Xavi: „A spanyol foci egy sokkal védekezőbb és taktikusabb játék irányába halad”

Szerdán a Barcelona a kiváló formában lévő Real Sociedadot fogadja a Camp Nouban, a Copa del Rey negyeddöntőjében. Xavi, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy nehéz dolguk lesz, ugyanis a Sociedad és a Barça stílusa több szempontból hasonló. Az újságírók kérdezték a Gavi által elkövetett szabálytalanságokról, és a fiatal spanyol hevességéről, ezeket a kritikákat Xavi nevetségesnek találta. A Femení, vagyis a női csapat is terítékre került. Xavi méltatta őket a Spanyol Szuperkupa megnyerése miatt, ezután a mestert a sajátos díjátadó ceremóniáról kérdezték, de erre kitérő választ adott. A szerdai találkozót Gil Manzano fogja vezetni. A katalánok trénere szerint nekik csak a mérkőzéssel kell foglalkozniuk, erre van ráhatásuk, a játékvezetés pedig mellékes.

A holnapi mérkőzés

„Döntő fontosságú mérkőzés lesz, a negyeddöntőben játszunk. A szurkolóink előtt léphetünk pályára, akikre nagy szükségünk van. Remélhetőleg most is legalább 80.000 ember összegyűlik majd, mint legutóbb. (A hétvégi, Getafe elleni bajnokin a nézőszám 79814 volt – a szerk.) Jó mérkőzést játszottunk a Getafe ellen, remek formában vagyunk, és jó eredményeket értünk el, ami miatt megjött az önbizalmunk. Úgy gondolom nagy mérkőzés lesz, egy kemény csapat ellen, amely védekezés és támadás tekintetében is kiemelkedő. A Spanyol Kupa negyeddöntőjét láthatjuk majd, ami nagyon érdekes találkozónak ígérkezik.”

Iñaki Peña játszani fog?

„Holnap fogjuk meghozni a döntést. Az edzés normál menetben megy, cserélgetjük a csoportokon belül az embereket, így ők sem sejthetik, kik lesznek a kezdők. Mérkőzés előtt másfél-két órával fogják megtudni.”

Gil Manzano fogja vezetni a mérkőzést, aki Lewandowskit is eltiltotta. Ez okozhat problémát?

„Ez nem befolyásol minket. A legjobb formánkat kell hoznunk. Reméljük a mérkőzés nyugodt mederben folyik majd, mert a bíró akkor a legboldogabb, ha nem történik semmi eget rengető, és nincs dráma. Visszatérve a játékvezetőre, Robert sem aggódik, hiszen profi, a mérkőzés a legfontosabb, ez az amit kontrollálni tudunk.”

Busquets – Zubimendi

„Zubimendi sokkal inkább erős fizikálisan és gyors, Busi viszont technikásabb szerintem, valamint jobb a passzjáték terén. Zubimendi egy remek játékos, de nem csak őt emelném ki, a Sociedad tele van jó focistákkal, ott van például Sørloth, vagy Kubo. Nehéz mérkőzés lesz.”

A Getafe hátul védekezve játszott, a Sociedad sokkal jobban kinyílik, játéka a Barcelonáéhoz hasonlít. Melyik a jobb Önöknek, hogy készülnek fel erre?

„Ez attól is függ milyen állapotban vagyunk. A szuperkupa napján nagyon jól kijött a lépés, a csapat kiemelkedően jó formában játszott. Az előző mérkőzésen nem voltunk annyira élesek, nem álltak össze a dolgok. Minden az adott pillanattól függ. Nem minden nap vagy tökéletesen koncentrált, de ilyenkor is versenyképesnek kell lenned, még akkor is, ha nem a legszebb játékot mutatod. A mérkőzésektől függően vannak alternatíváink védekezésben, a középpályán és a támadóharmadban, ez a legfontosabb.”

Az átigazolási időszak hamarosan zárul. Számíthatunk még egy utolsó pillanatban történő meglepetésre, vagy kizárt ennek a lehetősége?

„December elseje óta azt mondom, hogy egy nagyon csendes átigazolási időszakra számítunk az új érkezők tekintetében. Nyugodt vagyok, örülök a jelenlegi keretnek. Nem akarok kizárni semmit, de jelenleg nincsenek új híreim ezzel kapcsolatban.”

Látva a Sociedad előző mérkőzéseit, ön is hasonló játékot szeretne megvalósítani a pályán?

„Imanol (Imanol Alguacil, a Real Sociedad vezetőedzője – a szerk.) meglátásai már évek óta működnek. Történelmet írt a csapattal. (A 19/20-as szezonban Spanyol Kupát nyert az együttes- a szerk.) Számomra nagyon példamutató a munkája. Sok dolgot kedvelek a Sociedad játékában, például agresszíven letámadnak, magasan védekeznek, és nyomás alatt tartják az ellenfelüket. Ez mind Imanol érdeme.”

Gil Manzano – Lewandowski: a játékosoknak jobban tartaniuk kellene a játékvezetőtől?

„Mindig azt mondom nekik, hogy ne foglalkozzanak a játékvezetővel, ezek olyan szituációk, amire nem vagyunk ráhatással. A játékot, az érzelmeinket kontrollálhatjuk. Jelenleg jó formában vagyunk és jó pillanatba n jön ez a mérkőzés, a bíró személye nem befolyásolja a dolgokat.”

Holnap minek kell jól működnie a pályán?

„Nálunk kell legyen a labda. Az ellenfelünk nagyon jó labdatartásban, de nekünk kell dominálni a játékot. Labdavesztés esetén rögtön nyomást kell gyakorolnunk rájuk, ahogy azt ők is teszik. Hasonló játékstílusban fociznak, mint mi.”

Gavi túl meggondolatlan és heves a pályán?

„Ez teljesen nevetséges számomra. A kérdéses helyzetekben a bíró dönt. Ő szívvel-lélekkel küzd a pályán. Sok szabálytalanság történik ellene is, amikor néma marad a síp. Ezt is a Villarato, vagy a dopping-elmélet alkotói találták ki? (Nevet) (Xavi a sikeres Guardiola-éra vádjait hozta fel. Ebben az időben többen doppingolással vádolták a Barça játékosait, kiemelkedő teljesítményük miatt. A  Villarato jelenti Ángel María Villar regnálásának időszakát a Spanyol-labdarúgószövetség élén, ekkor több, főleg madridi kötődésű sajtóorgánum fogalmazta meg azokat a vádakat, melyek szerint a szövetség és a játékvezetés kedvez a Barcelonának. A vádakat nem sikerült bizonyítani – a szerk.)

Remek időszak

„Jelenleg jó formában vagyunk, és nőtt az önbizalmunk a megszerzett cím miatt. Nem állhatunk le, éhesnek kell maradnunk. Nem dőlhetünk hátra amiatt, hogy kiváló játékkal, remek teljesítményt nyújtottunk a Real Madrid ellen. Fejben már a kupára kell koncentrálnunk, a La Ligára és az Európa-ligára. Három cím maradt, amiket meg akarunk nyerni. A szezon elején már mondtam, hogy a célunk, hogy trófeákat nyerjünk. Egyet már megszereztünk, még maradt három. A hangulat remek, most a játékosaink, különösen a fiatalok fellélegezhettek, és tudják folytatni a munkát.”

Az FC Barcelona női labdarúgócsapatát kizárták a Copa de la Reina (Queen’s Cup – a Spanyol- labdarúgó szövetség női, éves kupasorozata – a szerk.) sorozatból. Rosszat tesz a sportnak, hogy a párharcokról nem a pályán döntenek, hanem egy íróasztal mögül? (Az FC Barcelona figyelmetlenül az eltiltását töltő Geyse Ferreirát pályára küldte, akit az előző szezonban, még a Madrid CFF játékosaként állítottak ki két sárga lappal, egy Huelva elleni kupameccsen – a szerk.)

„Ez a szabály, a hibát mi követtük el, ennyi történt. Őszintének kell lennünk, elkövettünk egy hibát, amiért kizártak minket, a Copa de la Reinából, amit tudomásul kell vennünk. Vannak szabályok, ez alapján döntenek, most is így történt.”

Gavit Casemirohoz hasonlították, ismét a játékos kemény belépőire utalva

„Amikor a nemzeti csapatban játszik mindenki odáig van tőle, és élteti. A Barçánál mindig átlépi a határvonalat, túl keményen játszik, ha nyerünk még jobban kritizálják. Gavi mindig ugyanolyan szenvedélyesen játszik, óriási alázattal. Sosem szabad leállnia, a határ a csillagos ég számára.”

Raphinha az előző mérkőzésen játszott a bal oldalon is, mi a véleménye a teljesítményéről?

„Gólokat szerez. Gólpasszokat ad, amik mérkőzéseket döntenek el, ezt az előző találkozón is láthattuk. Jó, hogy mindkét szélen képes jó teljesítményre. Dinamikus, jól játszik, elégedett vagyok vele. Folyamatosan fejlődik, ami fontos személyesen neki és a csapat számára is. Megteremti a különbséget a pályán, ez a Barçánál nem egyszerű, de neki sikerül.”

A Barcelona védelme idén nagyon stabil. Milyen munkát végzett a stáb speciálisan a védekezés feljavítására, és hogy értékelné ter Stegen teljesítményét?

„Marc kimagasló teljesítményt tesz le az asztalra, talán az eddigi legjobb formáját hozza Barcelonában. Emlékeztet az első évére 2015-ben, amikor nagyon magabiztos volt, remekül védett és ő jelentette a különbséget. A védelmen nagyon fontos dolgozni. Védeni kell az üres területeket és a széleket, gyakorolni az emberfogást, ezeken folyamatosan dolgozunk, ami meg is mutatkozik a La Ligában.

Milyen szinten van a jelenlegi spanyol futball?

„A spanyol foci egy sokkal taktikusabb, védekezőbb játék irányába halad. Sok lapot osztanak, és sokszor állítják meg a játékot. Az a tendencia, hogy húzódj be a kapud elé.”

Miért nehéz egy olyan játékost találni, mint Busquets?

„Mindig az adott generációtól függ, van olyan, hogy több középpályás is kijön az akadémiákról. A Realnál például belső védők is. Lehet szükségünk lesz egy klasszikus védekező középpályásra majd Busi után, de egy remek generációt láthatunk most is, ott van Baldé, Pedri, Gavi, Eric, Araújo…”

Holnap de Jong szerepelhet védekező középpályásként Busquets mellett?

„Ez az ellenféltől függ. Vérbeli focista. Jobban szeretem, ha középen játszik, de próbálunk neki több szabadságot adni, hogy bátran áttörje az ellenfél vonalait.”

Kessié

„Fontos eleme a csapatnak, egyszer sem gondoltam arra, hogy távoznia kéne. Remek focista, aki a Ceuta ellen kiemelkedően teljesített. Kedvelem a játékát, és több formációban is bevethető.”

Van olyan, amit elleshetnek a női csapattól?

„Láttam a mérkőzésüket a Spanyol Szuperkupa döntőjében. Nagyon jók voltak a labdakihozatalokban, két védekező középpályással játszottak. Remek dolgokat láthattunk tőlük a pályán. Jonathannal (Jonathan Giráldez – a Femení  vezetőedzője – a szerk.) sokszor beszélünk taktikai elemekről, és örülök, hogy a klub más edzőivel jó kapcsolatot ápolunk. Kiváló munkát végeznek, és gratulálok nekik, hogy megnyerték a Spanyol Szuperkupát, aminek a döntőjében magas szintet képviseltek.”

A Spanyol Szuperkupa döntőjében a Barça Femení rendhagyó módon kapta meg az érmeket, mi a véleménye erről?  (A döntőt követő díjátadón a Barcelona játékosai egy dobozból vették át érmeiket. A Spanyol-labdarúgószövetség kommunikációja szerint az előírt protokollt követték a díjátadón, azonban ez sokakban felháborodást keltett, a Spanyol Labdarúgók Szakszervezete (AFE) szerint egyértelmű diszkrimináció történt – a szerk.)

„Nézze a szövetséget kell erről megkérdezni, én nem akarok állást foglalni ebben, vitát, vagy félreértéseket generálni.”

Take Kubo

„Take megteremti a különbséget a pályán. Nagyon gyors, és jó az egy-egy elleni párharcokban. Nagyon erős fizikálisan, ez megmutatkozik, amikor védekezik. Kiváló és nagyon érdekes játékos. Sok éve követem, mindig is kedveltem a játékát. A Barcelona utánpótlásában nevelkedett, egy olyan focista, aki a különbséget jelentheti. Nagyon tehetséges labdarúgó, vigyáznunk kell vele.”

Videók elemzése a egyéni ülések alkalmával

„Ezek rövid összeállítások, 3-4 percesek. Fontos, hogy a játékosok visszanézzék magukat. Nem azért vagyunk, hogy kritizáljuk őket hanem, hogy a segítségükre legyünk. Sokat fejlődnek ezáltal, és mi is.”