Felejthető győzelem a Montiliviben: 0-2

Semedo és Messi góljával nyert a Barça a Girona ellen

Az FC Barcelona vasárnap délután a Girona FC otthonába látogatott a spanyol bajnokság 21. fordulójában. A katalán derbin a kisebb csapat nem vallott szégyent, jól játszva több nagy helyzetet is ki tudtak alakítani Stuaniék, de egyiket sem tudták gólra váltani. A Barça ezzel ellentétben Semedo és Messi révén két ziccerét is belőtte, így viszonylag könnyen behúzták Piquéék a három pontot. Persze ezt az is megkönnyítette, hogy a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott a Girona. A Barça-szurkolókat két dolog is bosszanthatja: Coutinho újra gyengén játszott, Busquets pedig eltiltás miatt nem játszhat jövő héten a Valencia ellen.

A Barcelona hét közben a Király Kupában a Sevilla ellen 2-0-ás vereséget szenvedett, itt volt a lehetőség a javításra – ha nem is ugyanabban a sorozatban. Az Atlético Madrid szombaton nyert a Getafe ellen, így két pontra olvadt a katalánok előnye a bajnokságban. Az öt pontos előnyhöz zsinórban a nyolcadik bajnokiját kellett megnyerni a Barçának. A Sevilla elleni kupameccshez képest hat változást eszközölt Valverde, tehát mondhatni a legerősebb csapatával állt fel a Girona ellen.

Az első percekben különösebb helyzet nem alakult ki, a játék kiegyenlített volt. A kilencedik percben azonban a tizenhatoson belül egy lepattanó után Semedo a gyengébbik lábával kapásból elvállalta a lövést, a labda a kapu hálójában kötött ki, az állás 0-1! A portugálnak ez volt az első gólja gránátvörös-kékben, így a Barça sorozatban 32. alkalommal talált az ellenfél kapujába idegenbeli bajnokin.

Nem sokkal később a Girona is helyzetig jutott, de Alcalá fejese fölé ment. A 16. percben Messi zseniális indítása után Coutinho találta szemben magát Bono kapussal, de nem tudta ellőni a labdát a hálóőr mellett. A Barça utolsó helyzete az első félidőben a 23. percben adódott, ekkor Messi lövése a tizenhatoson kívülről haladt el a kapufa mellett. Az első játékrész második felében a Girona irányította a játékot, a 42. percben óriási lehetőség alakult ki Ter Stegen kapuja előtt. Stuani vihette a labdát egy az egyben a kapusra, de a német hálóőr lábbal hárítani tudott. A játékszer Lenglet lábáról pattant le Pons elé, aki egyből tüzelt, de Piqué a gólvonalról ki tudta vágni a labdát. Az első félidő így 0-1-el zárult.

A második játékrész úgy folytatódott, ahogy az első befejeződött. Stuani ismét tisztán lőhetett a kapura a tizenhatoson belül, de ezt a csatát is Ter Stegen nyerte. Az 51. percben aztán Espinosa lépett oda Suáreznek, a játékvezető úgy látta, sárga lapot ér a belépő, így második sárgával kiállította a védőjátékost, a Girona 10 emberre fogyatkozott. Az emberhátrány ellenére a következő percekben újra Stuani veszélyeztetett, de mindkét próbálkozását védte a Barça hálóőre. A 69. percben aztán Suárez ugratta ki jól Albát, aki pedig pontosan passzolt középre Messinek, az argentinnak már nem volt nehéz dolga, könnyed mozdulattal emelte át a kapus fölött a labdát, 0-2!

Nem sokkal később Messi megduplázhatta volna a góljainak számát. Suárez passza után közvetlenül a kapu előtt lőhetett, de a kapus hárítani tudott. A lefújás előtt egy perccel újra Messi ugratta ki Coutinhót – hasonlóan az első félidőhöz -, de a brazil újra elpuskázta a lehetőségét. Ugyanígy tett Suárez is a mérkőzés utolsó támadásánál, Bono védte a lövését, de ez már nem sokat számított, a találkozó két gólos vendég győzelemmel zárult.

A Barça tehát behúzta sorozatban a nyolcadik győzelmét a spanyol bajnokságban egy felejthető mérkőzésen. Így a katalánok megtartották az öt pontos előnyüket az Atlético Madrid előtt a tabella élén. Szerdán a Sevilla a Király Kupában, szombaton a Valencia a La Ligában jön a Camp Nouba. Utóbbi találkozón Busquets biztosan nem léphet pályára, mert a Girona ellen megkapta az 5. sárga lapját a sorozatban.

Girona FC – FC Barcelona: 0-2 (0-1)
Estadi Montilivi, Girona
14.021 néző
Vezette: Pablo Gonzales Fuertes

FC Barcelona: ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet (Vermaelen 77), Alba – Rakitic, Busquets (S. Roberto 82′), Vidal (Arthur 58′)– Messi, Coutinho és Suárez.

Girona FC: Bodo – Alcala, Espinosa, Juanpe – Porro, Pons, Granell (Paik 86′), Valery – Portu (Lozano 80′), Stuani és García (Douglas 70′).

Gólok: 0-1, Semedo 9′. 0-2, Messi 69′.

Kiállítás: Espinosa 51′.