Idegenbeni mélypont, Granada – Barça: 2-0

Megérdemelt vereség | Ötlettelen, veszélytelen játék

A Granada FC fogadta vendégül az FC Barcelonát a spanyol bajnokság ötödik fordulójában. A katalánoknál nem kezdett Messi, így várható volt a döcögősebb játék. A hazaiak a mérkőzés legelején vezetést is szereztek, és az első félidőben jobbak is voltak ellenfelüknél. A katalánok szinte teljesen veszélytelenül játszottak az egész találkozó folyamán, hiába jött be a félidőben Messi és Ansu Fati. A második játékrészben végérvényesen eldöntötte a párharcot a Granada, miután egy tizenegyesből megszerezte a második gólját. Messiék egy kaput találó lövésig jutottak, így megérdemelten nyert a hazai csapat, amely át is vette a tabella első helyét ideiglenesen. 

Kisebb meglepetésre Messi nélkül kezdett a Barcelona, és a számára nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogyan előzetesen elgondolta volna. A Granada az első támadásából, a 2. percben máris megszerezte a vezetést, miután Junior Firpo bizonytalan hibáját követően a hazaiak lövésének lepattanójából Azeez a kapuba fejelte a labdát. 1-0 tehát. A folytatásban is inkább a Granada volt veszélyesebb. A 15. percben Puertas vette célba a kaput a tizenhatos vonaláról, de a lövést Ter Stegen hárítani tudta. A következő néhány percben kezdett magára találni a katalán csapat, de még így is csak egy közeli szabadrúgás az, amit fel lehet jegyezni az első játékrészben, mint veszélyes vendég kapuralövés. Az első félidő így 1-0-al zárult, méghozzá barcelonai kaput találó lövés nélkül. A szünetben tehát volt dolga Valverde edzőnek, mert az első játékrészben szinte teljesen veszélytelen volt az ellenfél kapujára a Barça.

Ahogyan azt várni lehetett, jött is Messi a félidőben, ahogyan Ansu Fati is. A két lecserélt játékos pedig nem mást volt, mint Junior Firpo és Carles Pérez. A balhátvéd pozícióját Semedo vette át, Sergi Roberto így egy sorral hátrébb húzódott. A katalánok tehát a második félidőben szerkezetet is váltottak: 4-2-3-1-es rendszerben játszott a csapat.

Messi beállítását követően egyből felélénkültek a Barcelona támadásai. Az 50. percben veszélyes helyről következett szabadrúgás, azonban az argentin labdája a sorfalban kötött ki. A következő percekben próbálkoztak a katalánok, de nagyobb lehetőség nem alakult ki. A 63. perben aztán Rakitic helyét Vidal vette át, pár percre rá azonban a chilei kézzel ért labdába a saját tizenhatosán belül, rövid videózás után tizenegyes következett. A büntetőt Vadillo értékesítette a mérkőzés vége előtt 25 perccel: 2-0. Hiába próbálkozott továbbra is a katalán alakulat, nem tudott elég veszélyes lenni a Granada kapujára. Elég, hogyha szemügyre vesszük, hogy az első kaput talált lövés mikor érkezett a vendégektől: a 83. percben. Ekkor Messi volt az, aki kaput talált, azonban a lövését a hazaiak kapusa hárítani tudta. A Barcelona tehát teljesen megérdemelten szenvedett kétgólos vereséget a Granada otthonában. A katalánok ötlettelen játéka ennyire volt elég. Valverde alatt egyre inkább rezeg a léc, lassan fél éve képtelen nyerni idegenben a csapata.

Granada FC – FC Barcelona 2-0 (1-0)
Nuevo Los Cármenes Stadion
18.880 néző
Vezette: Cuadra G.

Granada: Silva – Diaz, Duarte, Sanchez, Neva – Montoro, Azeez, Herrera (Gonalons 83′) – Puertas, Soldado (Fernandez 57′), Machis (Vadillo 62′).

FC Barcelona: ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Firpo (Ansu Fati 46′) – Frenkie de Jong, Rakitic (Vidal 63′), Sergi Roberto – Carles Pérez (Messi 46′), Luis Suárez, Griezmann.

Gólok: Azeez 2′, Vadillo 66′.