„Lesznek még ennél is jobb mérkőzéseink”

A Mallorca elleni győzelem után Antione Griezmann is a sajtó rendelkezésére állt. A francia világbajnok örült a góljának, de úgy véli még mindig képes jobb teljesítényt nyújtani és dolgozni fog azért, hogy ezt be is bizonyítsa.

Ter Stegen labdája

„Azt hiszem lőttem már gólt kapustól kapott passzból, talán Bravo még a Sociedadban… de Marc zseniális, hihetetlen milyen lába van, ő olyan nekünk mintha lenne plusz egy középpályásunk. Tökéletes labdát kaptam ami után rögtön a kapussal álltam szemben.”

A mérkőzés

Jó meccset szerettünk volna játszani, az első félidőben nagyon jól mentek az összjátékok, és a másodikban is kontroll alatt tartott a játékot. Leo és Luis is nagyszerű teljesítményt nyújtott, boldogok vagyunk a győzelem miatt és így szeretnénk folytatni.”

Beilleszkedés

„Lesznek még ennél is jobb mérkőzéseink, ahogy egyre jobban megismerjük egymást. Még vannak mozgások, amiket tanulnom kell, az Atletiben már tudtam, ki hova és hogyan fog bemozogni, itt még nem vagyok mindg 100%-ig biztos, hogy ki, mit fog tenni, de a meccseken, az edzéseken nagyon figyelek és videózok is, hogy gyorsabban tanuljak. Azért vagyok itt, hogy tanuljak és fejlődjek.”

Clasico

„Sok idő van még addig. Előtte játszunk az Interrel és megyünk az Anoetába is. Ha azokon a meccseken túl leszünk, foglalkozunk majd a klasszikussal.”

Barçás falmatricát keresel a szobádba? Esetleg olyat, amire még írhatsz is? Ne keress tovább!