Setién: „Itt minden napra jut egy vizsga”

Quique egy jó és veszélyes Valenciát vár

A szombati Valencia elleni bajnoki mérkőzés előtt megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját a Barcelona vezetőedzője, Quique Setién. A spanyol szakember a mérkőzésen kívül sok egyéb témával is foglalkozott, köztük a keretből kimaradó Riqui Puig-dzsal is, a Rodrigóra irányuló kérdést pedig elegánsan kikerülte.

Mestalla

„Ha egy csapat elveszít egy mérkőzést, a következőn nagyobb erőbedobással lép pályára, hogy megszakítsa a rossz sorozatot. Mindig azt mondtam, hogy az ellenfelek legerősebb csapatai ellen szeretek meccselni, a Valencia egy nagyon jó csapat, nagyon jó játékosokkal. Magas színvonalú mérkőzésre számítok, valamint arra, hogy több helyünk lesz, mint az elmúlt két találkozón, amit szeretnénk is kihasználni.”

Sűrű versenynaptár

„A Barça egy nagy klub, minden fronton érdekelt és minden sorozatot szeretne megnyerni.”

Két hazai meccs

„Előnyt jelent, ha két mérkőzést a saját otthonodban játszol és nem kell utaznod.”

Veszélykeltés hiánya

„Az első meccsen nagyon sok veszélyt keltettünk az ellenfél kapuja előtt. Igaz, hogy ez a helyzetek számában nem mutatkozott meg, de jól szorította a csapat az ellenfelet a kapujuk elé. Ibizán ez sajnos nem sikerült, de minden mérkőzésen megpróbálunk sok veszélyt kelteni.”

Rodrigo Moreno

„Minden jó játékost szeretek.”

A Valencia Rodrigóval vagy nélküle?

„Ő egy kivételes képességű játékos, bármelyik csapat dolgát megnehezíti. Jobban örülnék, ha nem lépne pályára, de ha nem ő játszik, akkor egy másik jó játékos szerepel helyette. A Valencia nagyszerű csapat, nagyszerű játékosokkal.”

Riqui Puig

„Nagyon jó játékos, sok mindent már most nagyon jól csinál, de van amiben még fejlődnie kell. Segítenünk kell neki és akkor nagyon magasra juthat.”

Griezmann, mint 9-es

„Ő is egy opció erre a pozícióra. Nem klasszikus kilences, de egy jó alternatíva.”

Vizsga

„Az már megvolt a Granada és az Ibiza ellen, de itt minden napra jut egy vizsga.”

Abel Ruiz

„Lesznek játékosok, akik a nagycsapattal edzenek és mégsem ott lépnek pályára. Mindenkivel meg szeretnék ismerkedni, szóval ilyen dolgok elő fognak fordulni. Collado most velünk tart, ugyanis Riqui betegség miatt kiesett. Szeretném megnézni a játékosainkat, mert így tudom megállapítani ki milyen szinten áll.”

Vidal pozíciója

„Sokrétű játékosokat szeretnék, akik tudják mit tegyenek, még akkor is ha épp nem mondom el nekik. Vidalnak okosan kell váltogatnia, hogy mikor megy fel érkezni a támadásokkal és mikor kell a védelemnek besegítenie. Azt szeretném ha jól megértenénk egymást, de ugyanezt szeretném elérni minden játékosomnál.”

Törülközők többféle dizájnnal, Strandra vagy otthonra – csak döntsd el, melyik legyen!