“Úgy tűnik, el kell veszítened, hogy értékeld”

Valverde: rossz eredmény, de még nincs vége

A Sevilla elleni vereség után tisztán elismerte Ernesto Valvede, hogy rossz eredményt értek el, azt is, hogy kockázatot vállalt, és ez most nem jött be. A Kupát így sem akarja föladni, de jelezte, hogy figyel a kulcsemberek erőbeosztására.

Összkép

“Az első félidőben többé-kevésbé kontrolláltuk a játékot. Minden eldőlhetett volna egy játékhelyzetben. A második félidőben jobban feljöttek ránk, egyszer pontosak voltak, és ezért még erősebbé váltak. Ez egy rossz eredmény, nem is kérdés. Hiányzott belőlünk, hogy több gólhelyzetet tudjunk kidolgozni. Innen ered, hogy nem tudtunk betalálni. De még azért előttünk a visszavágó.”

A visszavágón a legjobbak játszanak?

“Várnunk kell. Az igaz, hogy végrehajtottunk változtatásokat erre a meccsre. Azt gondoltam, hogy ma a legmegfelelőbb. Amikor változtatsz, kockáztatsz is. Ha nyersz, beletalálsz. Ha nem, akkor nem. Fontos meccsünk van vasárnap is, amit szeretnénk megnyerni. Nagyon nehéz lesz, mert a Girona kiváló csapat. Szeretnénk folytatni ebben a sorozatban is.”

Bánja, hogy nem volt Messi?

“Nem bánom, ez volt, amit tennem kellett.”

Boateng

“Kockázatos döntés volt, de úgy gondoltam, hogy meg kell hoznom. Azt gondoltam, hogy jobb ha ő játszik egy órát és Luis felet, annak ellenére, hogy még csak most jött. Benne vagyunk nyakig minden sorozatban, nem is állunk meg, úgy gondoltuk, hogy segíthet nekünk.”

Eldobták maguktól a Kupát?

“Számomra ez nem egy vacak sorozat, tudom, hogy mit jelent. Úgy tűnik, hogy amikor sokszor megnyersz valamit, nem értékeled eléggé. Úgy tűnik, hogy amíg nem veszíted el, nem értékeled. De mivel aki elveszíti, az az edző, ezért mondom, hogy nem. Tavaly ráfizettünk arra az erőfeszítésre, amit a Kupában való menetelés jelentett. Idén inkább többet rotálunk, mert a legjobbat akarjuk. A Ligában is szeretnénk fenntartani az előnyünket, és arra is gondolunk, hogy segítenünk kell mindenkit a keretünkben, aki itt van.”

Szakaszok

“Szerintem voltak jó időszakaink, és mások is, amikor az ellenfél volt a jobb. Ez a pontosságon is múlik.”

De Jong

“Rendkívül reményteljes igazolása a klubnak, akiben van perspektíva a jelenben és a jövőben is. Egy nagy játékos, szép jövő állhat előtte. A legjobbat kívánjuk neki, mert a sikerei a klub sikerei is lesznek. Nagy igazolás, nagy eredmény.”