Valverde: „Úgy éreztük, hogy Piquét lehúzták”

A tréner a 'Barça TV' mikrofonjai előtt értékelte az összecsapást

Ernesto Valverde vezetőedző úgy érzi, hogy ha egy kicsit tovább tart a meccs, meglőtték volna a harmadik gólt, és ezzel együtt megszerezték volna a három pontot. A tizenegyessel nem akart különösebben foglalkozni, nehogy megbüntesse a szövetség, de azt elmondta, hogy a kispadról úgy látták: Piquét egyértelműen a földre vitték. 

„Mindig nyerni akarunk. Úgy tűnt, hogy a kezdeti nehézségek után sikerül az ellenőrzésünk alá vonni a mérkőzést, ám ez megsokszorozta az erejüket. Összességében 5-10 percen keresztül néztünk ki nagyon rosszul, de úgy gondolom, hogy ha tovább tart a mérkőzés, akkor valamelyik helyzetünket belőjük. Jó mérkőzést láthattak a nézők, az első pillanattól az utolsóig nagyon intenzív volt. A Sociedad kiváló szezont fut, a középpályán és a támadósorban pedig nagyon jó futballistáik vannak.”

 

 

Jól reagáltak az 1-0-ra

Tudtuk, hogy le fognak minket támadni, a támadóik egészen mélyen feljöttek ránk, és ilyenkor ha labdához jutnak, illetve helyzetbe kerülnek, akkor elbizonytalanodsz. Az első percekben nem éreztük jól magunkat, de tudtuk, hogy azt az iramot nem bírják majd végig, és hogy eljön a mi időnk is.”

Semedo és Alba visszatértek

Nem akartam, hogy 90 percig rögtön a pályán legyenek. Meglátjuk, hogyan alakul az állapotuk a következő napokban.”

Hogyan látta az utolsó jelenetet?

Mit mondhatnék… Nyilvánvalóan a játékvezetők visszanézték az esetet. A kispadról természetesen nem fogunk semmi újat feltalálni, de úgy éreztük, hogy Piquét a földre vitték. Persze a kispadon mindenki a saját szemüvegén keresztül nézi a történteket. Vissza kell néznünk még egyszer. A helyszínen nem vettem észre Busquets szabálytalanságát, valamint azt éreztem, hogy Piquét a földre viszik.”

Meglepte, hogy befújtak egy ilyen büntetőt? 

A játékosokat eléggé komolyan befolyásolja az új rendszer. Kétlem, hogy Busquets egyértelműen, nagy erővel lehúz egy támadót akkor, ha az nincs egyértelmű gólhelyzetben. Az az érzésem, hogy nem volt jogos a büntető. Ennek ellenére a játékvezetők feladata dönteni, a csapatok csak alkalmazkodnak a szabályok adta keretek között.”