„Boldogok vagyunk, mert egy nehéz akadályt vettünk sikerrel.”

Valverede boldogan nyilatkozott az első idegebeli győzelem után

A Barcelona megszerezte az első idegenbeli győzelmét a 2019/2020-as szezonban, miután 2-0-ra legyőzte a Getafe együttesét. A mérkőzés után a katalánok edzője, Ernesto Valverde pozitívan értékelte a sikert, valamint beszélt Dembéléről és a gólpasszt jegyző Ter Stegenről is.

A győzelem fontossága

„Nagyon fontos volt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, ugyanis az előző idegenbeli meccseinken nem értünk el jó eredményeket. Megfelelő helyszín volt a javításra a Coliseum Alfonso Pérez stadion, ugyanis ha bajnokok szeretnénk lenni idegenben is jól kell teljesítenünk és győznünk kell nehéz, kellemetlen ellenfelek ellen is.”

A második félidő

„Kicsit lassú volt a pálya és a Getafe is jól teljesített, nehéz mérkőzés volt, de jó meccset játszottunk, örülök a teljesítményünknek. Az otthon levő csapatok mindig szeretnék jó és eredményes játékkal kiszolgálni a közönségüket, így természetes, hogy voltak a mérkőzéseknek olyan időszakai, amikor még nehezebb volt ellenük játszani.”

Suárez újra betalált

“A csatárok van, hogy betalálnak, van, hogy nem. Luis nagyon kitartó, most is megküzdött a labdáért mielőtt betalált.”

Ter Stegen gólpassza

„Feltolt védelemmel játszottak, néha mögéjük tudtunk kerülni. Hihetetlenül bánik a labdával lábbal is, nem ez az első alkalom, hogy gólpasszt adott. Nagyon sok mindent nyújt a csapat számára, a játék több elemében is kiemelkedő.”

Fontos győzelem

„Természetesen kiemelt mérkőzés volt ez számunkra, fontos volt, hogy megszerezzük az első győzelmet idegenben. Tudtuk, hogy nehéz terepre érkezünk, erős ellenfél fog ránk várni és minden labdáért meg kell majd küzdenünk. Az első félidőben nem volt folyamatos a játék, de szerencsére megszereztük a vezetést. Ha összefogunk, erős csapatot alkotunk”

Dembélé folyamatos sérülései

„Inkább csak elővigyázatosságból hagytam ma őt ki.”

Kilencedik sérülése

„Ezek a sérülések bármikor megtörténhetnek, elég, ha csak Messi esetét nézzük.”

Dembélé hiánya

„Ahogy már mondtam inkább csak elővigyázatosság volt, nincs semmi komoly baja, tegnap edzés után érzett egy kis fájdalmat, de ma, a mérkőzés után már azt mondta, rendben van.”

Játszik az Inter ellen?

„Még nem tudom. Remélem igen, de nem tudom biztosra mondani.”

Győzelem kapott gól nélkül

„És ha gól nélküli döntetlen lett volna? Ennyit ér. Azt szeretem, ha győzünk és utána van három csendes napunk készülni a következő mérkőzésre. Boldogok vagyunk, mert egy nehéz akadályt vettünk sikerrel.”

Lenglet nélkül a Sevilla ellen

„Az a meccs még messze van, előbb a Bajnokok Ligája találkozóval kell foglalkozzunk. Vannak játékosaink, akár a B csapatból is, akik segíthetnek őt pótolni.”