“Védekezzünk együtt, egységben, úgy erősebbek leszünk”

A spanyol ‘GOL TV’ kamerái felvették, ahogyan Lionel Messi a Benito Villamarin öltözőfolyosóján a második félidő előtt lelkesítő beszédet tart. A kiszivárgott részletekből kiszűrődik a hit, és ez a hit végül eredményre is vezetett a Betis ellen.

Az első félidő még szorosabb játékot és eredményt hozott, a Barcelona a második félidőben volt egyértelműen jobb, mint a hazaiak. Messi a szünet végén, közvetlenül a pályára való visszatérés előtt szót a társaihoz. Már mindenki odaért hozzá, egyedül Arturo Vidal érkezett egy kicsit később. Íme, ezekkel tüzelte a társait Messi kapitányként:

“Gyerünk, vessük be magunkat.”

“Mi fogjuk lőni a gólokat, világos?”

“Védekezzünk jól, együtt, egységben, mint legutóbb… úgy erősebbek vagyunk.”

A legutóbb alatt Messi nyilvánvalóan a Bilbao elleni meccsre gondolt, ahol bár a Barcelona kikapott és kiesett, de voltak olyan időszakai, amikor kifejezetten összeszedetten, rendezetten játszott, és dominálta a meccset. Ott is igaz volt, hogy az Athletic alig jutott el a Barcelona kapujáig, a helyzetei inkább a labdavesztésekből eredtek.

Messi beszédének a hatását nem lehet külön mérni, de az tény, hogy a Betis ellen a második félidőben a Barcelona uralta a meccset, és a Betis alig-alig jutott el Ter Stegen kapujáig. A kidolgozott helyzetekből pedig egy gól született Lenglet révén.

Messi a legnagyobb? Legyen az a te szobádban is. Óriás Messi falmatrica csak az EuroBarça Shopban!