Király-kupa sorsolása, de mikor jön a Barcelona?

Kisorsolták a Copa del Rey második körét, de a Barcelonának ebben még nem kell részt vennie, mert a Szaud Arábiában rendezendő Szuperkupában érdekeltek csak a harmadik fordulóban kapcsolódnak be a sorozatba, így a Barcelonát január 4-én láthatjuk legelőször a spanyol Király-kupában.

Kisorsolták a Copa del Rey második körének párosításait. Az első körből 55 csapat jutott tovább, hozzájuk csatlakozik a harmadosztály (Primera División RFEF) győztese, a Racing de Santander, aki mentesült az első forduló részvétele alól, azaz 56 csapat küzd meg egymással december 21-én. A továbbjutó 28 csapat mellé csatlakozik a januárban Szaud Arábiában a Szuperkupáért küzdő négy résztvevő: Real Madrid, Barcelona, Betis, Valencia. Így alakul ki a 32-es mezőny.

A legjobb tizenhat közé jutásért január 4-én játszanak a felek, itt már a Barcelona is bekapcsolódik.

A legjobb nyolcba kerülésért január 18-án küzdenek a felek.

A negyeddöntőt január 25-én rendezik.

Elődöntő első mérkőzésére február 8-án kerül sor, visszavágó március 1.

A döntő május 6-án lesz.

Tehát a spanyol kupasorozatban csak az elődöntőt rendezik oda-visszavágó alapon, a többit egy mérkőzésen kell eldönteni, ha másképpen nem, akkor hosszabbítás után büntetőkkel. Az alacsonyabb osztályban szereplők a pályaválasztók, ha azonos ligában játszanak, akkor a párosítás elsőnek kihúzott résztvevője a kedvezményezett.

Barcelona biztosan nem találkozik már a Cadízzal és az Almeríával, ők első osztályú csapatként már az első körben kiestek. A sorsolásra váró klubok között ott volt még 16 gárda a másodosztályból, közte Piqué csapata az Andorra is (ellenfele a kupában idegenben a szintén másodosztályú Levante lesz), 12-én a harmadosztályból (Primera División RFEF) és 14-en a negyedosztályból (Segunda División RFEF).

A sorsolás irányított volt, a LaLiga Santanderben szereplő csapatokat nem sorsolták össze.