Lenglet: „Teljes értékű, jó mérkőzést játszottunk”

A Barcelona középhátvédje interjút adott a Valladolid ellen megnyert meccs után

A Valladolid elleni idegenbeli 3-0-s győzelmet követően megszólalt Lenglet is azok között, akik a mérkőzést követően nyilatkoztak, és mindezt elégedetten tehette, mivel elmondása szerint minőségi játékot mutatott fel a csapat. 

Kedvvel játszott a csapat

,,Teljes értékű mérkőzést játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, nem kaptunk gólt, eltekintve a végétől, ahol gyengébb volt a teljesítményünk, jól játszottunk. Boldogok vagyunk, nyernünk kellett és ezt minőségi játékkal értük el.”

Háromvédős rendszer

,,A három belső védő az edző ötlete volt. Ma jól működött és nagyon boldogok vagyunk. Jordi Alba és Serginho egy kicsit fentebb játszottak, úgy, hogy nem kellett sokszor védekezniük. Néha kicsit szenvedtünk is emiatt.”

Sok meccset játszott a csapat

,,Azon voltunk, hogy dolgozzunk, igaz erre nem volt sok időnk, mivel minden harmadik nap játszottunk. Megtesszük, amit tudunk a rendelkezésünkre álló időt kihasználva, és a legjobbat akarjuk nyújtani.” 

Meggyőző volt Pedri játéka

,,Ő az a típusú játékos, aki használja a fejét, nincs fizikailag a legerősebb sportolók között, de gyorsabb náluk. Leóval már más összehasonlítani, mivel két különböző játékosról beszélünk.”

Lenglet gólját Waguénak ajánlotta

,,Ő egy barát az öltözőből, akivel két szezont is együtt töltöttünk. Nagyon komoly sérülést szenvedett és remélem, hogy hamar felépül.”