Ter Stegen: „Hamarabb el kell döntenünk a mérkőzéseket”

A német hálóőr nyilatkozata a Huesca elleni meccset követően

Nem volt sok dolga Ter Stegennek vasárnap este a Huesca ellen, egyedül Busquets hibája után és Rafa Mir sarkazását követően kellett közbelépnie. Elégedetten nyilatkozott amiatt, hogy csapata megszerezte a győzelemmel járó három pontot, de azt is elmondta, hogy több gólt is szerezhettek volna, amivel kényelmesebb lettek volna a mérkőzés utolsó percei.

Megszenvedett a három pontért a Barcelona

,,Ez a három pont különösen fontos volt ahhoz, hogy jól kezdjük az évet, igaz nagyon megszenvedtünk érte. Meg kell nyerni ezeket a meccseket ahhoz, hogy versenyben legyél a Ligáért. Nagyon koncentráltunk, az első 45 perc tetszett különösen, de hamarabb le kellett volna zárnunk a mérkőzést. Nagyon türelmet igénylő és hideg meccs volt.”

Fejlődni kell, de elégedett

,,Nyilvánvaló, hogy hamarabb el kell döntenünk a meccseket és hogy másban is fejlődnünk kell. Mélyen védekeztek, mi pedig nyomást gyakoroltunk rájuk, amely alól nem tudtak felszabadulni. Nagyon koncentráltunk és megnehezítettük a dolgukat már a mérkőzés elején.”

Fontos hónap a január

,,Januárban rengeteg meccset játszunk, ezért nagyon fontos hónap. Ha folytatjuk az idegenbeli győzelmekkel, akkor lesznek még lehetőségeink harcolni a Ligáért. De most nem gondolunk erre, csak a Bilbaói fellépésére és hogy ott nyerjünk.”