani szezonban. Ugyanakkor hátul többször is hibázott, a lestaktikát még szoknia/tanulnia kell, erre a legjobb példa az Atalanta második találata, ahol ő tartotta játékban az ellenfelet, nem kevéssel lógott be a társak mögé. Nemcsak hibákat, hanem jó megmozdulásokat is láttunk tőle védekezésben, 7 tisztázással, 1 megelőző szereléssel, valamint 3 labdaszerzéssel zárt.

Araujo ezt biztosan nem fogja kitenni az ablakba…

Eric García: 6

Ami a védőmunkáját illeti, vétett kisebb hibákat, de nem volt vele nagy probléma. Ellentétben a passzjátékával, hiányoztak a tőle megszokott felpasszok, 4 hosszú labdájából 2 ment társhoz.

Balde: 7

A hátsó sorból ő játszott a legjobban, védekezésben nem hibázott, hozzátéve, egyszer nagy mentés helyett majdnem öngólt rúgott. A támadójátékhoz jóval kevesebbet tett hozzá az elmúlt mérkőzésekhez képest (0 kialakított helyzet, 1/5 sikeres csel), ami nagyban köszönhető annak, hogy a vendégek sikeresen ügyeltek arra, ne tudjon megindulni.

Frenkie de Jong: 7

A holland középpályás 94%-os sikerességgel (59/63) passzolt, mindhárom hosszú labdája társat talált, azonban csupán 2 átadása volt a támadóharmadba. A labda nélküli játékhoz többet tett hozzá, megállított több kontrát is, 2 megelőző szerelés mellett 2 alkalommal megszerezte a játékszert.

Pedri: 7

Az első játékrészben tőle sem érkeztek kulcspasszok, a második félidőre feljavult, végül 3/3 sikeres hosszú átadással és 1 kialakított helyzettel zárt, valamint neki volt a legtöbb passza a támadóharmadba, egészen pontosan 5. Védekezésben az egyik leghasznosabb játékos volt, 3 szerelési kísérletéből 2-őt sikerrel hajtott végre és felírtak a neve mellé 3 labdaszerzést is. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a Valencia elleni bajnokit hasmenés miatt hagyta ki, ez biztosan nem segítette.

Gavi: 6

Kicsit beleszürkült a mezőnybe, különösen támadásban, bár előkészített 2 lövési kísérletet. Az első kapott gólért kicsit hibáztatható, ugyanis Éderson kicselezte.

Lamine Yamal: 8

Nagyszerű teljesítményt tett le az asztalra, megérdemelten választották meg a találkozó legjobbjának. Az ellenfél csak nagyon ritkán tudta szabályos eszközökkel feltartóztatni, a kis trükkjei, cselei rendre ültek, számos veszélyes megindulást és jópár varázslatot láttunk tőle. Ráadásul gólt szerzett, azt a helyzetet is rendkívül profin, higgadtan oldotta meg. 6-szor lőtt kapura, 3 próbálkozása találta el annak felületét, 2 elakadt a blokkban és 1 mellé ment. A mostani évadban minden sorozatot figyelembe véve 10 találatnál jár, a BL-ben pedig másodszor volt eredményes.

Lewandowski: 6.5

Az első gólnál mesterien indította Raphinhát, viszont ezen a ponton véget is ér a pozitív megmozdulásainak felsorolása. Az egyetlen helyzetét csúnyán elrontotta, ugyanis belebotlott a labdába.

Raphinha: 8

Ő is azon játékosok közé tartozik, aki nagyot javult a térfélcserét követően, a második 45 percben már a legjobbját hozta. Szokásához híven jeleskedett előkészítésben, 5 helyzetet, köztük 4 (!) nagy lehetőséget dolgozott ki, tehát simán zárhatott volna 2-nél több gólpasszal. 4 lövéssel próbálkozott, a kísérleteinek fele talált kaput és az egyik jelentett veszélyt arra. Az alapszakasz végeztével vezeti a sorozat kanadai táblázatát 12 ponttal (8 gól és 4 assziszt). Érdekesség, hogy a klub történetében az ő gól/perc mutatója a legjobb a BL-ben azon labdarúgókat tekintve, akik legalább 1000 percet játszottak a sorozatban… ez még úgy is bravúros és brutális teljesítmény, hogy neki van (messze) a legkevesebb játékperce.

Cserék:

Cubarsí, Ferran, Fermín López: 6

Cubarsí nem hibázott, Ferran pedig majdnem gólt szerzett, az ellenfél kapusa akadályozta meg ebben.

Casadó, Pau Víctor: –

Mozogtak egy jót.

Vezetőedző:

Hansi Flick: 6

A szenvedős, nehézkes első félidő után a második már sokkal jobban nézett ki, fel tudta rázni a csapatot a szünetben. Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, a döntetlen is elég volt a második hely megtartásához, ennek ellenére nem erre játszott, ami szintén dicséretes. A ligaszakasz kezdete, és főleg a Monaco elleni vereség után aligha gondolt arra bárki, hogy a csapat végül másodikként zár. 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, illetve 28 rúgott és 13 kapott gól az alapszakasz mérlege. Az előző jónéhány évhez képest az idei BL-szereplés (eddig) sokkal jobb, amit mindenképpen értékelni kell akkor is, ha az egyeneses kieséses szakaszban nem jönne ki a lépés.