Gigászi lépés a Ligáért: 0-3

Messiék ismét győztek a Bernabéuban | Lassan indultak, de beindultak

A Barcelona rendkívül nehéz, végig küzdött első félidő után a második játékrészben hármat lőtt a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak, mellyel megnyerte a szezon első bajnoki Clásicóját, és óriási lépést tett előre a bajnoki cím megszerzése felé. Az első 45 percben jobb volt és közelebb állt a gólhoz a Real Madrid, a Barcelona érdeme az volt, hogy ekkor sem kapott gólt. A második félidő azonban már más játékot hozott. A Barça feljött, a Madrid visszaesett, a katalánok emberelőnybe is kerültek, így a vége 0-3!

A két tréner közül Zidane húzott meglepőt, és alkalmazkodott a Barcelonához azzal, hogy Isco helyett Kovacicnak szavazott bizalmat a középpályán. Ezzel elvett a csapat támadó potenciáljából, de hozzáadott a stabilitásához, és ahhoz, hogy a középpályán semmiképpen se legyenek létszám hátrányban. A Barcelonában ugyanis ezúttal is négy középpályás játszott Paulinhoval együtt.

Ahogyan arra számítani lehetett, a Madrid kezdett támadóbb felfogásban, agresszíven, előretolt letámadással, ami megbénította a Barcelona előre játékát. A Madrid fejelt is egy lesgólt, majd a 10. percben Cristiano révén óriási helyzetet hagyott ki – a portugál lyukat rúgott 14 méterre a kaputól. Ezzel szemben a Barcelona letámadása nem volt határozott, Busquets-ék inkább kivárásra játszottak, és ha esetleg támadhattak, azt is lassabban csinálták. A Madrid jobban játszott labdával és labda nélkül is, a Barcelona csak szenvedett a blancók szorításában, csak az volt a meglepő, hogy nem került hátrányba.

A Barcelona első helyzetére egészen a 30. percig kellett várni, akkor viszont óriási kellett védenie Keylor Navasnak a Messi labdájára érkező Paulinhóval szemben. A másik oldalon Ter Stegen sem maradt el persze egy perccel később, amikor lábbal szögletre tolta Ronaldo lövését. A félidő második felére viszont alapvetően enyhült a Madrid letámadása, a Barcelona már képes volt támadásokat is vezetni, de távol állt attól, hogy komfortosan érezze magát, amire még egy példa volt Benzema kapufája a 43. percben – amikor már Ter Stegen sem segített volna.

A Barça mindenesetre nagyon örülhetett annak, hogy kihúzta 0-0-val az első félidőt, hiszen a Madrid lényegesen többet tett azért, hogy gólt szerezzen.

A második félidő ezzel szemben egészen másként kezdődött: a Barcelona kényelmesen birtokolta a labdát, feljebb tolta a vonalait, a Madrid pedig letámadása szinte eltűnt. A fővárosiak úgy jöttek ki a folytatásra, mintha az első félidőben felemésztették volna minden erejüket, és csak lassan követték, hogy mit csinál a Barcelona.

Támadott is a katalán csapat, és az 54. percben a vezetést is megszerezte: Busquets még csak játszadozott a labdával a saját térfelén, majd indította Rakiticet, előtte rengeteg terület maradt szabadon, létszámfölényes helyzet alakult ki, Sergi Robertohoz került a labda, a szélső okosan adott keresztbe Suárezhez, az uruguayi pedig befejezte a támadást. 0-1!

A gólt követően természetesen fölébredt a Madrid a második félidő elején mutatott álmából, de a Barcelona ekkor már jóval magabiztosabb volt, mint az első félidőben.

Jött is egy újabb gólveszélyes támadás, ezúttal is Suárez lett volna a befejező, előbb Navas védett, majd a hosszú sarokba tartó lövése kijött a kapufáról. A kipattanót Paulinho fejelte kapura, a gólba tartó labdát pedig Carvajal kézzel kiütötte. Piros lap és büntető: a tizenegyest Messi kíméletlenül bevágta, a Barcelona pedig a szünet után 20 perccel nem csak kétgólos előnybe került, hanem emberelőnybe is.

A Barcelona ekkor már nyeregben volt, és természetesen támadott tovább, könnyen meglőhette volna a harmadikat, de a Madrid sem adta föl hazai pályán még emberhátrányban sem. Zidane többet is cserélt jött Asensio és Bale, és akadtak is szépítési lehetőségei a Madridnak bőven. Hogy ez nem sikerült, nagyban köszönhető Ter Stegennek, de kaphat dicséretet Piqué és Vermaelen is.

A slusszpoén a 93. percben jött el, amikor egy újabb, véglegekig kijátszott támadás végén Aleix Vidal megpattanó lövése is a kapuba jutott: 0-3 a vége.

A Barça nagy győzelmet ért el ismét zsinórban harmadszor nyert a Bernabéuban a Ligában, és a bajnoki tabellán egy mérkőzéssel többet játszva 14 pontos előnybe került a Madriddal szemben.

Real Madrid – FC Barcelona: 0-3 (0-0)
Madrid, Santiago Bernabéu
80.204 néző
Vezette: Sánchez Martínez

Real Madrid: Navas – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro (Asensio 72′), Modric, Kroos, Kovacic (Bale 72′) – Benzema (Nacho 66′), Cristiano Ronaldo.

FC Barcelona: ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Vermaelen, Jordi Alba – Busquets, Rakitic, Iniesta (Semedo 76′), Paulinho (André Gomes 84′) – Messi, Suárez.

Gólok: Suárez (54′), Messi (64′ tizenegyesből), Aleix Vidal (93′).