Kiegyenlített meccsen Ramos döntött a tizenegyesével: 1-3

Átlagos Barcelona számos hiányossággal | Koeman későn és nem jól nyúlt bele a mérkőzésbe

Az FC Barcelona együttese 3-1-es vereséget szenvedett hazai pályán az idei bajnokság első Klasszikusán a Real Madrid ellen a Liga hetedik játéknapján. A végig kiegyenlített játékot hozó mérkőzést az első félidei gyors gólváltás után a második félidő derekán a vendégek javára megítélt tizenegyes zökkentette ki az egyensúlyból, Ramos gólja után pedig Modric biztosította be a fővárosiak győzelmét. Koeman alapvetően nem állította össze rosszul a kezdőcsapatát, de jóval előbb, már a bekapott második gól előtt belenyúlhatott volna a találkozóba egy-két játékos gyenge teljesítménye láttán. 

Két szempontból legalább extrán különleges volt ez a Clásico a korábbiakhoz képest. Egyrészt a zárt kapu miatt a játékosok nem érezhettek akkora feszültséget a párosítás presztízséből fakadóan, másrészt pedig mindkét klub látott már szebb napokat is. Amíg a Barcelona hosszú évek óta intézményi válságban van sportszakmai koncepció nélkül, addig a Real Madrid az elmúlt hét nap során a nem éppen világverő Cádiztól, valamint a tíz (!) profi játékosát nélkülözni kényszerülő Sahtar Donyecktől kapott ki.

Ami a kezdőcsapatokat illeti, a Madridba visszatért a sérüléssel bajlódó csapatkapitány Sergio Ramos, a középpályán Casemiro mellett Kroos irányított, Valverde pedig a mezőnymunkája mellett az üres területekbe való befutásaival állandó passzopciót teremtett a társaknak. A hazai oldalon Pedri került be a csapatba Griezmann helyett, illetve Ansu Fati nem a baloldalról indult, hanem középen játszott, a helyét a szárnyon pedig Coutinho vette át. Az idényt jól kezdő brazilnak nem ízlett az új-régi posztja, és ismételten az Ernesto Valverde edzősége alatti arcát mutatta.

Amint azt a fenti ábra is mutatja, alapvetően az egész mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott (a büntetőrúgáshoz minden egyes számításban jóval magasabb érték kapcsolódik, innen ered főként a különbség). Mindkét csapat igyekezett labda nélkül fegyelmezetten lezárni a területeket, és ezek az esetek többségében jól is sikerültek. A Barcelona főként akkor került bajba, amikor megpróbálta letámadni az ősi riválisát, ez az elem még korántsem megy olyan jól, mint korábban, ami egyrészt látható volt az első gólnál, másrészt pedig a második félidő 65. percében egészen pontosan négy játékossal indított presszinget az így értelemszerűen szétszakadó csapat. Ezt a „sűrűséget” azért még a Madridnál gyengébb együttesek is átjátszák… 0-1, a Madrid nagyon szépen hozta ki a labdát, nem zavartatva magát az igencsak lyukas katalán letámadástól, majd a Benzema passzával kilépő Valverde szépen elrúgta a labdát Neto kapus mellett az 5. percben. Busquets nem követte a vendégek középpályását a tizenhatoson belülre, ami jelentősen megkönnyítette Valverde dolgát a befejezésnél.

A vendégek találatára azonban villámgyorsan tudott válaszolni a Barcelona egy már jól ismert összjátékból. 1-1, Messi ugratta ki Jordi Albát, akinek a középre adását Ansu Fati a hosszúba helyezte el a belga Courtois mellett. Egyrészt szenzációs, hogy hiába tudják az ellenfelek, Alba és Messi összjátékát még így sem tudják mindig kiiktatni, másrészt pedig Fati ezzel a góllal a Klasszikusok legfiatalabb gólszerzőjévé lépett elő. A spanyol támadó egészen félelmetes érettséget és higgadtságot mutat, ha pedig így folytatja, nem csak profi labdarúgó, hanem korszakos egyéniség is lehet belőle a katalán egyesületnél. Az első félidő hátralévő részében egy-egy ütésváltáson kívül – Messi közeli lövése, valamint Benzema 11 méterről leadott kísérlete egy percen belül – főként mezőnymunka folyt, így igazságos döntetlennel vonultak a szünetre a csapatok.

A második játékrész hasonló mederben zajlott le, egyik együttes sem tudott különösebben a másik fölé kerekedni, és a csapatok többnyire csak ígéretes lehetőségekig jutottak el. Ezt az egyensúlyt a 61. percben törte meg a Madrid, amikor Sergio Ramos ismét vezetéshez jutatta egy tizenegyes után a vendégeket. 1-2, Lenglet meghúzta Ramos mezét, aki feldobta magát, Munuera játékvezető pedig visszanézve az esetet megítélte azt. Két oldala van az éremnek: egyrészt hasonló esetek tömegével fordulnak elő egy-egy meccsen és az összeset nem fújják le, másrészt viszont Lenglet ismét elkövetett egy olyan hibát, amivel a teljesítménye – hasonlóan az elmúlt szezonjához – az átlagos szinten marad.

 

 

Koeman nem reagált azonnal, és vagy bízott a csapatában vagy üzent az elnökségnek, hogy ezzel a kerettel ennyi a lehetősége. Így vagy úgy, de csak húsz perccel később, a 81. minutumban hajtott végre egyszerre három cserét, amikor is Dembélé, Trincao, valamint Griezmann álltak be Fati, Busquets és Pedri helyére. A holland mester késlekedése nem igazán magyarázható, ha figyelembe vesszük, hogy Busquets-et, aki több eladott labdával vetette észre magát, akár már a második találat előtt is lecserélhette volna, de Coutinho sem tudta azon a szinte folytatni, ahol az idény elején elkezdte. A Barcelona egyébként próbálkozott, ezt nem lehet elvenni tőle, de komolyabb átütőerő már nem volt a játékában, a Madrid pedig a csereként beálló Modric révén a 90. percben lezárta az összecsapást. 1-3, Neto, aki pár perccel előtte még óriásit fogott Kroos és Ramos lövéseinél, ismét nagyot védett Rodrigo helyzeténél, de fogni már nem tudta a labdát, így az Modrichoz került, aki egy csel után az üres kapuba külsőzte a játékszert.

Összességében fej-fej melletti küzdelmet hozott az összecsapás, ezt az egyensúlyt pedig egyértelműen a vitatott büntető törte meg. Ennek ellenére a Barcelona továbbra is krízisben van, a keret erőteljesen hiányos telis-tele fiatalokkal, a mai napon pedig Koeman sem mindig hozott optimális döntést, vagyis az egész csapatnak nagyot kellene előre lépnie, ha komolyabb céljai vannak az idei szezonban.

FC Barcelona – Real Madrid: 1-3 ( 1-1 )
Barcelona, Camp Nou

Vezette: Martínez Munuera J.

FC Barcelona: Neto, Dest, Piqué, Lenglet, Jordi Alba (Braithwatie, 86′), Busquets (Trincao, 81′), De Jong, Pedri (Dembélé, 81′), Coutinho, Messi és Ansu Fati (Griezmann, 81′).

Real Madrid: Courtois, Nacho (Lucas Vázquez, 42′), Ramos, Varane, Mendy, Casemiro, Kroos, Valverde (Modric, 68′), Asensio (Rodrygo, 81′), Benzema, Vinicius.

Gólok: (0-1) F. Valverde (5′), (1-1) Ansu Fati (8′), (1-2) Sergio Ramos (63′), (1-3) L. Modrić (90′).