„Hogy mi lesz, ha nyerünk? Nem foglalkozunk agyszüleményekkel”

Valverde elismeri a Madridot, de győzni akar

Ernesto Valverde bőven kapott kérdéseket a Madrid elleni Klasszikus előtt a Barcelona utolsó edzését követően. A szakvezető fontosnak tartja a meccset, de túlzásokba sem esett. Ismerik és elismerik a Madrid érdemeit, képességeit, de azon lesznek, hogy a saját stílusuk érvényesüljön és hogy nyerni tudjanak.

Kövesd a Clásico eseményeit ÉLŐ-ben a meccs napján az EuroBarça Feedben, Itt!

Javulás a Szuperkupa óta

„Ez olyan, mint bármi más. Ez egy hosszú szezon, és egy ilyen hosszú szezonban van idő rossz pillanatokra, arra, hogy felülkerekedj ezeken, hogy ismét válságba kerülj, és minden hasonló dologra. Abban a pillanatban egy rossz eredményt értünk el, aminek volt hatása. Ez a jelenlegi is egy pillanat a szezon során, fontosabb pillanat, mint sok más meccs, hiszen ez egy fontos találkozó, ahol szeretnénk érvényre juttatni a jó formánkat, jó meccset játszani és nyerni. Figyelembe véve azt is, hogy ez milyen nehéz feladat. Az ellenfelünk egy rendkívül erős, jó csapat, otthon játszanak… Meglátjuk.”

A labdabirtoklás szerepe

„A labdabirtoklással önmagában nem nyered meg a meccset. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Arról van szó, hogy hány gólhelyzetet tudsz kidolgozni. Vannak csapatok, akik nem tudják birtokolni a labdát, de kidolgoznak helyzeteket. Ez fontos szempont lehet, de végeredményben az számít, hogy odaérsz-e a kapu elé és kidolgozol-e helyzeteket. Ők is nagyon jól játsznak kontrára.”

Egy győzelemmel kiesénének a versenyből?

„Nem, egyáltalán nem. De egyébként sem gondolunk egy adott meccsnek a következményeire egészen addig, amíg meg nem történik valami. Nem vesztegethetjük azzal az időt, hogy agyszüleményeket gyártunk. Történik ami történik, nagyon sok lesz még hátra a bajnokságból mindkét csapat számára, minden nyitott marad.”

Az Atlético feljelentése

„A klubunk mindig a legalitás keretein belül csinálja a dolgokat. Nincs több mondanivalóm ezzel kapcsolatban. Minden klub szabadon tehet azt, amit megfelelőnek talál.”

A Madrid Bale-lel vagy Bale nélkül?

„Nem befolyásolja a kezdőcsapatomat, de befolyásol bizonyos részleteket. Nem ugyanolyan, mint ha Iscoval játszanának, vagy Asensioval. Függetlenül attól, hogy ki játszik, a mi stílusunk nem fog sokat változni.”

A Barça lenne a favorit?

„Nem hiszem, hogy azok lennénk. Ezek olyan meccsek, amiken nem számít az sem, hogy ki hányadik helyen áll. Különleges meccsek, ahol ez nem számít annyira, egyszerűen azért, mert óriási a nyomás és felfokozott a hangulat. Ők ráadásul otthon játszanak.”

A Barça a Bernabéuban

„Ezek egyszerű statisztikák, amelyek biztosan mondanak valamit. De a holnapi meccsre tekintettel, ezek nem sokat számítanak. Szeretnénk folytatni a jelenlegi vonalon, de tudjuk, hogy milyen nehéz ez. Ahhoz, hogy előre nézzünk, ez nem segít.”

Miben nem hibázhatnak?

„Tudjuk, hogy ilyen meccseken nagyon oda kell figyelni minden részletre, mert vannak a pályán olyan játékosok, akik annyira jók, hogy bármelyik játékhelyzetből eldönthetik a meccset. Azon kell fáradozni, hogy mindezek az apró részletek, amik számíthatnak a végeredményben, a mi oldalunkra dőljenek el. Nagyon jól kell helyezkednünk ahhoz, hogy elkerüljük a letámadásukat. A Szuperkupában nagyon megnehezítették a dolgunkat a letámadásukkal, ezt felül kell múlnunk.”

Piqué

„Nem látom, hogy extra motivált lenne. Teljesen rendben van, jól van, nyugodt, ahogyan én is.”

Sorfal

„Ez egy olyan dolog, amit évekkel ezelőtt azzal a szimbolikus jelentéssel csináltak, hogy elismerje egyik játékos a másikat. Nem volt mögötte ez a nagy felhajtás, mint most, ami mindent beszennyez. A mi elismerésünket már megkapta a Madrid mindazért, amit elért. Én nem állnék sorfalat senkinek, és azt sem szeretném, ha mások állnának nekem. Látva ezt az változatát, ami most van… elveszítette a korábbi eszenciáját.”

Sikeréhség

„Nagyon várjuk ezt a meccset, hogy kárpótoljuk magunkat a Szuperkupa után. Mindkét csapat jó formában várja a meccset, és szerintem készen állunk.”

Aki karácsonykor bajnok, nyeri a trófeát is?

„Holnap nem nyerünk semmit, az Atlético 6 pontra van, és akár 3 pontra is kerülhet, ráadásul mindig vannak kivételek. Ez az év is lehet egy kivétel. Úgy megyünk neki ennek a meccsnek, mintha ez lenne az utolsó meccsünk.”

Milyen meccset képzel el előre?

„Feltételezem, hogy élvezve a saját pályájuk adta előnyt, határozottan nekünk fognak jönni, és megpróbálják kihasználni a képességeiket. Általában azokban a pillanatokban tudnak a leginkább meglepni, amikor úgy néz ki, hogy a leginkább nyeregben vagy. Úgy tűnhet, hogy dominálod őket, de lehet egy gyors ellentámadásuk, egyszerűen azért, mert remek a kontrájuk. Nagyon sok erényük van. Jók állított helyzetből, kombinációból… Úgy gondoljuk, hogy meg fognak próbálni nagyobb nyomást helyezni ránk elsősorban a meccs elején, hogy ők uralják a meccset. Tudjuk, hogy nagyon jól kell kijönnünk a pályára.”

A nyomás a Madridon van?

„Nem. Mindkét csapat úgy megy neki a meccsnek, hogy van rajta nyomás, mert ennek a meccsnek nagy a jelentősége.”

A Szuperkupa tanulsága

„Szerintem az odavágót az első félidőben veszítettük el. Nem tudtunk felülkerekedni a letámadásukon, hibákra kényszerítettek. Ezért azt gondoljuk, hogy nagyon jól kell kezdenünk a játékot, és lépésről lépésre kell a saját stílusunkat érvényre juttatnunk. Nyerni fogunk kimenni a pályára a meccs elejétől kezdve.”

Iniesta

„Különleges játékos, más, mint a többiek, akit sokkal nyugodtabbnak látok a meccs kapcsán. Ő egy garancia a jó játékra, amellett, amit az öltözőben is és a szurkolók felé is ad. Idén igyekszünk jól beosztani az erejét. Az igaz, hogy már közelebb áll a visszavonuláshoz, mint a pályafutása kezdetéhez. Tudjuk, hogy az ellenfelek mennyire félnek tőle, és egyben tisztelik is, számunkra pedig óriási értéket képvisel.”

Különleges meccs

„A különleges meccs mindig a soron következő. Ez fontos, nagyon sok fontos meccs volt már a pályafutásom során korábban. Tudom, hogy fontos amiatt, amilyen hullámokat gerjeszt, de azt nem mondanám ki, hogy ez a pályafutásom legfontosabb meccse.”

Kövesd a Clásico eseményeit ÉLŐ-ben a meccs napján az EuroBarça Feedben, Itt!